FAZ
Hogy egyáltalán megszületett a jogállami mechanizmus, az kizárólag az EP és több nemzeti törvényhozás érdeme, ám közben továbbra is folyik a magyar és a lengyel kormány megbékítése, noha az egyetlen megoldás az volna, ha a Fideszt kihajítanák a Néppártból. Így foglal állást közös cikkében az Európai Parlament német szociáldemokrata alelnöke, illetve a német zöldek egyik képviselője, aki EU-s ügyekben illetékes a Bundestagban.
Katarina Barley és Franziska Brantner emlékeztet arra, hogy a múlt nyáron már egészen a veszett fejsze nyelének tűnt a jogállami normák és az uniós támogatások összekapcsolása. Orbán és Morawiecki úgy érezte, hogy kellőképpen meggyengítette a szabályozást és időt nyert a következő választásokig. Ám hála Strasbourgnak és több tagállam parlamentjének, a végén mégiscsak meglett az új feltételrendszer, amely eszközül szolgál a brüsszeli alapok korrupt felhasználása és a bírósági függetlenség leépítése ellen. Pedig az állam- és kormányfők azt akarták, hogy csakis a közös alapok elsikkasztása esetén lehessen bevetni.
De hát a Tanács már évek óta igyekszik azoknak a kezére játszani, akik pedig rombolják a demokráciát. Nekik csak az egységes piac a fontos, tesznek a közös értékekre. Csakhogy ez esetben közbeléptek a törvényhozók, hogy a német elnökség ne engedjen Orbánnak. A nagy frakciók, az EPP-t is beleértve egyértelművé tették: jogállami kritériumok nélkül nem járulnak hozzá a pénzügyi csomaghoz. Nagy tisztelet illeti ezért a spanyol és olasz honatyákat, hiszen országuknak igen nagy szüksége van a támogatásra, mégsem hagyták megvásárolni magukat. Merthogy semmit sem ér egy piac – értékek nélkül.
Ám a Néppárt még most sem szabadul meg Deutsch Tamástól, pedig az náci módszerekkel gyanúsította meg Manfred Webert. A CSU tartományi főnöke, Dobrindt pedig elutasítja a Fidesz kizárását. A CDU elnöki tisztére pályázó három politikus közül még egyik sem tisztázta egyértelműen, miként is vélekedik Orbánról. A berlini pártközpontban ordító a csend ez ügyben. És miközben a magyar kormánypárt változatlanul építi le az alapjogokat, továbbá uniós alapokat mutyizik el, a néppárti tagság továbbra is védelmet nyújt neki. Ám ha a konzervatívoknak még jelentenek bármit is az értékek, akkor ki kell tenni a Fidesz szűrét.
Hogy decemberben létrejött kompromisszum eredményeként a végén a jogállam kerekedik-e felül, az a Bizottságon múlik. Brüsszelnek be kell indítania a mechanizmust. De ha az alapelveket elutasító kormányok nem kaphatnak szubvenciókat, akkor azokat az önkormányzatoknak, illetve olyan helyi programoknak kell odaadni, amelyek a demokráciát és a jogállamot képviselik. Az EP a maga részéről a demokrácia szívkamrájaként továbbra is az ő oldalukon küzd.
A vezércikk arra szólítja fel az unió keleti, illetve nyugati tagállamait, hogy próbálják megérteni egymást, az együttműködés érdekében kölcsönösen támaszkodjanak a közös érdekekre és értékekre. Merthogy át kell hidalni a vitákat, különben hosszú távon veszélybe kerül az EU. Ehhez jó alapot nyújt, hogy a járvány ellenére sikerült tető alá hozni a 2027-ig szóló költségvetést, valamint a mentőcsomagot, szigorítani a klímapolitikai vállalásokat, de sokat ígérő Biden sikere is.
A jogállam, a liberális demokrácia, a korrupció és a gender politika miatt azonban éleződik a feszültség bizonyos erők között a kontinens két felén. Hogy ezen túl lehessen lépni, ahhoz a Nyugatnak nem szabad tanítómesterként viselkednie, mert az új tagoknál sokan úgy gondolják, hogy immár semmi szükség a kioktatásukra. Inkább arra kell támaszkodni, ami összeköt, bár itt nagy bökkenőt jelentenek a közös értékek, valamint a nemzeti szuverenitással összefüggő problémák.
