Előfizetés

Térségi összefogással állítható talpra a turizmus

Latyák Balázs
Publikálás dátuma
2021.01.14. 07:30

A Duna köré szerveződő nemzetközi programcsomagok, itthon pedig az országos és a fővárosi turisztikai hivatalok együttműködése hozhatja el az ágazat újbóli fellendülését – véli Bódis Gábor, a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus és Marketing Intézetének turizmus-stratégiai tervezéssel foglalkozó munkatársa, a Hungary NEXT ország-márka-műhely alapítója.
A megszokott év végi turisztikai roham elmaradt, helyette tovább tartanak a korlátozások. Hogyan lesz képes túlélni a turizmus a válságot? A túlélés lehetősége nagyban függ attól, hogy a szektor munkaadói és munkavállalói elég ideig kapnak-e valamilyen infúziót az államtól, amivel egy részük megmenekülhet a végleges bezárástól, illetve munkanélküliségtől. Enélkül fennáll annak is a veszélye, hogy a jól képzett és gyakorlattal rendelkező, nyelveket beszélő szakemberek tömegesen menekülnek a turisztikai területről és a nyári újrainduláskor már nem lesznek elegen a pályán, hogy vissza lehessen építeni a szolgáltatásokat. Ha csak részben sikerül újraindítani ezeket, az mekkora veszteséget jelent a magyar gazdaságnak? A turizmus, mint ágazat a bruttó nemzeti össztermék, a GDP 10-12 százalékát adja, ez évi 4 ezer milliárd forintos nagyságrendű bevételt jelent az államkasszának. Békeidőben az ország összes munkavállalójának a 10 százaléka dolgozik ezen a területen. Tavaly azonban a járvány következtében ennek a teljesítménynek legalább a 80 százaléka elveszett. Ugyanakkor aki nemcsak mérni, hanem érteni is akarja ezt a területet, azt látja, hogy a válság nem kizárólag negatív hatásokat váltott ki. Sok vállalkozás nem bízott az állam egyszer csak megérkező segítségében, hanem saját erőforrásaik, tartalékaik és kreativitásuk felhasználásával előre menekültek: házhoz szállítanak, vagy albérletté és irodahelyiséggé alakították a szobáikat, amivel képesek bevételt termelni. Rengetegen változtattak a marketingmunkájukon, arculatukon, felfrissítették adatbázisaikat, stratégiájukat, vagy rendbe rakták épületüket és eszközeiket. Számukra ugyanis nem mindegy, hogy amikor majd újraindul a szektor, mennyire felelnek meg az új, tudatosabb vásárlói elvárásoknak, igényeknek. Mekkora összegre lenne szüksége a turizmusnak ahhoz, hogy megmeneküljön? A jelenlegi állami támogatás mire elég? A kormány a turisztikai ügynökséggel közösen már a járvány első szakaszában – saját közleményei szerint legalábbis – mindent megtett azért, hogy segítse a szektort. A múlt év tavaszi gazdaságvédelmi intézkedései között szerepelt például a járulékkedvezmény, a kedvezményes hitelprogram vagy a SZÉP-kártya kedvezményes adózása és megemelt keretösszege is. Ezek azonban nem pótolták a korábbi vendégeket, csak nagyon minimális gyógyírt jelentettek. A második, őszi segélycsomagban már bértámogatást és bevétel-pótlást is igényelhettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált szálláshelyek, az állam ugyanis megtéríti a november 8-ig beérkezett, a zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát. Ennek az a feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra. A központi adatok alapján novemberre több mint 900 ezer vendégéjszakát rögzítettek, ami majdnem nettó 15 milliárd forint értékű támogatást jelenthet csaknem 11 ezer szolgáltató számára. Az viszont egyelőre kérdéses, hogy elegendőek lesznek-e a túléléshez az így kapott összegek. Ami biztos, hogy az ágazat további állami segítségre szorul, a vállalkozásoknak, idegenvezetőknek, utazási irodáknak és utaztatóknak mintegy 25 milliárd forintos támogatásra lenne szükségük ahhoz, hogy életben tudjanak maradni. Enélkül tömeges csődökre lehet számítani? Van még esélye a túlélésre a jelenleg pengeélen táncoló vállalatoknak? A turisztikai ágazat legtöbb szereplője érthetően pesszimista, pedig van kiút és jövőkép is. Felnőtt a szakemberek újabb köre, akik új pályára terelhetnék mind szervezeti, mind tartalmi és kínálati szempontból is az ágazatot. Ehhez az utóbbi évek pontszerű és befelé forduló fejlesztései helyett a nagyobb ívű, nyitott és kooperatív, ugyanakkor kellőképpen konkrét együttműködéseket kellene előtérbe helyezni. A Duna például lehetne összekötő kapocs, első körben a Budapest–Pozsony–Bécs relációban. A városok közötti együttműködés megalapozhatná a térség határokon átívelő, szaknyelven cross-border fogyasztásra épülő felívelését. Ennek a tengelynek az infrastruktúrája gyakorlatilag kiépült, és a kerékpáros, hajós, kulturális, wellness, üzleti termékek komplex kínálatával sokféle igényt ki lehetne elégíteni. Hogy egy ilyen csomag sikeres legyen, ahhoz szükség van a kormány támogatására, a szereplők együttműködésének, netán összeolvadásának elfogadására, az erre való felkészítésre és az újfajta élményterek megismertetésére. Csak egy ilyen újfajta megközelítés nyújthat reményt, kiindulási és kitörési pontokat a vállalkozóknak. Ez abban is segítene, hogy oldódjon a hazai turizmus Budapest központúsága? A vírusválság előtt a turisztikai kereslet háromnegyede a fővárosban koncentrálódott, a hazánkba érkező külföldiek 70 százaléka kizárólag itt tervezett programot. Ez azt jelenti, hogy Budapest az ország legfontosabb és legtöbb bevételt generáló terméke, aminek a járvány miatt kieső bevételét a belföldi kereslet nem képes pótolni. Orbán Viktor az üres utcákat látva mégis ezt várta Karácsony Gergelytől, amikor egy őszi nyilatkozatában megjegyezte, hogy a főpolgármester jól tenné, ha ráncba szedné a turistafüggő Budapestet. Csakhogy a főváros vidéken való népszerűsítése nem várható el a főpolgármestertől, ehhez még a város hivatalos arculati, turisztikai, kulturális és marketing szervezetének, a Budapest Brand Nonprofit Zrt-nek sincsenek meg a megfelelő eszközei. Ebben a Magyar Turisztikai Ügynökség nyújthatna segítséget, vagyis a két szervezetnek, illetve a kormányzatnak és a fővárosnak össze kellene dolgoznia, megosztania a pénzeszközöket és a marketingfelületeket. A turizmusban ugyanis nem működik az egymásra mutogatás. Ami jó Budapestnek, az jó az országnak, és fordítva. 

