Népszava;

Johnny Depp;Színház- és Filmművészeti Egyetem;Orwell;1984;Horvát Lili;The Mandalorian;Candide;

2021-01-05 10:30:00

Hiányérzetek és felismerések

Az évösszefoglaló sorozatot a Népszava kulturális rovata tagjainak élményeivel zárjuk.

RÉMÁLOM Többen így nevezték, ami 2020-ban a Színház-és Filmművészeti Egyetem körül zajlott. Bizonyos szempontból nézve egyetértek. A hatalom szemet vetett az intézményre és elfoglalta. Csakhogy a tanárok és a hallgatók erre nemet mondtak. És innen jött a valódi rémálom, közben pedig az ellenállók hőssé váltak. Sok kreatív energiát, erőt beletéve a nem kifejezésébe. A másik oldal pedig tehetetlenül és egyre agresszívebben reagált. Hatalmi helyzetben lepték meg őket.

EMLÉKKÖVEK Az első karanténhelyzet Marosvásárhelyen egy színházi fesztiválon ért. Előtte még elcsíptem egy remek Ibsen-adaptációt, A nép ellenségét a házigazdáktól.

TÚLÉLÉS Az egyik előadás előtt tizenöt perccel közölték, hogy a járvány miatt be kell zárni a színházat. A színészekkel bent maradtunk. Egész éjjel beszélgettünk. Örültünk egymásnak. Úgy éreztük akkor, ez a mi „nemünk”. Balogh Gyula

Johnny Depp barátsága

Az év alapvetően a nagy veszteségek közé írandó, lévén, hogy kétszer is próbáltam elmenni – értsd: vettem jegyet, VIP szektorba, nem kevés pénzért– William Shatner (James T. Kirk kapitány a Star Trekből) prágai fellépésére és A khan haragja különleges vetítésre. A cseh szervezők derekasan próbálkoztak, próbáltak egy 2021-es időpontot is megszervezni, mindhiába. Az érthetetlenül hosszú évek óta elmaradt Pearl Jam budapesti fellépése, illetve a Kiss búcsúturnéja is már csak negatív statisztika, így 2020 a elmaradt nagy rock bulik színtere is – a nagy nemzetközi popzenei és multikulturális rendezvényeinket nem is említve. De volt Berlinale, Velencei és Zürichi filmfesztivál, melyeket a pandémia ellenére megrendeztek, így lehettek nemzetközi filmes sikereink is és interjúzhattam, illetve barátkozhattam Johnny Deppel. A hazai filmes finanszírozási döntések azonban a lehető legijesztőbbek, mert olyan jövőt prognosztizálnak, amelyben Bayer Zsolt és a Honfoglalás 2. között kell majd választani. Csákvári Géza

Örömteli kérdések

Fájó, ahogy a kulturális életet átszövik a politikai csatározások. Fájó, hogy a szavainkat különböző oldalak sajátítják ki újra és újra, és hogy a végletes kijelentéseknek nincsenek következményeik. Kiábrándító, hogy mind gyakrabban húzzuk elő a fiókból a kettős mérce elvét, és hagyjuk, hogy a hatalmi pozíciókban lévők, és az általuk jóváhagyott listák döntsék el helyettünk, ki a jó szerző, ki a jó zenész, milyen a jó műalkotás. Miközben egyre nehezebbé vált az eligazodás a kulturális szféra útvesztőjében, 2020 hozott örömöket is. Minden olyan projekt mosolyt csalt az arcomra, amely nem egyetlen választ kínált, hanem kérdéseket, lehetőségeket villantott fel. Ilyen volt a The Dead Web – The End című kiállítás, a Testkép – Akt a kortárs magyar fotográfiában, vagy a Határtalan Design. Sok gondolkodnivalót kínáltak a fotográfiához kötődő munkák, például a BPSPC fotósainak tevékenysége segített nyitottabb szemmel járni. És meghatározó élményt jelentett Max Porter A bánat egy tollas állat című kisregénye. Csepregi Evelyn 

