kultúrharc;interjú;Erdély;Gáspárik Attila;

2020-12-18 07:00:00

Már a véleményünket sem tudjuk "otthon" megfogalmazni - interjú az SZFE mellett kiálló marosvásárhelyi színházigazgatóval

Kiürülnek az erdélyi színházak, mert az ottani "balliberális szellemi elit" sietett "a behódolással", s gyorsan "letette a garast" a "nemzetellenes SZFE mellett". A kultúrharc verőlegényei szerint a főbűnös mindezért Gáspárik Attila marosvásárhelyi színházigazgató. Őt kérdeztük.

 Önt érte az a “megtiszteltetés”, hogy az erdélyi magyar nemzettudatot romboló “liberális kultúrsokkolók” hangadójának, kihelyezett liberális helyőrnek nevezze ki a Magyar Nemzet. Mit szól ehhez?

A cikk (Liberális kultúrsokkolók Erdélyben, Magyar Nemzet, November 11) megjelenése után a gyermekeim nagyon büszkék voltak rám. Azt mondták: Apa ismerünk, szeretünk, de hogy a világhírű hálózatkutatóval, Barabási Albert Lászlóval egy lapon említenek, az nagyszerű dolog.

Tényleg ürülnek ki, és nem csak a járvány következtében az erdélyi színházak és főképp az Ön vezette Marosvásárhelyi Nemzeti Színház?

E beszélgetés miatt éppen a színházunk adventi műsorának a nézését hagytam abba. A Tompa Miklós Társulat Luca napi műsorát kilenc óra alatt tízezren nézték meg, illetve kattintottak rá. Hogy ez sok vagy kevés? Nem tudom. Pár nap alatt eléri, gondolom, az ötvenezres nézettséget. Persze a víruskorszak elején a Sirály előadásunk hetvenezres nézettségéhez még kevés. Hogy fogy-e a színházi nézők száma Erdélyben? Nem tudom. Soha nem készült Erdélyben egyetlen felmérés sem arról, hogy mekkora a kultúrafogyasztás. Hány könyv kel el, hányan járnak koncertre, színházba, táncestékre, operába. Azt tudom, hogy Marosvásárhelyen tíz éve, amikor sikeres pályázatommal a színház élére álltam, erőteljes csapattal magam mellett, a magyar és a román társulatnak kb. negyvenezer nézője volt, most úgy százezer látogatónk van évente. Ebben előadások, kiállítások, koncertek, könyvbemutatók, szerzői estek látogatói vannak benne. Hogy sok ez vagy kevés? A város lakossága úgy 120 ezerre tehető. A 2000-es évek elején a Tompa Miklós Társulatnak évi kilencezer nézője volt. Megjegyezném, sem az ominózus cikk szerzője, sem az, akire hivatkozik nem járt az elmúlt években a marosvásárhelyi színházban.

Valamiféle főbűnként rótták fel Önnek, hogy a marosvásárhelyi színház nemzeti besorolásban működik, holott a román és magyar tagozat ugyanazon épületben működik, nem egy önálló magyar színház a Tompa Miklós társulat. (Több más erdélyi városban is ugyanez a felállás.) Az én olvasatomban értékelendő, hogy a magyar tagozat ugyanazt a besorolást kapja, mint a román, hogy nem valami idegen testként, hanem “nemzetiként” kezeli a román állam. De Önnek a szemére vetik, hogy egy ilyen hibrid színházat vezet. Mit tett direktorként, miért lett “kevésbé magyar” a magyar tagozat?

Nos, a színházunk tényleg nemzeti besorolásban működik. Van neki román és magyar tagozata 1978 óta. Az én munkám mindkét tagozat működtetése. Ebben a legnagyobb segítséget a tagozatok élén álló művészeti igazgatók nyújtják. A végső szó, ami a repertoárt illeti, az ő szavuk. Hogy mi?, kérdezhetik. Nemzeti színház magyar nyelven Romániában? Igen. Az autonómia teljes, de az első pillanattól azt szerettem volna, hogy a tagozati autonómia mellett minden évben próbáljunk meg valami közös dolgot. A román tagozat ezalatt az idő alatt bemutatta többek között: Székely Csaba, Spiró György, Egressy Zoltán, Bartis Attila darabjait. Első alkalommal román nyelven a Dzsungel könyve is itt került színpadra (Dés- Geszti). Ez idő alatt készült el első alkalommal a Csongor és Tünde román nyelvű fordítása is. 

Ez rendben, de mi van a magyar tagozattal?

