vakcina;Capitolium;hazugságok;Krekó Péter;Menczer Tamás;

2021-01-09 13:32:01

A Capitolium hete

Azt állította Orbán Viktor (a washingtoni Capitolium elfoglalásáról a Kossuth rádióban), hogy a magyar kormány azért nem szólalt meg az ügyben, mert „mi nem minősítgetünk egyetlen más országot sem, és nem szólunk bele abba sem, ami most Amerikában történik”.

Ezzel szemben a tény az, hogy állandóan beleszólnak más országok dolgába. Ki is sulykolja állandóan, hogy a nyugati liberális demokrácia, Brüsszel, Obama, Clinton és Biden ellenség? Na, így nem minősítgetnek ők.

Azt is állította Orbán (ugyanott, ugyanerről), hogy „a baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal. Emlékszem, hogy megostromolták az Országgyűlés épületét. (…) Tehát azt, ami most Amerikában történt, mi ismerjük”.

Ezzel szemben a tény az, hogy Amerikában nem a baloldal, hanem a Trump elnök által felbujtott szélsőjobb tört be a Capitoliumba, Budapesten pedig 2018 decemberében nemcsak baloldali ellenzékiek tiltakoztak a rabszolgatörvény miatt. Ennek során néhányan tojással, fémpénzzel, üveggel, füstgránáttal valóban megdobálták a Parlament előtt összevont rendőröket, ostrom azonban nem volt. Nem úgy, mint 2006-ban, amikor a baloldali kormány ellen tüntető szélsőségesek elfoglalták a Magyar Televíziót. Vagy a semmisségi törvény alapján ez meg sem történt?

Azt állította Menczer Tamás külügyi államtitkár, hogy „Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva Amerikához, Angliához és Izraelhez képest a vakcinával kapcsolatban, ugyanis Brüsszel csak tavaly novemberben kötött szerződést a Pfizer nevű gyártóval. Amerika és Anglia már tavaly júliusban megkötötte a maga szerződését, ráadásul sokkal nagyobb mennyiségre… Ezért nem tudunk most több vakcinát kapni.”

Ezzel szemben a tény az, hogy az EU három másik gyógyszergyárral is megállapodott oltóanyag vásárlásáról, mielőtt november 11-én megkötötte a szerződését a Pfizerrel. De attól, hogy csak az amerikaiak és az angolok után (viszont Izrael előtt) szerződött le a Pfizerrel, még az sem igaz, hogy a cég vakcinái jóval később és jóval kisebb mennyiségben érkeztek volna Európába. A helyzet ugyanis az, hogy gyártási problémák miatt a Pfizer Amerikába is kevesebb dózist szállított, mint amennyit ígért. De Menczer biztos jobban tudja.

Azt is állította Menczer (az ATV-ben az oltásokról), hogy „egy Krekó nevű úr, ember azt mondta, hogy ők arra játszanak, hogy az én honfitársaim, a magyar emberek meghaljanak, (…) el kell bizonytalanítani az embereket, és ha nincs oltás és bizonytalanság van, akkor Orbán Viktor fogja elszenvedni a politikai károkat”.

Ezzel szemben a tény az, hogy Krekó Péter még véletlenül sem ezt nyilatkozta a Politico című amerikai portál európai kiadásának, hanem az ellenkezőjét: „A magyar kormány azon ígérete, hogy gyorsan engedélyt ad az orosz Sputnik V vakcina alkalmazására, nemcsak alaptalan, de alá is áshatja az emberek bizalmát az oltásban. A tét nagy. Ha pedig megingatják az emberek elhatározását az oltás felvételére, akkor annak ők (Orbán) fogják megszenvedni a politikai következményeit”. A Ki Hazudik? című vetélkedőnk nyertesei között matrjoskákat sorsolunk ki.