Hadszíntérré tett kultúra

Miközben a koronavírus-járvánnyal terhelt év nagy vesztese a kulturális szféra, a NER egyre erőszakosabb kísérleteket tesz a megszállására. Idén azonban már nem ellenállás nélkül.

Mit tehet az 2020. Magyarországán, akinek van ihlete, gondolata, mondanivalója, és professzionálisan csak művészettel szeretne foglalkozni? Hogyan lehet túlélni a járvány miatt élő produkciók, nézők és bevétel nélkül? Vissza lehet-e térni az ételfutári, szobafestői és árutöltői munkából? A hatalmon lévők nem felelnek. A nyelvfüggő alkotások piaca kicsi, a magánmecenatúra a történelmi előzmények miatt gyerekcipőben jár, a kultúra finanszírozása tehát állami feladat. A felelősök ideológiákról beszélnek miközben a közösség pénzét uralmuk erősítésére fordítják, és kisajátítják a magyar, a nemzeti és a keresztény jelzőket. A kérdések pedig szaporodnak: Érdemes-e újratanítani a közönséget a sorok közötti olvasásra, a színpadi kikacsintás dekódolására? Mivé alakul az alkotói szabadság az egzisztenciális okból kötött kompromisszumok és a kényszerkánon hálójában? A kulturális élet szereplőinek a lehetőség iránti vágy és a morális határok dilemmájával kell naponta megküzdeniük és dönteniük: léteznek-e elvi kérdések. Optimizmusra kevés az ok, de reményt adhat, hogy a NER uralommal szembeni civil kurázsi jól látható jelei is feltűntek idén. A több tucat kínálkozó – ledarált könyvtől írói hagyatékig, filmes pályázatoktól zenekari hajléktalanságig, múzeumköltözéstől egy könyvpiaci változásig – ügy közül hárommal mutatjuk be az évet.

Ítéletre várva

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Térey-ösztöndíjjal januárban még „csak” 45 írót állított egzisztenciális és morális választás elé. A pályáztatás nélküli ösztöndíjra írószervezetek javasoltak szerzőket, közülük szakmai kuratórium választott. Bartók Imre visszautasította az ösztöndíjat, mert szerinte Demeter Szilárd személye és a díj létrejöttének körülményei is aggályosak. Őt még négyen követték, ám a főigazgató nem volt meglepve: „A visszalépések be voltak árazva” – nyilatkozta lapunknak. A kulturális élet egyik ura – a Petőfi Irodalmi Múzeum mellett a magyar könnyűzenéért és az Országos Széchényi Könyvtárért is ő felel - november végén az Origón megjelent cikkével okozott felháborodást: „A liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók” – írta Demeter, aki szerint „Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz”, Soros György pedig „a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai”. Később az óriási magyar és nemzetközi tiltakozás nyomán Demeter Szilárd visszavonta írását hangsúlyozva: „Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról”. Majd egy interjúban burkolt formában újfent Führernek aposztrofálta Soros Györgyöt. „Az általános olvasat, hogy a fő tételmondatom: Soros György a liberális Führer. Nos, Soros és csatlósai biztosan nem liberálisok, mert nem tűrik az ellenvéleményt, képtelenek a racionális vitára. Ebben tévedtem” – fogalmazott. A kormány nem váltotta le az intézményvezetőt, akinek vállalhatatlan gondolatai ellen azonban a múzeum dolgozóinak jelentős része nevét és egzisztenciális kockázatot vállalva, nyilvánosan tiltakozott.

Elrettentve

Őszre bebizonyosodott, hogy az egy évvel ezelőtt nagy vihart kavart kulturális törvény módosításának következményeivel kapcsolatos aggodalmak nem voltak feleslegesek. A törvény nemcsak a kizárólag állami finanszírozású, de az önkormányzat és az állam által közösen működtetett színházak igazgatóinak kinevezésébe is nagyobb állami beleszólást tesz lehetővé. Év elején a fővárosi önkormányzat a tavalyi kultúrharc legfőbb színterei, a Katona József Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Trafó, majd némi huzavona után az egyik budapesti szabadtéri színpad, a Városmajori kizárólagos fenntartását vállalta, ezek vezetőinek kiválasztásában tehát a kormány nem vesz részt. Az állam-önkormányzat közös fenntartás visszássága először Egerben volt tetten érhető: a legjobb pályázat Szőcs Arturé volt, meg is választották őt a Gárdonyi Géza Színház direktorának, ám a kormány az idei és jövő évi hatszázmilliós támogatás megvonásával zsarolta az önkormányzatot, amely ezért a nyíltan kormánypárti Blaskó Balázs eddigi igazgatót hagyta a pozícióban. Hasonló forgatókönyv valósult meg Pécsett, amelynek polgármestere így nyilatkozott, miután a Hoppál Péter fideszes képviselő által ajánlott Lipics Zsolt-Vidákovics Szláven párost választották a színház vezetőinek: "A kormány által kialakított jogszabályi környezet egyértelművé tette: vagy azt a jelöltet választjuk, akire rámutatnak, vagy gyorsan kitaláljuk, hogy honnan teremtünk elő a város mai gazdasági helyzetében évi plusz 520 millió forintot a színház működtetésére.”

Vas utcai polgárok

A 155 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásnak nevezett elfoglalása végképp csatatérré tette a magyar színházi életet. Az év elején még annak okát keresték, hogy a megválasztott rektort, Upor Lászlót miért nem nevezi ki a köztársasági elnök, tavasszal már kósza hírek foglalkoztatták az egyetem legitim vezetőit, akikkel a kormány nem egyeztetett az átalakulásról. Amelynek dátumát – pandémia ide, online oktatás oda – szeptember 1-re datálta. Szeptember 1-én azonban nem várt ellenállásba ütköztek a hatalom képviselői. A vezetés lemondott, emblematikus személyiségek távoztak, a tanárok és dolgozók egy része sztrájkba kezdett, ám továbbra is zajlott az oktatás. A hazai és nemzetközi kulturális élet számos meghatározó - köztük kormánypártinak tartottak is - szereplője kért, békített és tiltakozott. A hallgatók nem engedték be az épületbe az általuk illegitimnek tartott új vezetőket, tanköztársaságot alakítottak és nem tágítottak – elsősorban az egyetemi autonómia tiszteletben tartásáról - szóló követeléseiktől. Performanszokat, előadásokat tartottak, élőláncot alakítottak, majd sokak szerint a hosszú évek óta a legfelemelőbb tüntetést rendezték október 23-án. A hatalom a történelemből jól ismert felszalámizás taktikájával próbálta szimbolikusan el- és valóságosan visszafoglalni az intézményt, ám az egyetemi polgárok sem az egyetemfoglalást nem adták fel, sem a fejük fölé kinevezett új vezetéssel nem álltak szóba. A blokád hetven nap elteltével a járványügyi szigorítások miatt maradt abba, de sem a félév törlésének fenyegetésével, sem feljelentésekkel, sem a rengeteg pénz ígéretével nem sikerült megosztani diákságot és a tanárokat. A barikádhoz használt piros-fehér szalag, a free SZFE felirat tenyéren és maszkon itthon és külföldön is az alkotói, oktatási és polgári szabadság szimbólumává vált, szolidaritást, szimpátiát és sokak számára öntudatra ébredést is teremtve amellett, hogy bizonyította: ellenállni nem lehetetlen.