Ha már a szőlőt is öntözni kell

Amióta a hőmérsékletet mérik, Európában a tavalyi esztendőben regisztrálták az év legmelegebb első tíz hónapját. Nem véletlen a zöldség és gyümölcs árak várakozáson fölüli megemelkedése. A Wall Streeten a víz csatlakozott az aranyhoz, az olajhoz és más árutőzsdei termékekhez. Magyarország területének 8-10 százalékán fenyeget az elsivatagosodás veszélye. A felmelegedés tényét egyre többen tudomásul vesszük, valamint azt is, hogy megnő a víz iránti igény. Szandaszőlősi kertemben már csak akkor tudok ehető szőlőt szüretelni, ha a fúrt kutamból többször megöntözöm a tőkéket.

Hazánk rendkívül gazdag felszíni és felszín alatti vizekben. A bőség néha elbizakodottá is tett bennünket, aminek ékes bizonyítéka a Duna-Tisza közének helyzete. A rendszerváltás után innen több mint 300 ezer személy kényszerült már elköltözni. A felmelegedés helytelen vízgazdálkodás esetén a térség helyzetét tovább ronthatja. Az élelmiszerszükségletünk előállításában pedig ez a térség jelentős szerepet tölthetne be, újra virágzóvá válhatna. Mi ennek a feltétele? Írásommal a síkvidékeken és a folyók mentén mezőgazdálkodást folytatóknak kívánok - 35 éves vízgazdálkodási tapasztalataimra támaszkodva - segítséget nyújtani.

Mi a feladatunk? Az, hogy csatornáinkon, patakjainkon, folyóinkon olyan létesítményeket alakítsunk ki és azokat úgy üzemeltessük, hogy biztosítani lehessen:

- csatornáink, patakjaink, folyóink csak azt a vizet vezessék el, ami a környezetükben élők érdekében áll, és folyóink csak azt a vizet vezessék ki az országból, ami hazánk érdekének tekinthető

- csatornáinkon, patakjainkon, folyóinkon a lehető leghosszabb ideig olyan vízszintet lehessen tartani, amely károsan nem csökkenti a talajvizet, mert ez a térségükben élők érdeke.

Tanuljunk őseinktől. 1874 és 1948 között elődeink a belvizeket elvezető csatornákat a fent leírtak szerint alakították ki és üzemeltették. A csatornákat önként, saját költségükön építették meg, üzemeltették és tartották fenn, úgy, hogy az valamennyi érdekelt hasznát növelte. A vízgazdálkodás államosítása után más szempontok és érdekek érvényesültek, ezért alakult ki a jelenlegi helyzet, amit minél előbb gyökeresen meg kell változtatni. De a belvízrendszerek XXI. századi igényeknek megfelelő átalakítására és üzemeltetési rendszerére vonatkozó javaslatomra az agrárminisztérium nem tartott igényt.

Az 1850. év után végrehajtott folyószabályozások kedvező hatásai mellett a környező területek talajvíz szintje több helyen károsan csökkent. Ezért őseink már az 1880-as években programot dolgoztak ki folyóink kisvízszintjének emelésére. E program keretében 1898-ban épült meg a gyulai duzzasztó. 1902-ben kijelölték a Körösökön építendő duzzasztók helyét, majd 1907-ben felavatták a Hármas-Körösön a bökényi duzzasztót és hajózsilipet. Az öntözési törvény előírásának megfelelően 1942-ben megépült a békésszentandrási duzzasztó és hajózsilip, és megkezdődött a tiszalöki vízlépcső és a hozzá tartozó csatornarendszer tervezése. A világháború után vízlépcsők épültek a Körösökön, valamint befejeződött a tiszalöki és megépült a kiskörei vízlépcső a kapcsolódó öntöző rendszerekkel. Ezek eredményeként a Tiszából tízszer annyi vizet lehet gravitációsan a Körösökbe juttatni, mint ami a határon át kisvíz esetén érkezik.

A folyók kisvize emelésének szükségességét bizonyítja, hogy a Tisza Kisköre és Szolnok között kisvíz idején akár napi félmillió köbméter vizet is elvezet a környező területek talajvizéből, ami Csongrádig kb. megduplázódik: a kisvizek rendszerint aszályokkal esnek egybe. A Tiszától két kilométerre lévő fúrt kutam vízhozama a Tisza vízállásával együtt nő, illetve csökken. A gátőrházi 120 méter mély kutak tartós és magas árvizek esetén pozitívvá válnak (azaz feltör a vizük - a szerk.).

Ismét programot kellene készíteni folyóink kisvizeinek megemelésére. A program fő célja legyen, hogy folyóink csak annyi vizet vezessenek át a határainkon, és folyóinkon - árvízmentes időszakokban - olyan vízszintet lehessen tartani, ami a környező gazdálkodók, a lakosság és hazánk érdeke. Nem lenne cél az energiatermelés.

Tanulnunk kellene a hódoktól is. A hódok a folyók vízszintjét felduzzasztják olyan szintre, hogy kedvező élőhely legyen számukra. Megítélésem szerint a magyar embert is megilleti az a jog, hogy folyói vízszintjét érdekeinek megfelelően szabályozza, és az ország javára fordítsa meglévő vízkészleteit.

A javasolt intézkedésekkel számos eredményt lehetne elérni. Felszín alatti vízkészletünk több milliárd köbméterrel megnövekedne, gyarapodna felszíni vízkészletünk is. Jelentősen csökkennének az aszálykárok, kedvezőbb feltételek és költségek mellett lehetne öntözővizet szolgáltatni az ország nagy részén. Csökkennének a belvíz károk. A Duna-Tisza közén biztosítani lehetne a zöldség, gyümölcs, virág, gyógynövények és vetőmagok termeléséhez szükséges öntözővizet. A térség sivatagosodás helyett Európa egyik értékes mezőgazdasági területévé válhatna.

Tapasztalataim szerint az a legolcsóbb öntözővíz, amelyet nem vezetünk el feleslegesen a csatornákon; amelyet nem engedünk folyóinknak feleslegesen elvezetni; továbbá amely az elpárolgó vizet a csatornákból, folyókból a talajon keresztül pótolja.

Sajnos a vízgazdálkodás 15 éve folyamatosan leépül. Megszűntek a 160 éves múlttal rendelkező vízgazdálkodási társulatok, megszűnt a – nemzetközi szinten élenjáró - vízügyi kutatás, nincs rendszerszemléletű, hosszú távú tervezés. Amennyiben a jelenlegi tendencia folytatódik, a víz a „jövő olaja” helyett az ország katasztrófájának okozója lesz.

Tudomásul kell azonban venni, hogy nem mindenkinek érdeke az ezen írásomban javasoltak megvalósítása. Hamis környezetvédelmi okokra fognak hivatkozni. Remélem, hogy az érintettektől és a politikusoktól a javaslatom megkapja a szükséges támogatást. A 2000. évi árvíz után az új tiszai árvízvédelmi koncepcióra tett javaslatom esetén ez megtörtént, a parlament környezetvédelmi bizottsága egyhangúlag támogatta az elképzelésemet, majd azt a kormány szolnoki kihelyezett ülésén Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése néven elfogadta.