ösztöndíj;Honvédelmi Minisztérium;

2021-01-11 06:45:00

Mehr licht!

Három magyar tanult állami ösztöndíjjal a világ egyik (ha nem A ) legjobb katonai akadémiáján Nagy-Britanniában – olvasható lapunkban. A Honvédelmi Minisztérium azt is közölte a megkeresésünkre, hogy a képzés költségei fejenként akár a 34 millió forintot is elérhették.

Az, hogy magyarok jutnak el ilyen neves intézményekbe, természetesen pozitív, sőt jó lenne, ha minél több magyar tanulhatna minél több olyan egyetemen, főiskolán, akadémián, amely a maga nemében a legjobbak között van a világon. Még jobb lenne, ha más ösztöndíjakra is jutna legalább hasonló nagyságú állami pénz, minél nagyobb számban. Erre ne sajnáljuk. Azt pedig nagyon reméljük, hogy a tudás jól hasznosul majd – legalább olyan jól, mint a legelső magyar esetében, aki Sandhurstben tanulhatott. Porkoláb Imre utóbb Afganisztántól Washingtonig igazolta szakértelmével és felkészültségével, hogy megérte kiküldeni.

Mégis, kicsit jobb érzésünk lenne, ha a mostani ösztöndíjasokkal kapcsolatban esetleg többet is tudhatnánk: ennyi pénzért pontosan mit tanultak, hogyan tervezi a HM hasznosítani azt a tudást, amit hazahoztak magukkal. Nyilván nem volt olcsóbb az sem, amikor a frissen vásárolt Gripen vadászgépek pilótáit képezték ki (még akkor sem, ha ez benne volt a beszerzés árában), mégis, ők nyilatkozhattak annak idején a sajtónak. Lapunk is többször közölt exkluzív információkat a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program fegyverbeszerzéseiről. Sok száz milliárd forintért érkeznek páncélosok, helikopterek, repülőgépek, komplett légvédelmi rendszer. Azt sem vitatja senki, hogy NATO-kötelezettséget teljesítünk ezzel, és a lerobbant, szovjet technikára épülő magyar honvédelemnek régóta kellett már egy ilyen program.

Jobban csak annak örülnénk, ha pontosabban is tudhatnánk majd, mire mennyi pénz, milyen döntések alapján megy el az adóforintjainkból.