Bártfai Gergely;
Szovjetunió;1921;
2020-12-30 06:15:19
Reményt ígért a közelgő új év, 1921 Szovjet-Oroszországban. Az óesztendő végén Vrangel báró a Krímből török területre menekítette megmaradt csapatait, a fehérek vereségével befejeződött a polgárháború. Több mint hat éve hadiállapotban nyögött, vergődött az ország, katasztrofális következményekkel. Éhínség, kolera, tífusz, vérhas szedte áldozatait. Romokban hevert a gazdaság. A béke esélyt kínált a fordulatra.
A nélkülöző tömegeknek elegük lett a hadikommunizmusból, normális élet után sóvárogtak. Tudták a bolsevikok, ha egyszerre lázadnak fel ellenük munkások, parasztok, katonák, akkor végük van. A szabad választásokat és az új elit kiváltságainak eltörlését követelő kronstadti matrózok úgy fogalmaztak kiáltványukban, „az önjelölt cárocskák eliszkolnak, mint a templomi egerek”.
Lenin, a népbiztosok tanácsának elnöke felismerte, sürgősen újítania kell a válsághelyzetben. Enyhítette a kötelező gabonabeszolgáltatást, a kisiparba visszaengedte a magántulajdont, megemelt élelmiszer-fejadagokkal kenyerezte le a városlakókat. Bár utólag ideológusként dicsőítették, valójában a praktikus rögtönzések mestere volt. Ha az uralma forgott kockán, rugalmasan változtatott az elvein.
Számítása bevált: új gazdaságpolitikája, a NEP segített leszerelni az elégedetlenkedőket, megosztania ellenfeleit. Demokratikus reformokról viszont hallani sem akart. Kegyetlen példát statuált az októberi forradalom egykori büszkeségein, a vörös tengerészeken, akik 1917 után újra „minden hatalmat a szovjeteknek” követeltek. Ostrommal vették be Kronstadtot, a legendás támaszponton rettenetes vérfürdőt rendeztek.
Ezután következett „a vidék pacifikálása” – orwelli eufémizmus a nyomorgó muzsikok elleni gátlástalan terrorhadjáratra. Civileket ejtettek túszul és lőttek agyon, falvakat égettek fel a tambovi kormányzóságban, harci gázzal gyilkolták az erdőbe menekülőket. A felkelések ürügyén leszámoltak az ellenzékkel. Tömegével tartóztatták le a lázadások szításával vádolt eszereket és mensevikeket, akikkel nemrég vállvetve harcoltak a fehérek ellen.
Miközben milliók haltak éhen, Lenin rövidre fogta a gyeplőt a párton belül is. Megtiltotta a „frakciózást”, így mindenfajta különvélemény bűnös elhajlásnak, árulásnak minősült. Hatalmasra duzzasztották az orosz kezdőbetűiről cseka néven hírhedtté vált „különleges bizottság” létszámát. A politikai rendőrség állam lett az államban – ha ugyan nem maga a bolsevik állam. Brutalitásában az új önkényuralom túltett a régin, a cárokén.
1921 nem a fordulat éve, hanem point of no return: a pont, ahonnan már nincs visszaút. A reményekkel várt esztendő szertefoszlatta az illúziókat. Végképp eltörölték, ha a múltat nem is, a februári forradalom vívmányait. Befellegzett az önigazgató, demokratikus tanácsrendszernek – bár ezt sok nyugati baloldali még évtizedekig nem vette észre, vagy nem vallotta be magának. Lenin, mielőtt szélütötten, magatehetetlenül, házi őrizetben végezte, a csúcsra ért. Készen állt műve, a totalitárius diktatúra. Szabad volt a pálya Sztálinnak.