Előfizetés

Hollandia után Belgium és Ausztria sem enged be repülőket brit területekről

MTI
Publikálás dátuma
2020.12.20. 19:30

Fotó: WIktor Szymanowicz / NurPhoto / AFP
Mind több európai ország készül légizárlatra Nagy-Britanniával szemben a koronavírus új törzsének terjedése miatt.
Hollandia legalább december 31-ig nem fogad repülőket brit területekről, Belgium vasárnap éjféltől kezdődően egyelőre csupán 24 órára vezeti be a tilalmat, ugyanakkor leállította a vasúti forgalmat is brit viszonylatban.  A tilalmak bejelentésének oka, hogy Délkelet-Angliában a koronavírusnak egy új, a korábbiaknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel. Emiatt Ausztria szintén bejelentette, hogy nem engedi brit repülők leszállását légikikötőiben, ám az még kezdetének időpontja még nem ismert. Olaszország ugyanilyen tilalmat tervez, de a német szövetségi kormány vasárnap már azt is bejelentette:  Németország az Egyesült Királyság, illetve a Dél-Afrika közötti utazási lehetőségek korlátozására is készül. Ezzel kapcsolatban Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter az ARD országos köztelevíziónak elmondta, hogy a németországi repülőterek vasárnap éjféltől nem fogadhatnak járatokat Nagy-Britanniából és Észak-Írországból. A rendelkezés egyelőre december 31-ig érvényes.   A tilalom csak az utasszállító járatokra vonatkozik, teherszállító repülőket és németországi bázisra a személyzettel visszatérő gépeket továbbra is fogadhatnak a repterek. További korlátozásokról, a január 1-jétől érvényes szabályokról és a Dél-Afrikát érintő intézkedésekről hétfőn kezdik meg az egyeztetéseket.  Az ARD értesülése szerint az Európai Unió Tanácsa soros elnöki tisztségét az év végéig betöltő német kormány arra törekszik, hogy a tagállamok lehetőleg egységesen válaszoljanak a mutálódott vírus rohamos terjedésére. A tervek szerint az egységes szabályozás az EU és az Egyesült Királyság közötti tengeri utakon és a Csatorna-alagúton keresztül zajló közlekedésre terjedhet ki. A televízió szerint Angela Merkel kancellár már egyeztetett is az ügyben telefonon az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökével és a francia kormányfővel, Charles Michellel, Ursula von der Leyennel és Emmanuel Macronnal.  Csehország egyelőre nem állította le a légiforgalmat az Egyesült Királyságból, viszont máris szigorított az onnan érkezőkre vonatkozó karantén szabályain. A spanyol kormány az Európai Bizottsághoz fordult iránymutatásért. Izraelben is szigorítottak: már vasárnaptól kötelező karantén-szállodákba kerülnek az Egyesült Királyságból hazautazó izraeliek, külföldiek pedig be sem léphetnek Izraelbe a koronavírus szigetországban terjedő új törzse miatt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnapi közlése szerint a Dél-Afrikában is terjedő új vírustörzset már szeptemberben azonosították Anglia délkeleti részén, és ugyanez a kórokozó felbukkant Dániában, továbbá Hollandiában és Ausztráliában is.

A frankfurti reptéren vették őrizetbe egy szír dzsihadista német feleségét

MTI
Publikálás dátuma
2020.12.20. 18:02
A frankfurti repülőtérről vizsgálóbíró elé vitték terrorizmussal gyanúsított nőt
Fotó: Rene Priebe / Picture-Alliance via AFP
A gyanú szerint a kétgyermekes asszony maga is az Iszlám Államnak dolgozott egy rakkai kórházban ápolóként.
Őrizetbe vettek a frankfurti repülőtéren egy Németországba Szíriából hazatérő kétgyermekes anyát, akit azzal gyanúsítanak, hogy a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet tagja – közölte vasárnap a szövetségi legfőbb ügyészség. A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak Leonora M. néven azonosított, Szász-Anhalt tartománybeli nő az állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes nyomozóhatóság ismeretei szerint 2015-ben, 15 éves korában kivándorolt Szíriába, hogy csatlakozzon az IÁ-hoz. A terrorszervezet központjaként számon tartott Rakkában házasságra lépett az IÁ titkosszolgálatának egy tisztségviselőjével.
A fiatal német falusi lány, akinek történetéről édesapja tavaly megjelentetett egy újságírók közreműködésével írt könyvet, a szíriai dzsihadista harmadik felesége lett. Két gyermekük született.

A szövetségi legfőbb ügyészség szerint a külföldi terrorszervezet támogatása bűncselekményi tényállását nemcsak azzal valósította meg, hogy részt vett a házimunkában és a közös gyermekek nevelésében, hanem azzal is, hogy egy ideig ápolóként dolgozott az IÁ egy rakkai kórházában. Havi ötvendolláros fizetése mellett egy Glock márkájú félautomata kézifegyvert is kapott – áll a közleményben. Mint írták, a gyanúsított férje 2015 végén a jazidi nevű vallási-etnikai kisebbség elleni rendszerszerű és kiterjedt támadások révén foglyul ejtett egy jazidi nőt, azzal a szándékkal, hogy rabszolgaként tartsa, majd gyermekeivel együtt értékesítse.
A gyanúsított támogatta férje törekvését, ami abban is megmutatkozott, hogy igyekezett ápolással javítani a fogságba ejtett nő leromlott egészségi állapotán. Ugyanakkor azon is dolgozott, hogy jazidi meggyőződését felváltsa az iszlám vallás IÁ által képviselt felfogásával.

