Amikor csak rések nyíltak a vasfüggönyön, ő olyan kiállításokat szervezett, amelyeket a szabad országok muzeológusai is szájtátva csodáltak. Nyugati mesterművekből káprázatos gyűjteményt épített ki, de nem lehet elhallgatni, hogy a kincsek jelentős hányada a „hadak útján” érkezett Moszkvába. A legendák szerint Sztálin utasítására 1945-ben ő maga is részt vett a berlini kincskeresésben, de az erre irányuló kérdésekre élete végéig nem adott egyenes választ. November végén 98 évesen elvitte a muzeológusok „Vasladyjét" is a koronavírus. Irina Antonova 75 éven át szolgálta a moszkvai Puskin Múzeumot, ebből több, mint fél évszázadon át tartotta kezében az intézmény gyeplőjét.
A Puskin megrendezi a show-t
„A zsidók életük fejében »önként« adták át vagyonukat a náciknak, így az ilyen eredetű műtárgyak, mint hadizsákmány jogosan vannak Oroszországban” – fejtette ki Irina Antonova a 90-es évek közepén a Le Monde-nak, és ha ezt a fordulatot később kerülte is megnyilvánulásaiban, végig kitartott amellett, hogy Moszkva jogszerűen birtokolja a Vörös Hadsereg hadizsákmányát. „Úgy gondolom, semmi szükség nincs újra elővenni a témát, ami már a jog szintjén régóta rendezett. Azoknak pedig, akikben most ismét felmerült, hogy követelésekkel álljanak elő, üzenem, vegyék számba az emberi életeket, a kulturális károkat, amelyeket okoztak országunknak a háborúban" – fejtette ki tavaly, amikor németek egy halvány szándékot fogalmaztak meg az iránt, hogy újratárgyalják az Oroszországba került műtárgyaik sorsát. A világsajtóban most megjelent nekrológok, a The New York Timestól a Der Spiegelen át a művészeti lapokig, eredményeit, a világ kulturális életében játszott kivételes szerepét taglalták, elismerve érdemeit, tisztelettel adózva hajthatatlanságának is, a gyászban fátylat borítottak a háborús múltra.
A frissen végzett muzeológust Sztálin irányította 1945-ben a Puskin Múzeumba, amelyet azután 75 esztendőn keresztül szolgált. Irina Antonova szüleivel a háború előtt több évet töltött Berlinben, így „nyugatias” világlátással, nyitott szemmel, érzékekkel, és nem mellesleg három nyugati nyelv ismeretével látott munkához. 1961-ben Hruscsov nevezte ki igazgatónak, hogy azután élvezze az összes szovjet/orosz vezető, Brezsnyev, Gorbacsov vagy épp Jelcin bizalmát. Rendezvényei, tárlatai, nem túlzás állítani, döbbenetet okoztak, bátran állt olyan ügyek mellé, amelyek nem igazán feleltek meg az akkori korszellemnek. „Egy-egy megnyitó előtt mindig arra készültem, hogy lelőnek. Tudtam annak a veszélyét, ha bemutatom, de annak is, ha továbbra is rejtegetem Picasso, Matisse, Léger, Van Gogh, Gauguin műveit" – mondta nemrég egy amerikai interjúban. Százezrek álltak sorban 1974-ben, hogy láthassák Mona Lisát - Leonardo művét a párizsi Louvre adta kölcsön. Abban az időben a moszkvaiak legmerészebb álmaikban sem gondoltak arra, hogy a szigorúan lezárt határon egy ilyen kivételes műkincs eljuthat hozzájuk. Antonova csodát tett. Ahogy azzal is, hogy a New York-i Metropolitan Múzeumból Moszkvába utazott 100 kivételes festmény, és láthatták az oroszok Tutanhamon kincseit is.