A régi tagállamok joggal tartanak igényt a demokratikus normák betartására, mert ha az elsikkad, akkor idővel súlyos veszély fenyegeti az egész uniót. A szavakat azonban nem mindig követik tettek. Pl. az EPP-n belül hangadó nyugati politikusok továbbra is fedeznek olyan keleti vezetőket, akiknek cseppet sem fontosak az alapelvek.
Meglátjuk, hatékony eszközként szolgál-e a jogállami mechanizmus, de az kevés, hogy a Nyugat csupán arra hivatkozva ostorozza a Keletet. Hiszen több régi tag is nyugodtan söpörhet a saját portája előtt, már ami a demokráciát és a korrupciót illeti. Viszont ha a régi tagok következetesek ez ügyben, akkor az keleten sok millió olyan embernek jelent bátorítást, aki tisztítótüzet sürget a maga országában.
Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nemzeti függetlenség keleten nem absztrakt fogalom a diktatúra és a külföldi elnyomás évtizedei után.
Nem ritkán ájulásig dolgoznak Lengyelországban a koronabetegeket ellátó orvosok és nővérek, mert a nagyarányú szakemberelvándorlás miatt jóformán minimális létszámmal kell eleget tenniük a hatalmas feladatnak. Ily módon azonban a munkaerőhiány tényleges egészségügyi veszélyt jelent. A lengyeleknél évente 700 orvos települ át nyugatra, a szakszemélyzetből az utóbbi 16 évben pedig nagyjából 20 ezren költöztek át az Odera túlsó oldalára.
Amikor beütött a fertőzés, egyik pillanatról a másikra kellett megszervezni az átállást. A kijelölt kórházak három napok kaptak, hogy máshová vigyék a betegeket, kialakítsák a feltételeket és betanítsák a személyzetet. Csakhogy utóbbiból nincs elég, miközben az egész egészségügyi rendszer nem túl ütőképes.
Közben viszont Németországban 136 ezer külföldi dolgozik a kórházakban, nélkülük nem boldogulna a rendszer. De ott a nővérek, 8 órás turnusban három páciensről gondoskodnak, míg Lengyelországban 5-10 beteg jut egy szakemberre, a munkanap azonban 12 órás. Úgy hogy már van, ahol önkénteseket vetnek be a rászorulók etetésére, fürdetésére. Az ország különben negatív Európa-rekordot tudhat magáénak: ezer lakost átlag 2,4 orvos lát el. A keresetek már nem maradnak el a nyugati szinttől, csak éppen időben legalább 50 %-kal többet kell érte dolgozni.
A vírusfronton harcoló lengyel orvosok közben azon háborognak, vajon mit csinált a nyáron a kormány, mert elfelejtett felkészülni a válság újabb hullámára. De csak akkor kezd a tűzoltáshoz, amikor már ég a ház. Úgy hogy, jó napot! Nincs elég lélegeztető gép, és mivel kevés az ember, csupán nagy erőfeszítések árán tudják óránként rácsatlakoztatni a betegeket az oxigénvezetékekre. Az egyik krízisközpont vezetője azt mondja, megfelelő egészségügyi berendezések nélkül maximum hotelt lehet működtetni, de kórházat nem.
Európa felveszi a kesztyűt a vírusoltások ügyében, hála a tudománynak, a gyógyszeriparnak és a diplomáciának – állapítja meg a vezércikk., hozzátéve azonban, hogy az injekciók beadása több országban is zűrzavarosan indult. Logisztikai, politikai és lélektani nehézségek mutatkoznak. Ugyanakkor kalapot kell emelni a kutatók, a gyógyszergyárak és bizonyos fejlett államok hatóságainak hősiessége előtt. Utóbbiak folyamatosan utalták a pénzt a laboratóriumoknak, hogy azok rekordidőn belül megtalálják az ellenszert, holott semmiféle garancia nem volt a vállalkozás anyagi sikerére.