A magyar tagozaton úgy viselkedtünk, mint egy rendes nemzeti színház, a magyar nemzet színháza : Madách, Sütő András, Székely János, Páskándi Géza, Molnár Ferenc, Háy János, Molter Károly, Székely Csaba, Szabó Magda, ... mellett jelentős román alkotókat is műsorra tűzünk, természetesen a világ klasszikusai és kortársai mellett. Románia egyetlen színháza vagyunk, ahol tíz éve magyar nyelven feliratozzák a román előadásokat és természetesen fordítva. Élünk, dolgozunk. Több száz önkéntessel, tantermi programokkal, vidéki szolgálattal… Néha külföldön képviseljük a magyar kultúrát, Lengyelországban, Csehországban, Szerbiában, Moldova Köztársaságban. Legutóbb, a vírus miatt csak online, de egy New York-i meghívásunk volt. De mindenhol a magyar nemzet kultúráját képviseltük

Műsorra tűzték Ibsen Nóráját, és úgy tűnik, ez valami főbűn. Ezt már korábban is kifogásolták a kormánymédiában.

Hogy Ibsen Norája bűn lenne... Nos, én valamikor dolgoztam együtt Szentesi Zöldi Lászlóval, aki elsőként írt erről. Sok mindenben nem értünk egyet, de ilyen butaságot ő nem mond. Ő ennél műveltebb. Különben is egy-egy szöveg értelmezése más-más, szöveg alapján véleményt alkotni nem lehet egy előadásról. Pár éve a budapesti Nemzetiben játszották a tatabányaiak. Ne vicceljünk.

Azt is az Ön rovására írták, hogy az Orbán-kormány ellen lázít, miközben színháza is, vagy pl Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztivál, amelynek művészeti igazgatója, magyarországi támogatásokat kap.

Az Alter-native hozta el Erdélybe Sára Sándort, Simó Sándort, Szomjas Györgyöt… több ezer magyar filmet, amik másként nem jutottak volna el ide. Mindenki önkéntes benne, soha még a személyes költségeinket sem számoltuk el. Amúgy a költségek legnagyobb hányadát a román kormány és az önkormányzat állja. A színház működési költségeinek több mint 90 százalékát, a központi román költségvetés állja. Pár éve az RMDSZ politikusok kiharcolták, hogy a saját emberük által vezetett Maros megyei tanács hatáskörébe kerüljön a színház, két hónap után a színészek fizetéseit sem tudták előteremteni. Ugyancsak pár éve a marosvásárhelyi színházat kivették a magyarországi alaptámogatásokból. Pályázgatunk Magyarországon is, több- kevesebb sikerrel. Egy-egy pályázat összege nem haladja meg a 3 millió forintot, de mindenképpen köszönjük szépen. Többször kiszámítottuk, hogy a nyert pénzeknek kb. háromszorosa megy Magyarországra. Oda fizetjük általában a fordítási díjakat, többször hívunk vendégművészeket, sokszor ott vásárolunk technikát, színházi kellékeket. Vagyis mi jó üzlet vagyunk Magyarországnak. Igen olvastam, hogy százmilliókat adnak egyes erdélyi színházaknak. Egy színházigazgató kolléga felhívott, hogy ő is aláírná az SZFE tiltakozást, de nemrég kapott a magyar kormánytól több mint százmillió forintot (anélkül, hogy kérte volna) így most nem írhatja alá… nem piszkolhat arra az asztalra ahonnan enni kapott. Nem… persze, gondolom a gyarmattartás is ilyen. Nem tudok részleteket. Minket soha senki nem kérdezett, a politikusok elkerülnek. De nem panaszkodom. Azt hiszem jobb ez így. Nekünk meg kell tanulnunk a saját lábunkon megállni. Nem szolgáltathatjuk ki magunkat, semmilyen politikai alakulatnak, mert akkor négyévente kell kapkodnunk a fejünket, hogy most kinek is kell csókkal illetni a hátsófelét. Remélem egyszer a politika is megtanulja ezt.

Magyarországon egyre gyakoribb az erdélyizés, már nemcsak a támogatások, hanem főképp amiatt, hogy Demeter Szilárd és csapata átvette a kultúra és a kultúrharc irányítását. Ezt hogy éli meg?

Hogy Magyarországon mostanában nagyobb a határon túli magyarok iránti gyűlölet? Nem tudom. Nem élek ott. Több mint egy éve nem voltam Budapesten, pedig nagyon szeretem azt a várost. Még a gyerekeim nagyanyja is ott lakik. De most ez van, és nem csak a vírus miatt. Nem szeretem a mostani hangulatot. Utálom, hogy “viselkedni” kell. Szabadon szeretek ott biciklizni, rohangálni a Margit szigeten, utcai kaját enni a Király utcában, könyvtárakban jegyzetelni. De már ez nem olyan...és nem most kezdődött.

Hanem?