Küszöbön a 400 forintos dízelár

Marnitz István
Publikálás dátuma
2021.01.14. 06:40

Péntektől közel egy éves csúcspontra, 399 forintra nő a gázolaj hazai átlagos kúttarifája. Hasonló helyzetű a benzin és a – mögöttük álló – világpiaci nyersolajár is. Az Erste elemzője további, érdemi drágulásra csak az év második felétől számít.
Pénteken ismét, ezúttal hat forinttal drágul a benzin és hárommal a gázolaj – közölte a Holtankoljak.hu. Ezzel a benzin átlagtarifája 383, a gázolajé pedig 399 forintra nő. Számításunk szerint a nyersolaj november eleje óta tartó, lendületes drágulása alatt a két termék hazai ára 35-36 forinttal, vagyis közel tizedével nőtt. (Legutóbb szerdán emelték a díjakat, 7, illetve 3 forinttal.) A benzinért adatbázisunk szerint utoljára tavaly márciusban, a gázolajért pedig februárban kértek ugyanennyit a hazai kutakon. Mindez nem véletlen. Tegnap az Európában irányadó, Brent típusú olajért 57 dollárt is adtak, ami 11 havi csúcspont. Az nyersolajárak január közepére lényegében elérték a koronavírus előtti szintet, miközben a Brent tavaly – igaz, csak április 21-én - még a 10 dollár alá is bekukkantott. Ekkor csúszott emlékezetes módon az amerikai, WTI típusú nyersolaj ára is néhány pillanatra nulla alá. Igaz, ehhez a koronavírus-pánik mellett az is hozzájárult, hogy ugyanekkor bomlott fel a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és Oroszország nem hivatalos termelésvisszafogási együttműködése. Nem csoda, hogy a felek a piac összeomlása láttán gyorsan ki is békültek. A kurzus 2019-ben jellemzően 60, 2018-ban pedig 70 dollár körül alakult. A mostani olajáremelkedést elsősorban a koronavírus-vakcinákkal és azok gazdasági hatásával kapcsolatos derűlátásra vezeti vissza Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázpiaci elemzője. Ezt ugyanakkor egyelőre kissé eltúlzottnak tartja. Mindazonáltal osztja a világszervezetek előrejelzését: eszerint, miután a koronavírus a világ 2019-es, napi átlag százmillió hordós olajfogyasztását tavaly napi átlag kilencmillió hordóval visszavetette, idén hatmilliós emelkedés jöhet. Szintén megtámasztotta a mostani drágulást az OPEC immár Oroszországot és Kazahsztánt is támogatói között tudó friss egyezsége a 2019 decemberében meghatározott, napi 32-33 millió hordós összes kitermelésük mintegy hétmilliós visszafogásáról. Ráadásul az OPEC vezető hatalma, Szaúd-Arábia önkéntesen további egymillió hordóval hajlandó csökkenteni saját kitermelését. Igaz, a közel-keleti monarchiát az elemző – Peking és Washington viszonyához hasonlóan – az olajpiac „időzített bombájának” tartja. Több más OPEC-tag helyzete szintén bizonytalan. Ilyen a polgárháborús Líbia, Irak, de nagy kérdés az is, hogy a Biden-kormányzat mikor és milyen mértékben hajlik enyhíteni az Irán elleni kereskedelmi korlátozásokat.
Eközben az USA világkartellekre hangsúlyozottan fittyet hányó palaolajipara szintén némi lendületvesztést mutat. Számukra még a mostani nyersolajárak sem jelentenek túl nagy hajtóerőt, ellenben hitelezőik egyre türelmetlenebbek. Mindezek eredőjeként idén várhatóan kevéssé változik a napi 13 millió hordóról tavaly 11 millióra csökkent termelési szintjük. A világszintű olajipari beruházások tavalyi, nagyarányú zuhanása hosszú távon szintén az áremelkedés irányába mutat. Emögött nem csak a koronavírus miatti igény- és áresés áll. A világ környezetvédelmi fordulata miatt ugyanis a hitelezők kezdenek elfordulni a hagyományos fosszilis ipartól, ami emeli az ágazat költségeit. Az ágazat rövid távon biztos nem tudna lépést tartani azzal, ha világszinten gyorsan és hatékonyan visszaszorulna a Covid-fertőzés és a tavaly lefojtott igények felszabadulása miatt egy fajta „élvhajhász” korszak venné kezdetét. Annál is kevésbé, mert a kormányok a koronavírus-sokkot nem arra használták fel, hogy környezetvédelmi okokból megadóztassák, sokkal inkább, hogy megmentsék mondjuk a repülési cégeket. (A kerozin ma is lényegében adómentes, így az elemző a repülőjegyeket változatlanul ésszerűtlenül olcsónak tartja.) Egy – akár jövő év eleji – fogyasztásrobbanás esetén a száz dolláros hordónkénti nyersolajárat sem tartja kizártnak. Igaz, a piaci törvényszerűségek alapján az áremelkedés újra megkedveltetheti az iparágat a hitelezőkkel és beindulhatnak a beruházások, melyek beérése újabb árcsökkenést válthat ki. A helyzetet az is árnyalja, hogy azért valóban nagyon sokan veszítették el munkájukat és megtakarításaikat – véli az elemző. Kimutatások szerint tavaly napi ötmillió hordós olajfogyasztás örökre elveszett. Mindezek nyomán Pletser Tamás szerint rövid távon a hazai kutakon is megnyugodhatnak a tarifák. A második félév újabb emelkedést hozhat, akár bőven a 400 forintos ártartományon belül. (Bár a dollár – mostanság is tapasztalható – gyengülése ezt első körben tompíthatja, ám ugyanez a hatás az olajárat is emeli.) Nem is beszélve a jövő évről, ami száz dollár körüli olajár esetén további, még jelentősebb drágulást hozhat. Igaz, a piaci hatásokat befolyásoló, váratlan események valószínűsége most még a szokásosnál is nagyobb – jegyezte meg Pletser Tamás.

