gyújtogatás;kollégium;Ráday utca;

2021-01-05 12:31:57

Börtönbe küldenék a Ráday utcai református kollégiumot felgyújtó fiatalokat

Jó poénnak gondolták meggyújtani az épületnek támasztott matracot. Egy ember veszítette életét a kegyetlen mulatságban.

A végzetes pillanatok előtt már órák óta az járt a fejükben, hogy valamit fel kellene gyújtani. Ehhez acetont vásároltak és leszakítottak egy darabot egy köztéri plakátból. Így lődörögtek a város utcáin, amikor észrevették, hogy a Markusovszky téren a Ráday utcai kollégiumnak a tér felé eső, használaton kívüli bejáratának neki van támasztva egy matrac. A fiúk elhatározták, hogy ezt a matracot gyújtják fel, amelyet – kivárva, hogy járókelők ne legyenek a környéken – az esti órákban meg is tettek. Az egyik 15 éves lelocsolta acetonnal a matracot, és a 16 évestől átvett öngyújtóval felgyújtotta az ágybetétet, miközben társai takartak. A matrac gyorsan lángra kapott, a társaság pedig elszaladt. A tűz felhevítette a bejárat fémajtaját, az pedig meggyújtotta a túloldalán levő bútorzatot, emiatt a lángok gyorsan szétterjedtek az épületben.

A Fővárosi Főügyészség a három fiatalkorúval, mint társtettessel szemben halált előidéző közveszély okozása bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség tájékoztatása szerint azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától. A történtek idején a társaság tagjai közül ketten 15 évesek voltak. Harmadik társuk 16. életévében járt. 

Ha tettük elkövetésekor felnőttek lettek volna, akkor akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetők lettek volna. Így azonban a trió 15 éves tagja maximum tíz, a 16 évesek pedig legfeljebb tizenöt évet tölthetnek a rácsok mögött, amennyiben a bíróság is bűnösnek mondja ki őket.

A leégett épületet a miniszterelnök is megszemlélte.