Juraj Florek;brutális építészet;szocmodern;

Természet helyett beton – Juraj Florek portréja

A szocmodern és a brutális építészet inspirálja a Budapesten élő szlovák festőművészt, Juraj Floreket.

– Nagy rajongója vagyok a betonnak – vallja Juraj Florek, a harmincnégy éves szlovák festőművész, aki szerint a háború utáni szocialista modernista építészet és nyers betonból készült brutalista alkotások elemi erővel hatnak a befogadóra. A három éve Budapestre költözött művész szerint a posztszovjet országokban szembetűnő, hogy az emberek kezdik újra felfedezni a régi, monumentális épületeket, és meglátni bennük a szépséget, így a festményein ő is arra törekszik, hogy megmutassa azok erejét.

– Ha brutalista épületet látsz, akkor úgy érzed, meg kell állnod, és csodálnod kell a nagyságát – mondja Florek, akit a középiskolai évei alatt még a graffiti világa vonzott, ekkor alakult ki azonban kötődése a városi környezethez. Az évek során aztán elhagyta a falfestést, és a klasszikus festészet felé fordult. – Aki graffitizik, és betűket fest a falakra, az előbb-utóbb többre vágyik. Van, aki a tervezőgrafika felé veszi az irányt, én a klasszikus festészetet választottam – mondja a művész, aki képzés hiányában eleinte magazinok fotóinak a másolásával tanult meg festeni, amikor viszont jelentkezett a besztercebányai (Banská Bystrica) Művészeti Akadémiára, első körben felvették. Az iskolai évek alatt és után több külföldi művészeti programon vett részt, 2017-ben így jutott el Magyarországra, ahol hamarosan megismerkedett a barátnőjével, két év múlva pedig végleg Budapestre költözött.

– Számomra egyik város sem unalmas – mondja Florek, aki egy-egy településre úgy tekint, mint egy önálló kutatási anyagra, amit érdemes feltérképezni. Éppen ezért, hogy megtalálja a megfelelő épületeket, gyakran tesz túrákat Budapest külső, ipari kerületeiben, de olykor csak járja az utcákat, és ha valami érdekeset lát, azt megörökíti.

A tájképfestészet kapcsán úgy találja, a természettel ellentétben sokkal érdekesebb az épületeket vászonra vinni, mivel azok folyamatos változásban vannak – még ha ez a változás években vagy évtizedekben is mérhető. – Úgy látom, hogy a természeti képek témáját az impresszionisták a XIX. század végére a csúcsra járatták – mondja Florek, aki szerint Monet, Manet, Renoir és Sisley olyan magas szinten művelték a műfajt, hogy utánuk már nincsen értelme a természetet lefesteni. A témához szerinte csak az épületek ábrázolásával lehet újat hozzátenni, elvégre a modern ember az élete nagy részét is épített környezetben éli.

A szocmodern épületek Florek szerint másfelől a történelmi időről és szűkebb értelemben a szocialista korszak örökségéről tudósítanak. – A képeimen a környezeten keresztül a régmúltat idézem fel, persze a mostani, posztszocialista nemzedék szemszögéből – vallja az alkotó, aki a művein arra törekszik, hogy egy-egy, a kortárs valóságra jellemző elemet, úgymint mai hirdetéseket, reklámot vagy újabb autókat helyezzen el. Eközben persze őt is megihletik a klasszikusok, a módszere ugyanis visszanyúlik a XIX. századig, hiszen Florek a képeit plein air, azaz szabadtéren festi, így ha megragadja a képzeletét egy régi lakótelep, egy gyár vagy irodaház, akkor már viszi is a festőkészletét, hogy a helyszínen fesse meg azt. – Tudom, hogy a XXI. században szokatlan így alkotni, sőt egy kicsit romantikus is – mondja Florek, elismerve, hogy ebből a szempontból ő is egy kicsit impresszionista.