vasútvonal;Rinya-patak;

Csúszik az átadás, marad a negyven perces zötykölődés

Somogyszob és Beleg között július óta nem járnak a vonatok. Akkor vitte el a hatalmas mennyiségű eső miatt kiöntött Rinya patak a vasúti hidat.

Felhívjuk várakozó utasaink figyelmét, hogy a Gyékényesről Dombóvárig közlekedő személyvonat előre láthatóan hónapokat késik – szólhatna a hangosbemondóból a tájékoztatás, már, ha lenne ilyen eszköz az ötvöskónyi vasútállomáson. A Budapest-Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes-Zágráb-Rijeka nemzetközi vasútvonal belső-somogyi, Somogyszob és Beleg közötti szakaszán ugyanis a tavaly július végi felhőszakadás óta nem járnak a vonatok. A néhány óra alatt lezúduló, többhavi esőtől megáradt Rinya patak nemcsak a vágányokat mosta alá Beleg és Ötvöskónyi között, de a meder fölötti vasúti hidat is elvitte. A MÁV a nyár végén decemberi szakaszátadással kecsegtette a helyieket, ám miután a felújítási munkák csak az ősz végén kezdődtek el, a vasúttársaság már valamikor az idei második negyedévre teszi a forgalom újraindítását. Addig viszont Somogyszob és Beleg között pótlóbuszok járnak, jókora kerülővel Segesden át, a menetidő pedig tíz percről csaknem negyvenre nőtt a hivatalosan bő tízkilométeres szakaszon.

- Novemberig lassan dolgoztak – magyarázza Somogyszobon Kisgyura József, aki hetente többször is kénytelen pótlóbuszra szállni, hogy eljusson az ötvöskónyi kertjébe. – Tudja, ez Magyarországon a sehogyan sem szinonimája – neveti el magát.

A többi utas rezignáltan zötykölődik, a nyár óta volt idejük hozzászokni a buszozáshoz. A pályaszakasz felújításának elhúzódásán sem lepődnek meg, miután a 68-as főút nagyatádi elkerülőjén is csak októberben állhatott helyre a forgalom, így biztosak voltak benne, hogy a vasúti építkezés még lassabb lesz, s a MÁV csak a kedélyek ideiglenes csillapítása miatt ígérte meg a decemberi szakaszátadást. Pedig sokakat érint a vágányzár, Somogy délnyugati részéből közvetlenül csak vasúton érhető el a megyeszékhely, valamint Kaposváron át Budapest. Havonta átlagosan 45 ezren vonatoznak errefelé.

Ám a jelen állapotok tükrében még a tavasz végi – egyelőre április 30-ig érvényes a vágányzár – átadás is könnyelmű vállalásnak tűnik a vasúttársaság részéről: Ötvöskónyi és Beleg között egy frissen murvázott földút vezet a szántóföldeken át a híd romjához, amelyet december közepi ottjártunkkor még hatalmas zajjal bontottak a munkagépek. Január elején viszont már nemcsak a híd romjait, de a munkásokat és a gépeket sem találjuk.

- Csak az árhullám levonulása utáni a helyszíni szemlét követően vált bizonyossá, a régi híd annyira megsérült, hogy nem alkalmas további biztonságos vasúti közlekedésre. A helyreállításhoz műszaki tervek készültek, elvégezték a szükséges geodéziai felmérést, talajvizsgálatot, geotechnikai szakvéleményt készítettek, hatósági egyeztetésre is szükség volt – felelte ezzel kapcsolatos megkeresésünkre a MÁV. – A régi híd bontásával párhuzamosan a kapcsolódó vasúti pálya, a felsővezeték és a kábelek, a sérült töltések bontása is elkezdődött. A cölöpalapozás, amelyhez el kell terelni a patakot, legkorábban január végén indulhat, az időjárás azonban jelentősen befolyásolhatja a munkálatok hosszát. Meg kell erősíteni a hídfőtöltést is, s a kész hídon ki kell építeni a becsatlakozó vasúti pályát és vasúti infrastruktúrát is újjá kell építeni.

A MÁV tájékoztatása szerint azonban az újjáépítés jelenleg becsült költsége 620 millió forint – a kieső bevételt 6,5 millióra taksálják –, a kivitelező pedig a vasúttársaság leányvállalata, a MÁV FKG Kft.

- Lesz ez még több is, biztos találnak indokot, miért drágul majd meg – legyint a pótlóbuszon egy kutasi férfi. – Az április végi átadásban sem hiszek: szépen rá lehet fogni majd a hóra, esőre, fagyra, miért is tart néhány száz méter kijavítása csaknem egy évig.