Mellár: Orbán a NER-elitet mentette

P. Zs.
Publikálás dátuma
2021.01.13. 15:48

Fotó: Népszava
Orbán Viktor foglyává vált a NER-nek, saját politikai stabilitása érdekében válságkezelés helyett a saját maga által kreált nemzeti tőkésosztályba öntötte az ezermilliárdokat – véli Mellár Tamás, a Párbeszéd politikusa, a KSH korábbi elnöke.
Mellár Tamás szerint a kormány félrekezeli a válságot. A Párbeszéd politikusa a 2020-as válság természetrajzáról tartott online előadásában emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly április elején „történelmi méretű” válságkezelő csomagot jelentett be, amely szerinte eléri majd a bruttó hazai termék (GDP ) 20 százalékát. Ha ez igaz lett volna, akkor valóban történelmi léptékű lett volna, de nem így történt. Ugyanis a 20 százalékot három évre elosztva értette a kormány, illetve a költségvetésben már meglévő kiadásokat vonták el „gazdaságvédelemre”. Valójában a GDP alig 2-3 százalékának megfelelő összeget, 900-1200 milliárd forintot fordítottak a 2020-ban válságkezelésére. Mellár Tamás szerint ráadásul a válságkezelés jelszava alatt sokszor csak kármentés és pénzszórás történt: az egyházi támogatások, stadionépítések, Paks 2, illetve a Budapest-Belgrád vasút építésére ment a pénz, vagyis úgy költötte el a közpénzt a kormány, hogy az nem hasznosult. Ezek a beruházások nem mérséklik a válságot, a visszaesés mértékét, ehhez a nyugati országok mintájára a lakossági fogyasztást kellett volna szinten tartani a munkahelyek védelmével párhuzamosan. Orbánék válságkezelése nemcsak szakmailag elhibázott, hanem erkölcstelen is volt mert nem segítette a bajbajutottakat – összegezte Mellár Tamás. Csak decemberben 2550 milliárdot osztottak ki hobbicélokra, egyrészt attól félnek hogy többet erre nem lesz lehetőség, illetve azért is, hogy a 2022-es választási kampányban szavazatvásárlásra visszakérjék majd a pénzt. Az első hullám alatt a KSH elkezdett bűvészkedni a foglalkoztatási számokkal, a munkaügyi hivatalok lassították a munkanélküliek regisztrálását, ezért a publikált számok meg sem közelítették a tényeket. Ezért alakulhatott ki az a téves kép a kormányban, hogy a 13,5 százalékos GDP-csökkenés ellenére nem csökkent a foglalkoztatás. Mindez annak köszönhető, hogy az Orbán-kormány foglyává vált a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, a NER-nek: a politikai stabilitása érdekében meg kellett menteni az Orbán Viktor által kreált nemzeti tőkésosztályt. Ezért ömlött a pénz a turizmusba, oda ahol nem lehet számítani a fellendülésre. Ha a miniszterelnök valóban a válságot akarta volna kezelni, akkor a leszakadó rétegeket, a munkanélkülieket, a családokat és önkormányzatokat kellett volna mentenie – mondta Mellár. De akkor mi lett volna a NER nagyvállalataival? Orbán nem tehetett mást, minthogy a nemzeti tőkésosztálynak juttatta az ezermilliárdokat. A magyar gazdaság a Covid-válságot végül 6,5 százalékos GDP csökkenéssel és rekordméretű 5548 milliárdos hiánnyal zárta. A visszaesés hasonló, mint volt 2009-ben, vagyis a korábbi elemzésekkel szemben a magyar gazdaság semmivel lett ellenállóbb és erősebb. Pontosan ott vagyunk, mint 2009-ben, annak ellenére, hogy az Orbán-kormány több ezer milliárd forintnyi uniós támogatást forgatott be a magyar gazdasága. Ezeket a pénzeket nem jól használta fel az ország – fogalmazott a képviselő. Az elmúlt év és a kormányzati válságkezelés legnagyobb vesztesei idehaza az alacsony képzettségű munkavállalók, a szegény családok és az önkormányzatok voltak. Mellár Tamás szerint a válság után két út áll Magyarország előtt: vagy megmarad a jelenlegi félgyarmati sorsú összeszerelő üzemnek, ahova az alacsony hozzáadott értékű munkát szervezik ki a fejlettebb gazdaságok, vagy aktívan bekapcsolódik a nemzetközi, európai munkamegosztásba, a high-tech iparba, a magas hozzáadott értéket teremtő termelési láncokba. Ha az Orbán-kormány marad, akkor az ország a félgyarmati sorba ragad – zárta előadást a Párbeszéd politikusa. Ellenben ha sor kerül egy rendszerváltásra, akkor megnyílhat azaz út a második lehetőség előtt. Ez utóbbi az egyetlen előremutató út, ezzel lehet lehet kampányolni 2022-re, amivel a fiatalokat itt lehet tartani, illetve a külföldre vándoroltakat vissza lehet hozni.