Bátran kiállított absztrakt és avantgarde, kubista, impresszionista alkotásokat, sokáig tiltott orosz és nyugati művészek munkáit, nem rémült meg akkor sem, amikor 1962-ben Hruscsov azt üvöltötte, hogy valószínűleg egy szamár farkával kenték vászonra az ábrákat, amelyeknél az unokája is képes volna jobbakat összehozni. Egyik legmerészebb vállalkozásaként emlegetik az 1981-es „Moszkva- Párizs 1900-1930” című tárlatot, amelynek tervéről előzetesen a tekintélyes Tretyjakov Képtár igazgatója egy megbeszélésen úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen rendezvény csak a holttestén keresztül valósulhat meg. „Nem akarunk halottat, de a Puskin megrendezi show-t” – jelentette ki Antonova. Brezsnyev jóváhagyásával Matisse, Picasso és más nagy francia alkotók művei mellett az orosz avantgarde legnagyobbjai, Chagall, Malevics, Kandinszkij művei szerepeltek. Antonova kivételezettnek vallotta magát, kapcsolatai révén sok engedményt kicsikart a bolsevik adminisztrációtól. Barátságot ápolt Chagall-lal; Richterrel, a zongoraművésszel közösen szervezett hagyományos decemberi zenei estek a moszkvai, de a külföldi elit számára is kivételes eseményt jelentettek.
Nincs meg a pincekulcs
Életrajzában fekete folt a háború után Szovjetunióba hurcolt műtárgyak sorsa. Végsőkig titkolta, cáfolta, hogy az általa igazgatott intézmény bármiféle hadizsákmányt őrizne. 1991-ben azonban az ARTnews-ban megszólalt két orosz művészettörténész, Konsztantyin Akinsa és Grigorij Kozlov. A hír bombaként robbant: a Puskin Múzeum őrzi Trója, vagy más néven Priamosz kincsét. Antonova azonnal cáfolta az információt, "tudomása szerint egyetlen rábízott gyűjtemény sem tartalmazza az említett tárgyakat". 1993-ban azután az orosz hatóságok hivatalosan megerősítették az értesülést. Egy német professzor meghívást kapott Moszkvába a gyűjtemény megtekintésére. Antonova fogadta őt, majd szemrebbenés nélkül közölte: „Nincs meg a pince kulcsa. Egyébként pedig semmit sem mutat meg egy kíváncsiskodónak, a kulcsot pedig egy olyan személy őrzi, aki jelenleg kórházban van.” Wolf-Dieter Dube az Art Newspapernek mesélte el a történetet 1995 decemberében.
Semmivel nem tartozunk senkinek – nyilatkozta egy orosz lapnak 1994 nyarán Antonova. A németek az orosz műtárgyak javát megsemmisítették, mondta, amit pedig elhurcoltak, az eltűnt a műtárgy-kereskedelem bugyraiban, kiárusították, így a németek igazat mondanak, hogy náluk nem található semmi… Mi nem tudunk visszakövetelni semmit, a hozzánk került tárgyakat viszont nem csak rejtegettük, de gondoztuk, óvtuk is - tette hozzá.
1995 elején vihart kavart a Puskin Múzeum kiállítása. 63 megsemmisültnek hitt remekmű került a falakra, de az esetleges remények lehűtéséről gondoskodtak a „Másodszor is megmentve” című tárlat rendezői. Az egyik fő falon közvetlenül Daumier A lázadás című alkotása mellett egy feljegyzés volt olvasható: "A németek mintegy négyszáz múzeumot leromboltak. Oroszország jogosnak érzi, hogy kártalanítsa magát a háborús veszteségekért." A falakon ott lógott többek között Goya Karnevál a téren című képe (Herzog-gyűjtemény), El Greco Keresztelő Szent Jánosa, Veronese Golgotája (Hatvany-gyűjtemény). Antonova az akkori tudósítások szerint megerősítette az értesülést, miszerint a kiállított művek alig a hatodát jelentik az intézményben őrzött „zsákmánynak”. A következő évben bemutatták Szép Heléna ékszereit, azaz a trójai kincseket is, és amikor egy amerikai muzeológus emlékeztette a következetes tagadásra, Antonova válasz helyett csak kacsintott. Később azt állította, senki nem kérdezte őt, és azt is mondta, hogy az általa irányított intézménytől senki semmit nem kért vissza.
