bántalmazás;késelés;

Bántalmazta vak édesanyját, majd megszúrta a segítségére siető férfit

Letartóztatott a bíróság egy nádasdladányi férfit, aki előbb vak édesanyjával került konfliktusba, majd megszúrta a nő védelmére kelő embert.

A Fejér Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a nádasdladányi férfi hétfőn otthonukban szóváltásba került vak édesanyjával, és vitájuk során egy meggyújtott cigarettát tett a nő szájába, az égő végét befelé fordítva. Amikor a sértett a lakóházban tartózkodó emberektől segítséget kért, az elkövető az anyja védelmére kelő férfit egy éles, hegyes eszközzel arcán és a testén többször megszúrta.

Az ügyészség szerint a szúrás alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására. Indokolja továbbá a letartóztatást az ügyészség álláspontja szerint a bűncselekmény jellege, az anyával és a vele együtt élőkkel szembeni sorozatos erőszakos cselekmények miatt a bűnismétlés veszélye. Ezért közölték, a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását, de a döntés a védő fellebbezése miatt nem végleges.