Talán nem is kell nagyon emlékeztetni senkit: Az éjféli égbolt az az egészestés mű, amelyet a kétszeres Oscar-díjas világsztár főszereplőként és rendezőként egyaránt jegyez és – egészen direkt lendülettel – eszébe jutott róla Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, amikor egy újságíró a mű mögötti gondolatiságról faggatta. Merthogy ez a film egy disztópia: 2049-ben játszódik, három héttel az „esemény” után, amelynek következtében a Föld felszíne lakhatatlanná vált, minden élőlényt betegség pusztít el. „Nem csináltuk jól a dolgunkat a bolygó megmentése kapcsán” – mondja a magányos tudós az Északi-sarkkör egy obszervatóriumában, a gyógyíthatatlan betegségben haldokló Augustine, akit maga Clooney alakít meggyőző erővel.
És már be is ugrik, ahogy az alkotó mondta az ominózus interjúban: nézzünk csak körbe, gyűlölet uralkodik mindenhol, Bolsonaro, Orbán. Remek humora van George Clooney-nak, hiszen egy pazar poént dobott be annak kapcsán, miért is fontos 2020-ban a bolygó egyik utolsó élő emberét alakítani – egészen, addig míg fel nem bukkan egy kislány, és át kell értékelnie a dolgokat. A keserű pirulát rögtön az elején le kell nyelni a nézőnek: itt nem lesz már semmilyen megmenekülés, ami különösen úgy bosszantó, hogy a happy end küszöbén állt az emberiség.
Augustine ugyanis felfedezett a Jupiter mellett egy új holdat, amelyről azt feltételezi, hogy lakható lesz az emberiség számára. Sőt, érkezik vissza az Aether nevű űrhajó a remek hírrel, hogy már-már a szomszédban vannak. Augustine azonban minden erejével azon van, hogy figyelmeztesse az utasait: nincs hova visszajönniük. Ehhez azonban nagyon sokáig nem elég nagy az antennája.
A csaknem kétórás játékidejű filmnek a cselekménye két nagyon eltérő térben játszódik. Az egyik a más említett Északi-sarkkör, ahová utoljára jut el a „rossz levegő”, a másik pedig a világűr, ahová afféle akciófilmes melodramatikus sci-fit képzelt el Clooney. A probléma, hogy Mark L. Smith forgatókönyve – amely Lily Brooks-Dalton Good Morning, Midnight című regényén alapul – narratívája igen gyenge lábakon áll, az egész művet egy fordulatra húzták fel, amit a történet lezárásra tartogatott a szkript szerzője. Addi, pedig nézhetjük a remek George Clooney-t, ahogy fagyott szakállal szenved az elemekkel és önmagával, és azokat a látvány- és akciódús szcénákat, amelyeket – a rendezőkként már kifejezetten bizonytalan Clooney miatt – konkrétan unalmasnak és feszültségtől mentesnek érzünk.
Ordenáré módon kilóg a lóláb: George Clooney rendezői erőssége az emberi drámákban rejlik, nem pedig a nagyköltségvetésű szórakoztatásban, amelyek így csak kiábrándító klisék maradnak. Mindenesetre az örök rejtély marad, hogy a Netflix ezt a filmet miért pont karácsonyra időzítette.
Infó
Az éjféli égbolt
Rendező: George Clooney
Bemutatja a Netflix
