koronavírus;élsport;

2021-01-06 11:30:00

Covid: kockára tett életek

A koronavírus-fertőzésen átesettek akkor tekinthetők teljesen gyógyultnak, ha ezt a kardiológiai leleteik is megerősítik.

Ligetvári Patrik kimarad a január 13-án kezdődő egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságra utazó magyar válogatott keretéből. A veszprémi játékos felépült a koronavírus-fertőzésből, a tesztje negatív eredményt hozott, ám egyéb leletei alapján a nemzeti csapat orvosai felelősen eljárva úgy döntöttek, a kézilabdázó egészségének védelme érdekében az a jobb, ha itthon marad, a vb végéig teljesen felépül és utána lép ismét pályára tétmérkőzéseken.

A körültekintés és felelős gondolkodás fontosságára hívja fel a figyelmet dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea Magyarország Kft. járóbeteg-szakellátás orvosigazgatója a Népszava részére is elküldött írásos állásfoglalásában.

A szakember egy nemzetközi felmérés eredményére hívta fel a figyelmet, amely szerint a koronavírus-fertőzésen átesett élsportolók 15 százalékánál  szívizomgyulladást állapítottak meg utólagos szövődményként, és ez nem függött össze azzal, hogy az adott páciensnek mennyire voltak súlyos tünetei. Ezért minden sportolónak (függetlenül attól, hogy amatőr vagy versenyszinten űz valamilyen sportágat) a negatív koronavírustesztek után két-három héttel nagyon komolyan ajánlott részt venni egy alapos kardiológiai vizsgálaton, mielőtt elkezd  megint edzeni. A korábbi visszatérés nagyon komoly, életveszélyes kockázatokkal járhat.

Az utóvizsgálatok elmulasztása esetén súlyosabb esetben kialakulhat szívizomgyulladás is, azaz begyulladnak a szívizomsejtek, ezáltal a szív pumpafunkciója romlik. Főbb tünetei lehetnek a szapora szívműködés, a szívritmus-zavar, a mellkasi fájdalom, lehetséges nehézlégzés, de akár szívelégtelenség is felléphet, aminek a vége szívtranszplantáció is lehet. A fenti tünetek mellett, de akár önmagában is, magas vérnyomás is kialakulhat a Covid után, egyébként normál vérnyomással rendelkező egészséges embereknél.  

Az orvosigazgató közleményében hangsúlyozza: ha valaki abszolút biztonságban szeretné érezni magát, akkor minden lázzal járó fertőzés után érdemes elmenni a sportolás újrakezdése előtt egy kardiológiai vizsgálatra, de a koronavírus esetében ez kiemelten fontos.

 

A szakember szerint minden év elején sokan vannak, akik úgy döntenek, most váltanak egészségesebb életmódra, amihez hozzátartozik, hogy a napirendjükbe beépítik a sportolást is. 

Hobbisportolók esetében végzetes következményei is lehetnek annak, ha valakinél úgy alakul ki szívizomgyulladás, hogy az érintett ezt nem veszi észre és ebben az állapotban sportolással megterheli a szívét. 

Ha valakinél a szív ultrahang-vizsgálat, a nyugalmi állapotban végzett EKG és a laborvizsgálatok során is mindent rendben találnak, akkor egy-két hét pihenés után nyugodtan el lehet kezdeni sportolni. A labor azért fontos, mert itt mérik meg többek között a vér troponinszintjét, ha ez túl magas, akkor az utalhat a szívinfarktus veszélyére is.

Akinél bármilyen eltérést tapasztalnak, azt tovább küldik CT- vagy MR-vizsgálatra. Az életét teszi kockára, aki nem tartja be az egészségügyi protokollt a koronavírus-fertőzés után.