Az unió pedig magára vállalta a beszerzés feladatát, nehogy olyan kaotikus állapotok alakuljanak ki, mint tavasszal, amikor nem volt elég védőfelszerelés. El lehet képzelni, hogy a tagállamok közül kinek mennyi vakcina jutott volna és milyen áron, ha megrendelőként egymással rivalizálnak. Szóval a központosítás hatalmas jelentőségű volt, akárcsak a 750 milliárdos gazdasági ösztönző terv. A végén még Magyarország is beállt a sorba, pedig az nagy csinnadrattával üdvözölte novemberben az első pár orosz ampulla érkezését.
Több országban is nagy az elégedetlenség, mert lassan halad az oltások beadása. De itt rugalmasságra, alázatra és megfelelő szervezőmunkára van szükség. Abban pedig egyes országok jobbak, mások viszont nem annyira.
Majd az idő megmutatja, melyik rendszer bizonyul eredményesebbnek a járvány elleni küzdelemben, egyelőre teljesen felesleges győztest hirdetni. A neheze ugyanis még csak most jön. Új-Zélandot, Tajvant és Grönlandot leszámítva, ahol minimális a halottak száma, illetve utóbbinál egyáltalán nincs áldozat, még egyik modellről sem lehet kijelenteni, hogy különb a másiknál.
Kína ugyan egyelőre nyertesnek látszik, hiszen a gazdasága nő és sokfelé szállít az ellenszerből. Európában és az USÁ-ban ezzel szemben nagy működési zavarokat tapasztalni. A Trump-kormányzat még sokáig a hozzá nem értés, a hazugság és a korrupció iskolapéldája lesz. Az elnök jó ideig tagadta a betegség súlyosságát, pedig tisztában volt a tényekkel, de mindent a maga újraválasztásának rendelt alá. Majd amikor végre lépett a védőfelszerelések beszerzésére, a csókosok jártak jól a Trump-család környékén.
Az EU egységét nagy veszély fenyegeti, mert most meg a vakcinák körül megy a marakodás. Arról nem beszélve, hogy drámai következményei lesznek a keleti agyelszívásnak. Ugyanakkor az új költségvetés, a mentőcsomag, valamint – minden magyar és lengyel ellenkezés dacára – a jogállami mechanizmus ígéretes, de hogy elegendő lesz-e a szolidaritás fenntartására, az majd elválik. Az EU ott tart, hogy újra kitalálja magát, de nagy károkat okoz neki a nyugtalanság és a bizonytalanság.
Persze lehetne azt mondani, hogy mindenki utánozza az új-zélandi, tajvani vagy grönlandi példát. A britek azonban vágyálmokat kergetnek, amikor azt gondolják, hogy a kilépés után saját kezükbe vehetik a sorsukat. Csaknem bizonyos ugyanis, hogy összefogással sokkal eredményesebben szembe lehet szállni a sokasodó egészségügyi, gazdasági és szociális gondokkal. London bajai arról győzik meg a világot, hogy több szolidaritás kell, miközben a kárörömből bőven kijut az Egyesült Királyságnak.
A vezércikk arra figyelmeztet, hogy e pillanatban súlyos veszélyben van az amerikai demokrácia, mert Trump egyre kétségbeesetten próbálkozik a választás eredményének megfordításával. Pedig Biden meggyőző fölénnyel nyert és ezzel jelentősen csillapította az aggályokat az amerikai jogállam jövője kapcsán. De azt sajnos előre lehetett látni, hogy a bukott elnök minden lehetséges eszközt bevet majd, ám az eltelt két hónap azt mutatja, hogy igen erősek az USA intézményei.
Hogy Trump milyen mélyre süllyed, az kiderül abból a beszélgetésből, amelyet a georgia-i államtitkárral folytatott. Sok jogász szerint a felvétel elegendő ahhoz, hogy vádeljárás induljon a politikus ellen. Egyelőre azonban az a tét, hogy Biden át tudja-e venni az elnöki teendőket. Döntőnek ígérkezik, ami különben formalitás lenne, hogy ti. holnap a Kongresszus jóváhagyja-e a választás kimenetelét. A Képviselőház republikánus tagjainak jó kétharmada , továbbá sok szenátor – eléggé el nem ítélhető módon – jelezte, hogy keresztbe fekszik.
