A január 3-án 82 éves Sas Józsefet nem én ripacsozom le, ő mondta magáról pár esztendeje, amikor megkérdezték tőle, mi a műfaja, hogy ripacs. Méltósággal kihúzta magát hozzá és komolyan a kamerába nézett, de azért ironikusan mosolygott. Érezhető volt, hogy amit mások szitokszónak tartanak, arra ő büszke. Esze ágában sincs megtagadni vidéki színházas, táncoskomikus énjét, a Győrben, Békéscsabán, Pécsett, Kecskeméten töltött éveket. Azt a temérdek szakmai fogást, remek vagy netán ócska, de hatásos trükköt, ami színészgenerációkon keresztül öröklődött. A poentírozást, a táncos figurákat, a könnyed dalra fakadást, a kiváló ritmusérzéket, a tapssal való bejövetel és kimenetel fortélyát, az odaadással gyakorolt mesterséget. És a hatásvadászatot, az ízléshatáron való lavírozást, netán annak átlépését, a hangos, kiadós siker érdekében.
Ez az, amiért Sas annyira megosztó. Óriási a rajongótábora. Az ATV-n arcpirítóan sokszor ismételt jelenetei, a műsoraiból készített, végkimerülésig tartó szilveszteri programok nézőszámban többször alaposan elpáholták a nagy kereskedelmi csatornákat is. Ugyanakkor sokan elhúzzák a szájukat akárcsak a neve említésekor. Olcsónak, gagyinak, gatyaletolósnak tartják. Tény, a szó szoros értelmében is nem egyszer tolt le gatyát a Mikroszkóp Színpadon, amit csaknem 25 évig igazgatott. Akár egy szál, naná, hogy rikítóan színes, harsogóan mintás alsónadrágra vetkőzött. Lehet szájat húzni, fanyalogni, ízlésrendőrért kiáltani. Én is megtettem többször. Vitatkoztam vele nem egy alkalommal, hogy ugyan minek ez. Tehetségesebb ő ennél. Öncélúan is adódott ilyesmi nála. De menet közben megtanulta a nemtelennek tűnő eszközöket ütős mondandó szolgálatába állítani. Egy alsónadrágra vetkőzés lehet a csóróság, a totális kiszolgáltatottság jelképe. Ahogy lett is nála. Az ócskának tűnő fogást mély, már-már hideglelős csendre tudta változtatni.
A kabaré plebejus műfaj, kiáll az elesettek, szegények, társadalmi hierarchiában alul lévők mellett, perlekedik a hatalmon lévőkkel, fityiszt mutat nekik. A szókimondása miatt katedrájától megfosztott kukázó tanár száma csaknem klasszikusnak számít. A lefokozott, alulfizetett, gyakran semmibe vett értelmiségi megtestesülése. Ennek a tanárnak más-más „mutánsai” különböző műsorokban kerültek elő. Például az, aki reszketegen, de még mindig tartással, visszalátogat régi iskolájába, és elmereng a múlton. Minket tekint egykori osztályának. Ránk nézve idézi fel milyenek voltak a fideszesek tanulókként, mennyire hitt bennük. Aztán akár konkrét neveket is említve sorolja, most mit gondol róluk. Szája csalódottan lefelé fittyed, keze megfáradtan legyintésre kész. Egy valaha minden bizonnyal jó tanár áll előttünk, akit fölöslegesnek minősítettek, nyugdíjba zavartak, nincs már semmije, csak az elkeseredése, a reménytelensége, és ezzel rendkívül sokak életérzését testesíti meg. Telitalálat. Ki merem mondani, bármennyien is szapulnak majd érte, hogy egy nagy színész kis kabaré remekműve. Ami egyébként szintén tartalmaz vaskos fogásokat. Eltúlzott szörcsögést, hörgést, felnagyított kézremegtetést.