2002-ben Antonova elismerte, hiba volt a titkolózás. „A háború után mindenki tudott arról, hogy a zsákmányolt műtárgyak egy része a Puskinba került, ezt vállalni kellett volna nyíltan, és azonnal tisztázni, hogy minden Oroszországé, kompenzációként az óriási károkért.” A következő emlékezetes színvallásra 2005-ben került sor. Gerhard Schröder és Vlagyimir Putyin a Vörös téren együtt tisztelegtek a háború befejezésének 60. évfordulóján, miközben néhány háztömbnyire, a Puskin Múzeum termeiben rendezett kiállítás minden volt csak nem békeüzenet. Több mint 550 műtárgy került kiállításra: görög bronzok, etruszk figurák, töredékek, római falfestmények tökéletesen restaurálva. Kéttucat restaurátor ötesztendőnyi munkája. Egy berlini bunkerből kerültek Moszkvába, hogy azután évtizedekig ládákban porosodjanak. „Ez a jó szándékunk tökéletes bizonyítéka” – hangoztatta Antonova, hozzátéve: „Nem értem miért izgatja ez az embereket, ahelyett, hogy elismernék a hatalmas munkát, amit e tárgyak restaurálásába fektettünk”. „Háborús régészet - Visszahoztuk a feledésből”- ez volt a tárlat címe.
Mennie kellett
Putyinba azonban beletört a bicskája 2013-ban. Nem jól taktikázott, amikor megpróbálta az orosz elnököt meggyőzni, hogy Moszkvába telepítsék át Szergej Scsukin és Ivan Morozov legendás XIX-XX. századi gyűjteményét, amelyet az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után államosítottak. A festmények az 1920-as évek végén a Modern Nyugati Művészet Állami Múzeumába kerültek, majd a második világháborút követően Sztálin felosztotta a kollekciót a moszkvai Puskin és a szentpétervári Ermitázs között. Helyre kell hozni Sztálin hibáját – hangoztatta a 91 éves Antonova, aki úgy gondolta, az Ermitázs anyagának is a Puskin égisze alatt újranyitandó új nyugati művészeti múzeumban lenne a helye. Nem vette azonban számításba, hogy az elnök szentpétervári, így az Ermitázs igazgatójának ellenérvei érzékeny fülekre leltek Putyinnál. Antonovának mennie kellett és bár kora kézenfekvő magyarázat volt, nem vonult vissza, az intézmény elnöke lett, és lendülete a régi maradt, a nézeteltérés pedig inkább növelte tekintélyét a világ kulturális színpadán.
Bár a kormánytól támogatásként kapott 700 millió dollár elköltése az utód, Marina Losak tiszte lett, Antonova beleszólhatott a tervekbe, és élt is a lehetőséggel. Utazott, kapcsolatokat ápolt, aktívan részt vett a Puskin jövőjének tervezésében és megjelent rendezvényeken. 2019 nyarán a Puskin Múzeum káprázatos kiállításon mutatta be Szergej Scsukin kollekciójának legszebb darabjait, Monet, Degas, Pissarro, Renoir, Cézanne, Van Gogh, Gauguin, Picasso, Matisse műveit. Antonova győztes tábornokként tartotta szemmel a nyüzsgő tömeget, köztük az Ermitázs, a Puskin vezetőit, a kormány tagjait, és a kiállítás gründolásában fontos szerepet játszó, Vuitton alapítványt képviselő, Bernard Arnault-t. 97 évesen felszólalt a párizsi Pompidou központban, az emlékezetes Párizs-Moszkva kiállítás 40. évfordulóján. Idén októberben megjelent a moszkvai Nemzeti Színházban, egy Mihail Gorbacsovról szóló darab bemutatóján, ahol az egykori első titkárral elegáns Chanel kosztümben fényképezkedett, amelyen kitűzve viselt számos kitüntetéséből néhányat.
