Janikovszky Éva;könyv;

2020-12-31 10:00:00

Szegedi „érzelmek iskolája” és Ubul jóslata

Az első szerelem, az életre szóló barátságok a vészkorszak árnyékában: Janikovszky Éva gyerek- és fiatalkori naplója az idei év egyik irodalmi szenzációjaként jelent meg.

Vonzások és választások, persze egy tizenéves lány élményei tükrében. Janikovszky, azaz ekkor még Kucses Éva naplójának középpontjában ugyanis az iskolai események részletezése mellett a fiúk titokzatos világának fokozatos felfedezése áll. E nem csekély izgalmakkal járó tudásvágy tág kapcsolati körökre terjed ki, a kalandok, flörtök, alkalmi ismeretségek-szimpátiák kavargásától az egyre mélyebb érzelmeket föllobbantó kapcsolatokig ível. Természetesen a szövegben megelevenített fiatalemberek színes és tempós körforgása egy pillanatra sem feledtetheti a szikár tényt: az ifjú urak szívének hősnője a Naplóm kezdetén tizenhárom (!) éves és a végén is alig több tizennyolcnál.

A női vonzerejét próbálgató kiskamasz „femme fatale” listát készít az ilyen-olyan módon vonzó fiúkról, elégedetten gyűjti be a bókokat, elismeréseket, s mint kiderül, egyaránt mestere a kapcsolatépítésnek és a szakításnak. Egyszerre vicces és megejtő, ahogy tizenöt évesen „statisztika” címen felsorolja a szerelmeit (mind a hármat) pontos dátumokkal. A jó tanuló kislány ebben is pedánsnak bizonyul.

Persze, az „amour passion” élvezetes játszmái az ábrándozások korában aligha meglepőek, hiszen ezekben szinte valamennyi talpraesett tizenéves lány otthonosan mozog. Kevesebben vannak, akik képesek megörökíteni az első élmények varázsát. Az pedig kifejezetten rendkívüli, hogy az így létrehozott szöveg minősége valamiképpen még időtállónak is bizonyuljon. Mint Kucses Éva esetében.

E maradandóság abból is fakad, hogy a naplóban megjelenő személyiség néhány vonása határozottan a későbbi, az érett alkotót idézi. Ember- és önismerete például kitűnően működik, néhány szóval plasztikus, szellemes jellemzést kanyarít ismerőseiről; véleménye mindig karakteres, határozott. Szintén a majdani sikeres írót előlegzi a fejlett irónia/önirónia, valamint a humorérzék, a nyelvi játékok, tréfák iránti fogékonyság. Már a tizenhárom-tizennégy éves naplóíró is tudja, hogyan lehet feszültséget teremteni, hatásfokozó trükköket bevetni, miként kell a poénokat adagolni. Jól érzi, mitől elevenedik meg a szövege. Egy idő után alighanem annak tudatában ír, hogy naplójának vannak és lesznek olvasói.

A naplóbejegyzésekből formált mű tehát jó: kifejezetten érdekes, izgalmas, hol kacagtatóan mulatságos, hol megható, hol pedig igencsak felkavaró. Másképp szólva: nemcsak a leendő sztáríró afféle zsengéjeként, az indulás fontos adalékokat nyújtó dokumentumaként fogadjuk be, hanem önálló opusként is, mely magában rejti létjogosultságának motívumait.

Úgy tűnik, a tinédzser Kucses Éva élete gondtalanul telik, konfliktusai és bánatai nem haladják meg a fiatal lányok élményvilágának szokásos mértékét. Legalábbis egy ideig. A Naplóm 1938-ban kezdődik és 1944 végén fejeződik be. Előrehaladván az időben az önfeledt vidámságot és játékosságot fokozatosan beárnyékolják az egyre baljósabb történelmi fejlemények, s a befejező részekben már a kétségbeesés, a pusztítás fájdalma válik uralkodó hangnemmé, az erős lélek tartalékainak fogyásáról, a borzalmak felfoghatatlanságáról tudósítja elképzelt olvasóját.

1944 májusától decemberéig az érettségiző, tizennyolc éves lány bejegyzéseinek címzettje, miként ezt a szerkesztő, Dóka Péter egyértelművé teszi, a Szegedről elszármazott Ortutay Gyula (igen, a leendő miniszter, akadémikus), aki ekkor harmincnégy éves, nős, a fővárosban él, s a német megszállás után – otthagyva a Magyar Rádió irodalmi osztályát – az antifasiszta ellenállási mozgalomhoz csatlakozott.

A naplóíró, ez kétségtelen, szenvedélyes szerelemre lobbant a férfi iránt, s mivel a már említett remek emberismeretével pontosan azonosította választott partnere érzelmeit is, szíve mélyén sejtette: vonzalma jórészt viszonzatlan. Ez a tudás persze, jottányit sem csökkentette magát az emocionális elköteleződést. Ugyanakkor jól látszik: lelki kapaszkodó volt ez az egyoldalú kapcsolat a háború végének, a tomboló terrornak a rettenetében. Érzelmi menekülés valami emelkedett, nemes szférába a mindennapok egyre fojtogatóbb szorításából.

A Naplóm tükrében e mindenképp nagy és gyötrelmes érzelmi viharokat okozó szerelem a reménytelenségét tekintve kivételnek tűnik. „Állítólag (az Ubul mondta) én mindenkivel meg tudom magam szerettetni, akivel csak akarom” – írja a tizenöt éves Éva. Ma már nem tudni pontosan, ki lehet ez az Ubul, de hogy voltak némi prófétai képességei, az bizonyos.

Infó:

Janikovszky Éva: Naplóm 1938-1944

Móra Könyvkiadó, 2020

Balogh Ernő