külföldi sajtó;Szabad szemmel;

2020-12-28 07:01:07

Szabad szemmel: már a jövő év elejétől Magyarország és Lengyelország körmére néznek

Nemzetközi sajtószemle, 2020. december 28.

Tagesspiegel

Az Európai Bizottság alelnöke megerősítette, hogy a jogállamiság ügyében már a jövő év elejétől Magyarország és Lengyelország körmére néznek. Vera Jourová hangsúlyozta, hogy ehhez már az új mechanizmust használják, mert akárki is van hatalmon, az alapértékeket be kell tartania. Ugyanakkor elárulta, hogy a kedvezőtlen előjelek ellenére sem számolt a magyar-lengyel vétóval.

Felidézte, hogy két éve ő vetette fel: kössék össze a támogatások kifizetését, illetve a demokratikus normák tiszteletben tartását, de akkor még legfeljebb csak álmaiban gondolta, hogy ilyen szankciós lehetőségekhez jut Brüsszel. Ám a segélyalap, illetve a hétéves költségvetés keretében annyi pénzt osztanak szét, hogy meg kell erősíteni az uniós források védelmét. Nem kaphatnak anyagi segítséget olyan kormányok, amelyek elvetik a demokratikus értékeket.

Ugyanakkor szólt arról, hogy a jogállami mechanizmus nem csodafegyver. Keményen kell küzdeni azért, hogy szükség esetén valóban csökkenteni lehessen a szubvenciókat a vétkes államok számára. Azon kívül továbbra is használni kell az összes eddigi lehetőséget a jogállamiság kikényszerítésére. Abban azonban változatlanul bízik, hogy az Európai Bíróság nem évek, hanem hónapok alatt bólint rá az új feltételrendszerre.

Nem ért egyet azzal, hogy a függő helyzet miatt Orbán Viktor simán kihúzhatja a választásokig, anélkül, hogy a haja szála is meggörbülne. Hiszen Brüsszel már a következő évtől hozzálát a rendszer életbe léptetéséhez és így Magyarországgal, valamint Lengyelországgal is foglalkozni fog. A feladatot az igazságügyért felelős biztossal, Reynders-szel közösen végzik, már eddig is jó munkamegosztás alakult ki közöttük.

Jourová nem gondolja, hogy Bizottság csak nagyon óvatosan alkalmazná a gyakorlatban az új mechanizmust, de azt sem pártolja, hogy ajtóstul rohanjanak a házba. Ahhoz ugyanis túl nagy a tét. Az alapszerződés előírásai továbbra is kötelezik az uniós testületeket, és az új helyzetben sem szabad megengedni semmiféle önkényeskedést, illetve átláthatatlan eljárást. A jogállamiság azonban alapvető a tagok közti bizalom szempontjából. Nélküle nem működik a közösség. Semmi köze az ideológiához, vagy hogy valaki a jobb- vagy éppen a baloldalon áll. Hiába állítja pont az ellenkezőjét Orbán Viktor.

A 2004-es keleti nyitáskor az új tagok teljesen egyetértettek abban, hogy az alapértékek mindenkire vonatkoznak. És ez továbbra is igaz, tehát bármilyen párt is kerül hatalomra, köteles eleget tenni ezeknek az értékeknek.

Spiegel

A koronavírus határozza meg Angela Merkel 16 éves kancellárságának utolsó 9 hónapját, és bár a politikusról azt mondják, hogy természetfölötti energiákat tud mozgósítani a tárgyalások során, azért már rajta is látszanak az utóbbi hónapok megpróbáltatásai. 66 éves és ő is csak ember. De bármennyire is paradox, pályája végén pont ez a páratlan erőpróba tette minden eddiginél népszerűbbé. Tekintélye óriási a lakosság körében, ő a legnagyobb nyertes a mostani válságban. De hát idáig sikeresen küzdött a vírus ellen és a gazdasági adatok is mellette szólnak. Még akkor is, ha ő maga is meg van döbbenve azon, hány halottat követel a 2. hullám.

Ugyanakkor tudja azt is, hogy a vállalatoknak nyújtandó folyamatos segítség előbb-utóbb a német állam fantasztikus tartalékait is kimeríti. De azt is látni, hogy a küzdelem végkimenetele alapján mondanak majd véleményt az egész 16 évről. Hiába birkózott meg közben sikeresen a pénzügyi válsággal, az euróövezet súlyos bajaival és a menekültek beözönlésével.

Emellett viszont a politikában csökkent a befolyása: a járvány elleni intézkedések ügyében igencsak megszorongatták a tartományok főnökei, bár a helyzet súlyossága folytán aligha tölti el elégtétellel, hogy a végén neki lett igaza. Közben egyre jobban eltávolodik a saját pártjától, bár személyes népszerűségéből jut a CDU-CSU-nak is. Ha ez így marad a választásokig, az csak jól jön a két pártnak.

Ez esetben viszont pont az történne, amit ő akar: saját akaratából távozna, amire a háború óta még egyetlen kancellár esetében sem volt példa, ugyanakkor előkészíti a terepet az utódjának. Ám minden még felborulhat a ragály miatt.

Hogy mit csinál majd nyugdíjasként? Hétvégi háza kertjében lesz elég teendő, és bőven járhat majd színházba és operába, mert időközben nyugállamányba vonult professzor férjével együtt nagy kultúrarajongó. Egyébként tavaly azt nyilatkozta, hogy egykor, még az NDK-ban arról álmodozott: autóval bejárja a Sziklás-hegységet és közben Bruce Springsteen-t hallgat.