könyv;parazitológia;

2021-01-09 17:22:00

Forgácsokból lombos fa

Mit tesz a tudós professzor, ha belép életének tizedik évtizedébe? Méghozzá testben és szellemben egyaránt teljes épségben, kiváló állapotban? Két, nagyon jelentős lépésben is ünnepel. Az egyik, hogy megírja szép összefoglaló könyvben életét, tudományos eredményeit. Amit egykori tanítványa, a mostanra már eredményes vállalkozó meg is jelentet, ügyes elgondolással ezt osztogatva ajándékul partnereinek. Erősítve a karácsonyi ajándék értékét azzal, hogy a szerző dedikálásával kapják meg. A másik, nem kevésbé jeles ünneplő lépés pedig, hogy az ünnepelt a születésnapján házasságot köt Évával, életét vele immár két évtizede megosztó párjával.

Szép, tanulságos, nyugodt és összeszedett, tudományos tisztasággal és szerkezettel megírt könyv lett az ünnepi összeállításból. Ráadásul izgalmas olvasmány. Az izgalmat – nem igazán boldogító módon – alapvetően a kor, a legújabb kori magyar sors, a magyar történelem adja. Ez a kor természetesen meghatározó egy – a nem szakember olvasó számára meglehetősen különös szakmát művelő – tudós sorsában, életútjában. Emellett ennek a könyvnek van további tanulsága: bizonyítéka annak, hogy a természettudományok művelői igencsak fogékonyak lehetnek az úgynevezett „két kultúra” másik összetevője iránt is. (Zárójelben: magam mindig is tagadtam a C. P. Snow által jó hatvan éve megfogalmazott felfogást, miszerint két kultúra lenne. Úgy vélem, csupán egyetlen kultúra létezik, de ez, mint egy terebélyes fa, sok-sok ágra válik, és ezekből, szép fraktálszerkezetben ágaznak ki kisebb, vékonyabb ágak. Ám a törzs mindenkor közös.)

Az Életforgácsok szerzője, Kassai Tibor élete, munkássága is ezt a szerkezetet tükrözi. Miközben igen sikeres a szakterületén, a parazitológiában, azon belül is, a helmintológiában (a férgekről szóló tudományban), jeles műveket kapunk tőle a humán kultúra területéről is. Szakkönyvei jelentek meg a magyar mellett angolul, spanyolul, nemzetközi szakmai társaságok előadója és választott vezetője is volt (például négy évig volt elnöke a Parazitológusok Európai Szövetségének). Szakmai sikerei között megemlítendő, hogy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO felkérésére két és fél évet töltött az akkor még gazdaságilag sikeresen feltörekvő, ám diktatórikus Irakban, ahol megszervezte egyebek között az ország állategészségügyi diagnosztikai laboratóriumainak hálózatát. Sikerességét mutatja, hogy a FAO felajánlott neki további munkát Iránban is, igazgatói munkakörben. Nem fogadta el, mert visszahúzta a vágy hazája és szülei után. Az iraki évekről izgalmas könyvben számolt be. És itt érkezünk el az egy-kultúra szindrómához Kassai életművében. Ugyanis szakkönyvei és kétszázat elérő publikációi mellett nagyon érdekes, különleges könyvek megjelentetésével is bizonyította, hogy a kultúra egységes – amennyiben olyan sokoldalúan érdeklődő tehetséggel közelít hozzá az ember, mint Kassai Tibor tette és teszi.

Ifjú kora óta nagy kedvvel szedte össze és gyűjtögette a szellemes mondásokat, bölcs aforizmákat, idézeteket. Sorra meg is jelentek a Szemenszedett bölcsességek kötetei. A cím csalfa: a „szemenként szedegetett” kifejezés ügyes átváltozása. Az 1990-ben megjelent első kötet rögtön el is fogyott, újabb kiadások jöttek. Ám Tibor nem állt meg: összesen négy „szemenszedett” kötet jelent meg. Eddig - és ki tudja, nem követi-e az ötödik is.

Komoly változást hozott az életében, amikor egy, abban az időben érvényben lévő, igencsak szűk látókörű rendelkezés alapján viszonylag korán, 65 éves korában az egyetem nyugdíjba küldte. Töretlen alkotókedvvel magánemberként folytatta tudományos munkásságát: egy angol (oxfordi) kiadónál megjelent alapmunkája, a Veterinary Helminthology (Állatorvosi féregtan), majd ennek spanyol és magyar változatát is kiadták. A két kultúra egységét bizonyítva pedig 2009-ben, nem sokkal a Szemenszedett bölcsességek második kötete után még egy egyedi gyűjteménnyel, a Rejtőzködő versek könyve című antológiával lépett elénk.

Számomra és gondolom, az Életforgácsok minden olvasójának különleges élményt adhat az, hogy ezt a gazdag és hosszú életutat szépséges rendben, összefogottan, remek stílusban és nem is kevés fotóval színezetten, érdekesen tárja elénk a szerző. Ő maga így tekinti át életpályájának ívét: „Korszakok torlódásában éltem, történelmi hullámverések és az iskolai palatáblától a digitális high-tech korszak térhódításáig felívelő, szédületesen felgyorsult változások világát kellett megtapasztalnom a megélt kilencven évemben. Eljutottunk egy olyan korba, amelyet az eszközök tökélye és a végcélok zavarossága jellemez. Egyike voltam a százmillióknak, akik a korszakváltó fejlődés változó körülményei között keresték és találták meg a maguk útját, amelyen megpróbáltak tisztességgel végigmenni.”

Most, e szép, gondos és nagyon érdekes élettörténet megjelenése alkalmából, e helyről is kívánom az egykori kisújszállási diáknak, majd nagy hírű állatorvos-professzornak, a mentoráról, a tudományos iskolát megalapozó Kotlán Sándorról nagyívű könyvet író egykori tanítványnak és a kotláni kezdetet továbbvivő-fejlesztő tudósnak, a jeles szakmai művek, nemkülönben a kultúra más főágaiba nyúló, ugyancsak jeles könyvek írójának, kedves barátomnak, hogy még további szellemes, értékes kötetekkel örvendeztessen meg minket.

(Kassai Tibor: Életforgácsok. Egy életpálya emlékiratai. Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. Székesfehérvár. 2020.)