De aligha tudnak kellő többséget felmutatni. Zavaróan kétértelmű viszont Pence alelnök hozzáállása, márpedig neki kulcsszerep jut a folyamatban. Lehet, hogy valami eljárásjogi trükkel próbálkozik, ám az csak meghosszabbítja az agóniát. Bármiféle kísérlet csakis zsákutcába vezet. Felvetődött az is, hogy Trump rendkívüli állapotot hirdet ki. Egyszerre megnyugtató és riasztó az a levél, amelyet – pártállástól függetlenül – 10 korábbi védelmi miniszter írt alá.
Egyrészt azért felkavaró, mert ilyen személyiségek érezték szükségét, hogy megszólaljanak, és ezek után felvetődik, hogy te jó ég, mi mehet a háttérben? Az is nyomasztó, hogy Trump esetleg valamilyen külső válságot lovagol meg, lásd Iránt, és a katonai viszályt kihasználva akarja elodázni, illetve megakadályozni a hatalomátadást.
Ez ugyanis államcsínykísérlettel érne fel. De szinte bizonyos, hogy kudarcot vall. A következő két hét azonban alaposan próbára teszi az amerikai demokratikus intézmények erejét és az érintett közhivatalok vezetőinek bátorságát.
A kommentár azt kérdezi, hogy rendben van, Trump egy pancser, de mi van akkor, ha a következő feltörekvő autokrata már nem lesz ennyire kétbalkezes? Az elnök igyekezett belülről szétrobbantani a demokráciát és nagy mázli, hogy ennyire tehetségtelennek bizonyult. Ám nem lehet megvárni, amíg valaki olyan lép a helyébe, aki tudja, miként kell beindítani a pokolgépet, és körmönfontabb lesz mint a Fehér Ház mostani gazdája, aki maximum olyan ravasz, mint egy betörő, aki nagykalapáccsal akarja szétverni a páncélszekrényt.
De itt egyáltalán nem a politikus személyiségéről van szó, hiába próbáljuk megérteni a szociopátiáját és beszélünk trumpizmusról, abban bízva, hogy mindez tovatűnik Biden beiktatásával. Itt a gond még csak nem is az, hogy a republikánusok képesek-e meglőni az új elnök hatalomra lépését. Mert nem. Sokkal inkább az a nagy dilemma, hogy ez a kultusz ki tudja-e siklatni a demokráciát. Mert jönnek mások, csak ők nem trumpizmusnak nevezik majd a maguk autoriter irányvonalát.
Ennek az ideológiának mélyek a gyökerei, csápjai sokfelé elérnek. Az látjuk, hogy alattomos fenyegetés irányul a demokrácia és az életmód ellen, szerte a világban. Ezalatt kettészakad a Republikánus Párt: egyrészt a trumpista tekintélyuralmi politikusokra, másrészt a konzervatív irányzat híveire.
De az autokraták manapság nem öltöznek fekete vagy barna egyenruhába, megtanulták, miként lehet teljesen átlagosnak látszani. Magyarország és Lengyelország még az EU tagja. Törökországban egyelőre vannak újságok, csak éppen a független szerkesztőségek száma csappant meg. Az oroszoknál továbbra is tartanak választásokat, ám az ellenzéki vezetőket vagy bebörtönzik vagy megmérgezik.
Hogy az amerikai demokrácia túlélte a tavalyi évet, az csakis a rekordszámú választási részvételnek és egy maroknyi elvhű republikánus választási tisztségviselőnek, valamint a független igazságszolgáltatásnak köszönhető. Nincs garancia arra, hogy a három közül bármelyik is fennmarad, viszont ha egy is kiesik közülük, akkor összeomlik az egész rendszer. Hiszen még azt sem tudjuk, miért küldtek figyelmeztetést a korábbi védelmi tárcavezetők Trumpnak és támogatóinak.