Az emberiesség elleni bűncselekményekkel és a fegyvertartásról szóló törvény megsértésével is gyanúsított nő a férjével és a közös gyermekekkel 2017 nyarán elmenekült az IÁ elleni koalíció erőinek ostroma alá került Rakkából. A dzsihadisták folyamatos területveszteségei miatt többször költözésre kényszerültek. Végül 2019-ben, már csak a gyermekeivel került abba a menekülttáborba, amelyből a napokban hazautazott Németországba. Korábbi német kormányzati adatok szerint az utóbbi években mintegy 1050-an távoztak Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz. Nagyjából kétharmaduk rendelkezik német állampolgársággal, és néhány százan vehettek részt fegyveres akciókban. Egyharmaduk visszatért Németországba - jelentős részük őrizetben van, vagy szabadságvesztés büntetését tölti -, további 220 meghalt.

Brit egészségügyi miniszter: még nincs ellenőrzés alatt az új vírustörzs

MTI
Publikálás dátuma
2020.12.20. 15:37

Fotó: Tayfun Salci / AFP / Anadolu Agency
Matt Hancock szerint ezért volt szükség a vasárnap életbe léptetett jelentős szigorításokra Londonban és a környező angliai országrészekben.
Hancock a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a kormány péntek délután kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az új koronavírus-változat milyen gyorsan terjed, és ezt követte a szombati bejelentés arról, hogy Londonban és Délkelet-Anglia több más térségében az eddigi háromfokozatú járványkészültségi rendszert kiegészíti egy még szigorúbb, negyedik fokozat. Ez vasárnap nulla órától ezeken a területeken érvénybe is lépett. A friss kimutatások szerint Londonban a koronavírus-fertőződések 60 százalékát az új vírustörzs okozza. A kutatások azt mutatják, hogy az új variáns fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított változatokét. Matt Hancock a vasárnapi BBC-műsorban kijelentette: a járványt úgy lehet a leghatékonyabban ellenőrzés alá vonni, "ha mindenki úgy viselkedik, mintha megfertőződött volna a vírussal". Az egészségügyi miniszter hozzátette: egyelőre nem tudja megmondani, hogy meddig lesznek érvényben a vasárnap életbe léptetett szigorítások, de egy ideig bizonyosan, valószínűleg addig, amíg a múlt héten elkezdett tömeges oltási kampány hatásai érezhetővé válnak. Hancock elmondta: országszerte eddig 350 ezer ember kapta meg a koronavírus-oltás első dózisát, és a hétvégén várhatóan félmillióra emelkedik a beoltottak száma. Megerősítette, hogy még az idén több millió adag vakcina érkezik az Egyesült Királyságba. Boris Johnson miniszterelnök előző este jelentette be, hogy az új vírusváltozat terjedésétől leginkább érintett térségekben, elsősorban Londonban és Délkelet-, illetve Kelet-Angliában a háromfokozatú járványkészültségi rendszert vasárnaptól kiegészíti egy újabb, negyedik fokozat. Ennek alapján az itt élőknek lehetőleg otthonról kell dolgozniuk, csak korlátozott számú indokkal, például orvosi ellátás, vásárlás, iskolába utazás céljából hagyhatják el lakóhelyüket, vagy akkor, ha az otthoni munkavégzés nem megoldható számukra. A negyedik készültségi fokozat hatálya alá tartozó területek lakói csak kivételes indokokkal utazhatnak külföldre, nem hagyhatják el az e készenléti szint hatálya alá tartozó térségeket, és ezekre a területekre az alacsonyabb készültségi szintű országrészekből sem lehet beutazni. Az érintett térségekben vasárnaptól bezártak a nem alapvető árucikkeket forgalmazó boltok, a zárt térben működő edzőtermek és a szabadidőközpontok, valamint az olyan személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, mint a fodrászatok és a szépségszalonok. A kormány emellett törölte a karácsonyi időszakra eddig tervezett enyhítéseket is a negyedik készenléti fokozatba sorolt területeken. Grant Shapps közlekedési miniszter vasárnap közleményben kérte a negyedik készenléti fokozat hatálya alatti térségek lakóit, hogy tegyenek eleget az utazási korlátozásoknak, és csak akkor menjenek például a vasútállomásokra, ha az új előírások alapján engedélyezett számukra az utazás. Shapps hozzátette: a brit közlekedési rendőrség (BTP) megerősített szolgálattal igyekszik biztosítani, hogy azok, akiknek elengedhetetlen az utazás, ezt biztonságban megtehessék. Ennek előzményeként szombat éjjel, a szigorítások bejelentése után sokan keltek útra Londonban és az intézkedés által érintett környező térségekben, hogy a tilalom érvénybe lépése előtt alacsonyabb készültségi szintű országrészekbe utazzanak.