A kabaré túlzó, a kabaré karikíroz. Csak közben ott van ebben a figurában nem csupán egy ember sorsa, hanem mindazoké akik nagyon hittek a rendszerváltásban, és csúnyán ráfaragtak.
Ha Sas például elénekli a zsidó kisember, Tevje legismertebb dalát a Hegedűs a háztetőnből a „Ha én gazdag lennék” refrénnel közismert nótát, és ezt cigánynak öltözve teszi, majd végül könyörgően hozzátoldja, hogy „legalább a minimálbér adassék meg”, akkor egy kisebbség helyzetét jeleníti meg. Ha megint csak lerongyolódott cigányként jön be, és mellette Beregi Péter a gazdag muzsikus cigány, akkor már arról van szó, milyen rémületesen kinyílt a társadalmi „olló”, mennyire módosak lettek egyesek, és milyen iszonyatosan leszakadtak mások.
Sas maga is szegénysorból jön. Édesanyja egyedül neveli, mert színész édesapja a vészkorszak áldozatává válik. Amikor talált egy régi filmrészletet, amiben feltűnik a papa, behozta a kabaréba és meghatottan beszélt róla. Ez is ő, a nagyon elérzékenyülő, az elcsendesedni tudó. Aki azzal is tisztában van, hogy ezután „levezetésként” egy könnyedebb számnak kell következnie, hogy aztán jöhessen valami fajsúlyosabb. Megtanult szerkeszteni, kabarét rendezni, és igen, megtanult közönséget kiszolgálni, akár alámenni a nézők igényeinek. Tudna ő irodalmi kabarét is csinálni, csak az jó ha tízszer, hússzor elmenne – mondta nekem egyszer. De ő habzsolni akarta a végeérhetetlen sikert, tán a gyerekkori nélkülözésekért is kárpótolva magát. Ezért akarhatott sok pénzt, temérdek finom, elegáns ruhát, zöldövezetben lifttel felszerelt emeletes házat, ami valóságos múzeum, telis-tele színházi fotókkal, kellékekkel, még a garázst is plakátokkal tapétázták ki. Mindent be akart happolni. Tán ez vezetett oda, hogy felfüggesztettet kapott adócsalásért. Minden tartozását az utolsó fillérig visszafizette. Nem csak magának gyűjtött, a Mikroszkóp népszerűségét kihasználva, a színház valamennyi tagjának belföldi és külföldi nyaralásokat, vagy éppen új ingyen tévét intézett. Olyan szelek fújtak, hogy kiebrudalták a Mikroszkópból, aminek több mint 35 évig volt tagja. A Fészek Klub fogadta be, maradék társulatával együtt. Ide is utána ment a közönség. Szegény színházi körülmények között, gyakran otthonról hozott ruhákban, díszleteket, kellékeket alig használva is megállta a helyét.
2018 novemberében, orvosi tanácsra – túl volt már ekkor szívműtéten, nyaki érműtéten – lemondta összes fellépését. Ha felhúzta magát a színház körüli ügyeken, azon például, hogy kitűzött előadás-időpontok helyett esetleg a kollégák a jobban fizető haknit választották, akkor egekbe szökött a vérnyomása. A felesége, Zsuzsa, aki évtizedek óta mindenben mögötte áll, próbálta mondani, hogy most ne hódoljanak a szokásuknak, hogy januárban elutaznak Thaiföldre. Belföldi telelést javasolt. De ő kötötte az ebet a karóhoz, és mivel úgysincs fellépés, két hónapot is befizettek. Néhány nap lett belőle, aztán támadott a kétoldali agyvérzés és vele a bénulás. Különrepülővel kellett hazahozni. Amikor otthonában meglátogattam, kissé lassabban, halkabban beszélt, mint általában, de tiszta volt az agya és viccelődött. Nemrég felhívtam. Azt mondta, a gondozója vagy a masszőre segítségével már tud lépegetni. És szilárdul hisz benne, hogy színpadra áll még. Nem ő lenne, ha ebben nem bízna váltig.
