Különleges rodeó és életcéljegyzetek Matthew McConaughey tollából

Az Oscar-díjas színész krónikája őrültebb karaktert rejt, mint akiket életében eddig eljátszott.

Mindig fenntartásokkal viszonyultam nagy hollywoodi alkotók, művészek személyes memoárjaihoz. Egyrészt nehezem hiszem el, hogy egy-egy színész zseniálisan ír és nem tudom elhessegetni a gyanút, hogy amit a kezemben tartok, nem a szeretett és a saját szakmájában becsült ember írta. Szerencsésebb esetben legalább mesélt egy-két írónak, akik tapasztalatukkal irománnyá formálják a sokszor szerteágazó, még gyakrabban nárcisztikus önismétléseket.

A jó hír, hogy Matthew McConaughey ötvenéves fejjel papírra vetett memoárja semmilyen szempontból nem az „elvárható” alkotás. Nem állítom, hogy nem szenzációs sztorikkal teli, csak éppen nem olyanokkal, amiyeneket egy agytrösztnyi PR-os állított össze. Kezdjük ott, hogy a szigorú kommunikátorok biztosan szívrohamot kaptak volna – ha McConaughey megkérdezte őket volna a könyve kapcsán. Sőt, bármi kapcsán is, valaha.

Mert, ahogy írja, negyvenkét éve akarja kiókumlálni az élet rejtélyét, harmincöt éve pedig napló formájában viszi a missziót. A regénye ennek megfelelően fragmentált, apró jegyzetek és hosszabb rövidebb emlékezések füzére, és mindez iszonyatosan intelligens, mégis halálian laza megmondások bombasztikus elegye. Különleges McConaughey-rodeó, melyben életfilozófiai előadásokat tart. Rövideket, olykor picit hosszabbakat, így nagyon olvastatja magát a műve, és még azok is örömét lelik majd benne, akik rettegnek az írott szövegektől. Energiát lehet belőle meríteni, hiszen, ahogy írja, azokat az életpillanatokat osztja meg velünk, melyek során megkapjuk a „zöldlámpát”, tovább haladhatunk, akármekkora „szarba is léptünk”.

A Zöldlámpa abból a szempontból is unikális krónika, hogy a végtelenségig unt köröket mellőzi ez a fabula mester. Bár a bulvárlapok sokat foglalkoztak a kapcsolataival, ő elegánsan kerüli a témát. Miképpen hosszan nem sztorizik arról sem, hogy milyen volt élete nagy filmjein dolgozni. Talán a legtöbbet a Richard Linklater féle kultikus generációs látleletet, a Tökéletlen idők-et említi, amelyben maga volt a megtestesült kúlság. Nem nagyon foglalkozik az Oscar-díjával és vele járó haknival sem, a Christopher Nolan-féle Csillagokon túl-t pedig már-már felháborító módon épphogy megemlíti.

Amiről a legtöbb szó esik, az McConaughey nem kicsit bizarr, amerikai vidéki családja, a köztük lévő összetartás, szeretet, és a különösen respektált mindennapos bunyók (már, ha szükség volt rájuk). Önvallomást kapunk arról, hogy Matthew McConaughey zsenialitása az őrületében rejlik, utazásairól pedig abszurdabbnál abszurdabb meséket mesél. És persze nem lehet nem hinni neki.

Infó:

Matthew McConaughey: Zöldlámpa

21. Század Kiadó