Legyőzhetetlenek

2020 bebizonyította, hogy naivitás volt azt hinni, hogy vannak történelmi példák, kifejezések, amelyek a közmegegyezés szerint örökre törlődtek kultúremberek gondolkodásából és beszédéből. Naivitásnak bizonyult a kormány jó szándékát feltételezni a még 2019-ben elfogadott színházi törvénnyel kapcsolatban, a koronavírus-járvány következményeit enyhítő támogatásokra gondolva, nem beszélve az egyetemi átalakítás valódi céljáról. Megmutatkozhattak ugyanakkor a lehetetlen helyzetbe került kulturális szféra szereplőinek kreatív képességei. Bár az online közvetítés nem pótolja az élő előadás élményét, jó volt látni, hogy megoldásokat kerestek és találtak a szokásos magyar sirámok helyett. Az épp elkapott nem virtuális pillanatok pedig értékesebbé váltak mint valaha, ezért is jó felidézni Horvát Lili Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre című filmjét a mozivásznon, Anna Kareninát a győri balettszínpadon és bár ne lett volna annyira fejbevágóan ismerős a hazai közéleti hírekből mindaz, amit Horgas Ádám varázsolt a szegedi színházba Orwell 1984-éből hihetetlenül erős előadást rendezve Rétfalvi Tamás, Ágoston Katalin és Alföldi Róbert főszereplésével. Hompola Krisztina 

Csavaros Candide

2020 emlékezetesen indult: januárban Barakonyi Zsombor festőművész kért fel, hogy nyissam meg Az örömök kertje című kiállítását, melynek városi témájú képein Bécs, Róma, Hamburg, New York, Sanghaj és Budapest kapta a főszerepet. Örültem, hogy végre láthattam a már online is elérhető Candide című magyar animációs sorozatot is, amelynek nemcsak a sztorija, de a rajzolása is csavaros volt. A nyár közepén a Corpus Christi című lengyel dráma szegezett a moziszékhez, bemutatva, hogyan válik a javítóintézetből érkezett Daniel egyik napról a másikra pappá, majd süllyed vissza saját közegének mocsarába. Év végén aztán a The Mandalorian nevű Star Wars-széria második évadja vívta ki az elismerésem, amely idén nemcsak egy „messzi-messzi galaxisba” repített vissza, de a fiatalságomba is. P. Szabó Dénes

Átértékelt sztrájk

„Életünknek a pillanatok öröme és boldogság rövid percei adnak értelmet. A nagy csodák, a főnyeremények, az örök szerelmek kétes álmok csupán. Az illanó, apró dolgoknak kell örülni” – írja a múlt év novemberében elhunyt Kossuth-díjas festőművész, Konok Tamás Emlékkövek című önéletrajzi könyvében. E kötet az elmúlt év egyik meghatározó olvasmányélménye volt, a fentebb idézet mondatok szellemében értékeltem át élményeimet. Kisebb bosszúságot jelentett, hogy a párizsi Louvre Leonardo-kiállítására csak az utolsó pillanatban sikerült jegyet kapnom, ám épp aznapra hirdettek a múzeum dolgozói sztrájkot. Bőven kárpótolt a Grand Palais El Greco-tárlata, a Leonardo-kiállítást pedig elhozta a mozikba A művészet templomai sorozat. Annyi bizonyos: inkább „néznék meg” sztrájk miatt bezárt múzeumokat, csak ne volna járvány. Tölgyesi Gábor  

Szinte hiányzó köhögések

A járvány a színpadi művészetekre gyakorolt hatása szörnyű volt. Eltűntek a hangversenyek, előadások az Operaházból, a Zeneakadémiáról, a Műpából és ki tudja még hány másik helyszínről. Érthető, ha több zenekar, előadó megpróbálta egy-egy interneten közvetített, közönség nélküli koncerttel pótolni a veszteségeket, mintegy edzésben tartani magát. A helyszínen megtekintett, meghallgatott események varázsa azonban sajnos így alig-alig pótolható. Elvész az itt és most, a valódi jelenidejűség, az előadókkal való együttlélegzés, a nézőtéren ülő társainkkal való együttműködés élménye. Tán még köhögések is hiányoznak. Az a néhány hangverseny, amelyeket a nyári, őszi lazítások idején meghallgathattam, nem egyszerűen csak üdítően visszatért élő események voltak, a szükség hónapjai után azt is bizonyították, milyen nélkülözhetetlen részei életünknek. Az elektronikusan közvetített, vagy a lemezeken tárolt konzervzene mindig csak ismeretterjesztés vagy pótlék lehet valójában, bármilyen fontos is. Varga Péter