Sopron;fegyveres rablás;

2021-01-03 08:43:08

Fegyveres rablás lett a szilveszteri ivászatból Sopronban (videó)

Alkalmi ismerősei pisztollyal vették el a pénzét és mobilját egy fiatalnak.

Az óév utolsó napjának utolsó óráiban telefonált be valaki, hogy a soproni Terv utcában egy sérült fiatal fekszik az úton. A helyszínre kiérkező mentősök kórházba vitték a férfit, ahol megállapították, hogy súlyos sérülést szenvedett. Itt a rendőröknek elmondta, hogy két, általa csak látásból ismert férfival ittak, majd elindultak az egyikük lakására, hogy ott folytatódjon a tivornya. Azonban váratlan fordulatot vettek az események.

A kirabolt férfi szerencsére jó személyleírást tudott adni a támadókról, így rövid időn belül elkapták, majd kihallgatták a 30 éves, soproni B. Zsolt Andrást, valamint a 29 éves, debreceni B. Lászlót. Nem kellett sokat várni és a harmadik társukon is kattant a bilincs: január 1-én a 36 éves, soproni H. Péter Lászlón is rajtaütöttek. 

A trió mindhárom tagja a rácsok mögött várja ügyének további alakulását – írja hivatalos tájékoztatásában a rendőrség.