vakcina;Szájer József;Gulyás Gergely;jogállamisági mechanizmus;

2020-12-31 13:13:09

Gulyás Gergely: aki beoltatta magát, annak nem kell karanténba vonulnia

Szerinte az új amerikai elnök marhaságokat beszélt a magyar kormányról, Szájer József esete pedig csalódást okozott a Fidesz-táborban.

Ha Magyarországon egy politikus elsők között oltatná be magát, úgy, hogy egyelőre csak néhány ezer vakcina áll rendelkezésre, a népharag miatt nem sokáig maradna hivatalban - erről beszélt az atv.hu-nak adott interjújában a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely szerint bármely engedélyezett vakcina kockázata összehasonlíthatatlanul kisebb, mint a vírusé. Így ő maga - jöjjön akárhonnan is a vakcina - de be fogja magát oltatni. 

A politikus által ismert kutatások szerint a magyar társadalom egyharmada azonnal beoltatná magát, a másik egyharmad gondolkodik ezen és ugyancsak egyharmada azoknak az aránya, akik eleve elutasítják. Megjegyezte, Oroszországnak nincs elég kapacitása, hogy vakcinákat gyártson, a tesztelésbe azonban Magyarország örömmel részt vesz. Azt hangoztatta, az oltásnak önkéntesnek kell lennie, nem lehet azt kötelezővé tenni. Listát sem fognak vezetni arról, ki az aki elzárkózik, továbbá a munkáltatók sem kötelezhetnek senkit a vakcinára. A tervek szerint a repülőjáratokra is csak az szállhat fel, aki rendelkezik védettséggel - ebben egységes uniós szabályozás készül. 

Az uniós tagsággal kapcsolatban azt mondta, ma Magyarország érdeke az, hogy az Európai Unió tagja legyen, így a tagság mellett szavazna. Bár azt hozzátette, hogy álláspontja nagyban attól függ, mi Magyarország érdeke.

Mint mondta, a jogállamiság címszó alatt nem lehet kulturális, migrációs vagy családpolitikai ügyek eldöntését Budapestről Brüsszelbe telepíteni.

A tárcavezető abban is biztos, hogy a ‘22-es választásokig biztosan nem alkalmazható a jogállamisági mechanizmus Magyarország ellen, mint ahogy semmiféle eljárás nem indulhat a kormány ellen. 

Nem lesz "lex-Soros" sem, ugyanakkor az üzletember ténykedését nemzetbiztonsági kockázatnak tartja Gulyás Gergely. Egyúttal kiosztotta az új amerikai elnököt is.  

Természetesen nem maradhatott el az ellenzék ekézése sem. Szerinte Gyurcsány Ferenc "veszélyesebb, mint valaha", aki mindig is egy "öncélú, gátlástalan ripacs volt."

Megítélése szerint Szájer József tette  “en bloc” nem fér bele a Fidesz értékrendjébe. A kormánypárti szavazók táborában csalódást okoztak a történtek, ugyanakkor Gulyás Gergely úgy látja, ennek semmilyen komoly hatása nem lesz a közvélemény-kutatásokra.