Nagy-Britannia;Lengyelország;koronavírus;

2020-12-21 10:19:33

Lengyelország, Norvégia, Dánia és Finnország is leállítja a légi közlekedést az Egyesült Királyságból

Az érintett országok hatóságai biztonsági okokból, a koronavírus új változatának szigetországi megjelenésével indokolták a döntést.

Müller vasárnap a PAP hírügynökségnek elmondta: hétfő délelőtt a lengyel kormány kötelékében működő, a koronavírus-járvány kezelésére hivatott válságstáb megvitatja a korábbinál 70 százalékkal fertőzőbb koronavírus-változat délkelet-angliai felbukkanása nyomán kialakult helyzetet.

A lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője, Michal Dworczyk közölte: a válságstáb ülésén a légijáratok felfüggesztésének időtartamáról is tárgyalnak.

Vasárnap több ország döntött úgy, hogy nem enged a területére utasszállító repülőgépeket az Egyesült Királyságból.

Norvégia, Dánia és Finnország is leállítja a közvetlen légi közlekedést az Egyesült Királyságból az új típusú koronavírus fertőzőbb variánsa miatt - jelentették be hétfőn az érintett országok hatóságai.

A norvég és a dán intézkedés egyelőre 48 órára érvényes, de meghosszabbítható. Dániában eddig kilenc, november közepe óta levett mintávban mutatták ki a vírus új változatát.

"A cél az, hogy áttekinthessük a helyzetet, amely a vírus mutációja miatt állt elő, és meghozhassuk kellő intézkedéseket" - mondta Bent Hoie norvég egyészségügyi miniszter.

A finn távközlési és közlekedési hatóság tájékoztatása szerint Finnországba hétfő déltől 14 napon át nem lehet berepülni az Egyesült Királyságból. Ott egyelőre nem észlelték az új vírusvariánst.

Az Egyesült Királyságból Norvégiába érkezőknek két szűrővizsgálaton kell átesniük. Egy tesztet legkésőbb az országba érkezést követő 24 órán belül el kell végezni, a másodikat pedig legkorábban egy héttel később. Aki az elmúlt két hétben érkezett a szigetországból, annak is tesztet kell végeztetnie "amilyen gyorsan csak lehet". Emellett kivétel nélkül 10 napra karanténba kell vonulniuk és értesíteniük kell a helyi önkormányzatot.

Az új vírusváltozat miatt több európai ország és Kanada is leállította a légi közlekedést az Egyesült Királyságból.