tél;fűtés;összkomfort;

2021-01-06 15:49:50

Félmillióan nem tudják rendesen kifűteni otthonaikat Magyarországon

Lesújtó eredményeket közölt az Eurostat.

2019-ben az Európai Unió teljes lakosságának 6,9 százaléka nem tudta a komfortszintjének megfelelőre fűteni az otthonát - írja az Eurostat jelentése alapján a hvg.hu. 

A bolgárok vannak a legrosszabb helyzetben: itt a lakosság 30,1 százaléka él ilyen körülmények között. 

Magyarországon utóbbi érték 5,4 százalék. 

Finnországban, Ausztriában és Svédországban ez a helyzet lényegében ismeretlen: itt csupán a lakosság két százaléka mondta azt, hogy lehetne melegebb is a lakásában. 

A probléma mögött általában két indok, a pénztelenség és a lakóingatlan energetikai helyzete húzódik az Eurostat felmérése szerint. 

Alighanem ezzel a helyzettel van összefüggésben az a szomorú tény, amiről lapunk is beszámolt: a Magyar Szociális Fórum becslése szerint a tavalyi év végéig 54 ember veszítette életét kihűlés miatt.