Divatcsarnok;Lázár;ingatlanos;

A tavalyi évet is veszteségesen zárta Lázár ingatlanos érdekeltsége

A Divatcsarnok Projekt Zrt. 2019-es évéről szóló beszámolót csak 2021 elején teszik közzé, személyes okokból.

Lázár János érdekeltsége, a Divatcsarnok Projekt Zrt. a törvényben előírt határidőig nem tette közzé a 2019-es évéről szóló beszámolót, ezért az Mfor.hu közvetlenül a fideszes politikushoz fordult.

A leadási határidő idén szeptember végén lejárt. Ez is egy meghosszabbított határidő volt, hiszen normál esetben május végéig kell leadniuk a cégeknek a beszámolót, de tekintettel a járványhelyzetre idén a kormány meghosszabbította a határnapot. Azonban a DP ezt követően sem nyújtotta be a dokumentumait, ennek sem az Igazságügyi Minisztérium által üzemeltetett, sem más cégnyilvántartásokban nincs nyoma. Márpedig a határidő elmulasztását a törvény szankcionálja, akár kényszertörlésig jutva.

A lap egy szintén ingatlanforgalmazással foglalkozó cég képviselőjének közbeiktatásával tudta meg: a késlekedésnek személyi okai vannak, a beszámolót 2021 elején teszik közzé.  

Amióta Lázár bent van a cégben, nem sikerült profitot elérniük. Erről konkrét információ egyelőre csak a 2018-as évről áll rendelkezésre, akkor - 97,4 milliárd forint volt a társaság adózott eredmény. Közlése szerint ennek alapvető oka az euró árfolyamok kedvezőtlen alakulása miatti árfolyamveszteség volt.

A cégben Lázár Jánosnak 10 százalékos részesedése van.