elnökválasztás;amerikai kongresszus;COVID-19;

2021-01-04 08:00:00

Washingtonban forrónak ígérkezik szerda

Végjátékhoz közeledik az amerikai elnökválasztás rémregénye. A bukott elnök "vad" demonstráció ígéretével hívja híveit a fővárosba.

Vasárnap letette az esküt a november 3-i választások eredményeként felálló új összetételű kongresszus. A törvényhozás egyelőre megosztott. A képviselőház négyfős demokrata párti többséggel kezdi a munkát, a szenátusban a georgai kettős választás eredményének kihirdetéséig mindenképpen marad a republikánus fölény. A vasárnapi ceremóniánál érdekesebb lesz a szerdai napirend: a két ház együttes ülésén összesítik az elektori szavazatokat, amivel az alkotmány értelmében véglegessé válik Joe Biden Donald Trump által még most is vitatott, 306:232 arányú győzelme. Tizenegy republikánus szenátor, illetve külön egy tizenkettedik, továbbá legalább 140 képviselő kifogást tervez bejelenteni egy vagy több állam elnökválasztási eredménye kapcsán. Minden egyes kifogásolt eredményről külön-külön, maximum kétórás vitát tartanak a törvényhozás házai. 

Feltételezve, hogy hat állam, Arizona, Michigan, Wisconsin, Pennsylvania, Nevada és Georgia korábban Trump által megkérdőjelezett eredményét fogják elővenni, előfordulhat, hogy szerdán nem is végeznek. A procedúra során Mike Pence elnököl majd. Az alelnök üdvözölte a republikánus politikusok kifogásait, ugyanakkor maga is kérte, hogy utasítsák el azt a felvetést, miszerint neki jogában állna megváltoztatni a választási eredményt. Ezt egy bíróság a hétvégén meg is tette. Trump a Twitteren vadonatúj, meggyőző bizonyítékokat ígért a választási csalásokra, jóllehet eddigi próbálkozásai sorra elbuktak, az általa kinevezett bírók sem találták megalapozottnak a beadványait, sőt egy, a Washington Post által frissen nyilvánosságra hozott hangfélvetétel szerint szombaton éppen ő akarta rákényszeríteni a georgiai republikánus illetékeseket, hogy "találjanak" neki elég szavazatot a győzelemhez.

Az elnök szerdára Washingtonba hívta támogatóit, köztük erőszakos, szélsőjobboldali szervezeteket. A fővárosban komoly rendbontásra, utcai verekedésekre lehet számítani. A bukott elnök vágyai szerint „vad” demonstráció lesz. A neonáci Büszke Fiúk az interneten fegyverek becsempészéséről és az antifáéra hasonlító, megtévesztő fekete öltözékről egyeztettek. Korábbi alkalmakkor a Fekete Életek is Számítanak (BLM) hívei és az antifasiszták sem tértek ki a verekedés elől.

Úgy tűnik, a jobboldalon néhányan végképp elvesztették uralmukat az idegeik fölött. A választásokkal kapcsolatos perekben Trump nevében eljáró egyik ügyvéd, Lin Wood az elmúlt napokban Mike Pence, Mitch McConnell szenátusi többségi frakcióvezető és John Roberts legfelsőbb bírósági elnök letartóztatását követelte. Sőt, Pence-nek szerinte hazaárulásért halálos ítélet és kivégzőosztag járna. Az utóbbi miatt az FBI és az alelnökre is vigyázó Secret Service vizsgálatot indított. Feltehetően baloldali aktivisták ellenben összefirkálták McConnell házát a Kentuckyban lévő Louisville-ben és Nancy Pelosi San Franciscó-i garázsajtaját is „kidekorálták”.

Georgiában kedden tartják a szenátusi többséget eldöntő két párhuzamos választást. Ennek megfelelően hétfőn Trump, Pence, Biden és Harris is kampányolni fog az államban. A felmérések szerint mindkét verseny szorosnak ígérkezik. A papírforma republikánus győzelmeket ígér, de a Demokrata Pártot felvillanyozta a korai és levélszavazatok nagy száma, ami a két kihívónak kedvez. A jobboldalon zavaró tényező, hogy Trump elnökválasztási veresége miatt összeveszett az állam republikánus vezetőivel. Az interneten a hétvégén is azt állította, hogy a georgiai választás törvénytelen és érvénytelen lesz, ami aligha motiválja részvételre törzsszavazóit.