Évekkel ezelőtt egyszer kimentem a Népstadionba egy Magyarország-Portugália focimeccsre. Régi vágyam volt, gyerekkoromban mindig néztük a mérkőzéseket nagyapámmal, így az ő vágyát is teljesítettem. Amikor beértem a nézőtérre, akkor zendített rá a fél stadion: oláhok, oláhok..., Cristiano homoszexual... Életem legkínosabb 90 perce volt. Magyar vagyok, magyarul gondolkozom, olvasok, írok... sosem gondoltam volna, hogy ennyire bánthat egy ilyen esemény. Másnap kerestem a lapokban, hogy mit írnak a közönség viselkedéséről. Semmit. Úgy látszik ez ott mindennapos... Nos, akkor kezdődött el bennem valami. Nagy az elutasítás a határon túliak iránt? Jancsó Miklós, Szőts István, Kovács András, Fehér Imre, Illyés Török Orsolya is erdélyi... hogy a filmet említsem, vagy Bodor Ádám, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Dragomán György, Tompa Andrea, Vida Gábor, Szabó T. Anna, Tisza Kata, Papp Sándor Zsigmond, Tamás Gáspár Miklós... hogy legyen itt egy pár író is. És ha kivennénk a magyar egészségügyből azt a több ezer orvost, akik Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Temesváron végezték tanulmányaikat? Most tényleg egy pár futóbolond, akiket a jelenlegi magyar hatalom talált ki éket verhet közénk? Emlékszünk még egy korábbi futóbolondra?

Kire?

Patrubány Miklósra. Őt is kitalálta valaki, talán az MDF, talán más. Mindent alátoltak, majd a Magyarok Világszövetsége égisze alatt nyélbe ütötte a legostobább népszavazást, amitől családokon belül is kifejlődött a gyűlölet, a megosztás, s tart a mai napig. Kinek az érdeke? A mai magyar hatalom miért tartja fenn? Sok okos és sok cselekvő ember van ma is a hatalomban, de miért gondolják, hogy egyedül ők tudják, mi kell a határon túlra? Miért gondolják, hogyha nem értünk valamiben egyet akkor már nem vagyok „jó magyar” Hogy Novák Esztert idézzem, „55 év színház és filmes életem után nekem kelljen bizonyítanom, hogy magyar vagyok!”. Leegyszerűsítették a világunkat jókra és rosszakra. Undorító. Élek, dolgozom, harcolok becsületesen és más idejön és megmondja mi a jó és mi a rossz? Nemrég láttam a kereszténydemokrata magyar miniszterelnök- helyettest egy romániai magyar köztörvényes bűnözővel fényképeződni… ő jó, tehát a törvényhozás elől Magyarországra menekülhet. Mi megharcolunk a magyar szóért és mondatért, de „fütyöltünk a templomban” tehát rosszak vagyunk. Újságbanírók edzhetik rajtunk a nyelvüket, félelemmel töltik el alkotótársainkat. Sajnos én már sosem fogom megélni, hogy békésen tegyem, ezt vagy azt. Valaki mindig morogni, esetleg harapni fog. Na, ezért nem járok mostanában szívesen arra. Folyton igazolni kell, hogy ki vagy, mi vagy, kivel tartasz.

És kicsoda, micsoda Ön?

Magamat alapvetően konzervatív embernek tartom. Ragaszkodom a régi értékekhez, például a tordai Országgyűlés szabadságról mondott nézeteihez. Ragaszkodom az 1848-ban kért szólásszabadsághoz. Példának tekintem Széchenyi, Deák számos gondolatát. Romániában, természetesen, amikor a bukaresti politikai hatalom jön szóba, liberális vagyok. Lennék Romániában keresztény-konzervatív? Ragaszkodnom kellene az erős nemzetállamhoz? A legszomorúbb, hogy azok, akik Bukarestben kellene az érdekeinket képviseljék, inkább a magyar kormány szájáról olvassák le, mit tegyenek. Feladták az önálló politizálást, elvesztették a kapcsolatot a választókkal. És félnek… igen, többen mondták, hogy könnyen beszélünk, de látnánk a karmelita kolostorba hogyan bánnak velük. A legutóbbi parlamenti választásokra elég volt pár fotó a mai magyar kormány tagjaival, érzelmileg feltüzelni a választókat és kész. Soha nem látott abszenteizmus volt a végeredmény. Zsákutcában vagyunk, és közben nyomjuk a gázt, amitől egyre mélyebbre süllyedünk.

Mire érti a zsákutcát?

Választások előtt már egyetlen ellenzéki párt sem küldött még üzenetet sem. A választások után a Momentum volt ez egyetlen, aki gratulált. Amikor változnak a dolgok Magyarországon, akkor mi lesz? Ki fogja elvégezni azt a munkát, amit nekünk kell elvégezni? Sajnos már a véleményünket sem tudjuk “otthon” megfogalmazni magyar nyelven, mert szinte minden lapot, rádiót, tévét ledarált a magyar kormányhoz tartozó érdekkör. Már azt is megmondják nekünk, ha igaz magyarok vagyunk, hol kell tankolnunk, bankolnunk, vagy sört innunk... Minden más hazaárulás. A pusztítás nagyobb, mint a trianoni és párizsi békeszerződésekkel. És még nincs vége.