Térségi összefogással állítható talpra a turizmus

A Duna köré szerveződő nemzetközi programcsomagok, itthon pedig az országos és a fővárosi turisztikai hivatalok együttműködése hozhatja el az ágazat újbóli fellendülését – véli Bódis Gábor, a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus és Marketing Intézetének turizmus-stratégiai tervezéssel foglalkozó munkatársa, a Hungary NEXT ország-márka-műhely alapítója.

A megszokott év végi turisztikai roham elmaradt, helyette tovább tartanak a korlátozások. Hogyan lesz képes túlélni a turizmus a válságot?

A túlélés lehetősége nagyban függ attól, hogy a szektor munkaadói és munkavállalói elég ideig kapnak-e valamilyen infúziót az államtól, amivel egy részük megmenekülhet a végleges bezárástól, illetve munkanélküliségtől. Enélkül fennáll annak is a veszélye, hogy a jól képzett és gyakorlattal rendelkező, nyelveket beszélő szakemberek tömegesen menekülnek a turisztikai területről és a nyári újrainduláskor már nem lesznek elegen a pályán, hogy vissza lehessen építeni a szolgáltatásokat.

Ha csak részben sikerül újraindítani ezeket, az mekkora veszteséget jelent a magyar gazdaságnak?

A turizmus, mint ágazat a bruttó nemzeti össztermék, a GDP 10-12 százalékát adja, ez évi 4 ezer milliárd forintos nagyságrendű bevételt jelent az államkasszának. Békeidőben az ország összes munkavállalójának a 10 százaléka dolgozik ezen a területen. Tavaly azonban a járvány következtében ennek a teljesítménynek legalább a 80 százaléka elveszett. Ugyanakkor aki nemcsak mérni, hanem érteni is akarja ezt a területet, azt látja, hogy a válság nem kizárólag negatív hatásokat váltott ki. Sok vállalkozás nem bízott az állam egyszer csak megérkező segítségében, hanem saját erőforrásaik, tartalékaik és kreativitásuk felhasználásával előre menekültek: házhoz szállítanak, vagy albérletté és irodahelyiséggé alakították a szobáikat, amivel képesek bevételt termelni. Rengetegen változtattak a marketingmunkájukon, arculatukon, felfrissítették adatbázisaikat, stratégiájukat, vagy rendbe rakták épületüket és eszközeiket. Számukra ugyanis nem mindegy, hogy amikor majd újraindul a szektor, mennyire felelnek meg az új, tudatosabb vásárlói elvárásoknak, igényeknek.

Mekkora összegre lenne szüksége a turizmusnak ahhoz, hogy megmeneküljön? A jelenlegi állami támogatás mire elég?

A kormány a turisztikai ügynökséggel közösen már a járvány első szakaszában – saját közleményei szerint legalábbis – mindent megtett azért, hogy segítse a szektort. A múlt év tavaszi gazdaságvédelmi intézkedései között szerepelt például a járulékkedvezmény, a kedvezményes hitelprogram vagy a SZÉP-kártya kedvezményes adózása és megemelt keretösszege is. Ezek azonban nem pótolták a korábbi vendégeket, csak nagyon minimális gyógyírt jelentettek. A második, őszi segélycsomagban már bértámogatást és bevétel-pótlást is igényelhettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált szálláshelyek, az állam ugyanis megtéríti a november 8-ig beérkezett, a zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát. Ennek az a feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra. A központi adatok alapján novemberre több mint 900 ezer vendégéjszakát rögzítettek, ami majdnem nettó 15 milliárd forint értékű támogatást jelenthet csaknem 11 ezer szolgáltató számára. Az viszont egyelőre kérdéses, hogy elegendőek lesznek-e a túléléshez az így kapott összegek. Ami biztos, hogy az ágazat további állami segítségre szorul, a vállalkozásoknak, idegenvezetőknek, utazási irodáknak és utaztatóknak mintegy 25 milliárd forintos támogatásra lenne szükségük ahhoz, hogy életben tudjanak maradni.

Enélkül tömeges csődökre lehet számítani? Van még esélye a túlélésre a jelenleg pengeélen táncoló vállalatoknak?

A turisztikai ágazat legtöbb szereplője érthetően pesszimista, pedig van kiút és jövőkép is. Felnőtt a szakemberek újabb köre, akik új pályára terelhetnék mind szervezeti, mind tartalmi és kínálati szempontból is az ágazatot. Ehhez az utóbbi évek pontszerű és befelé forduló fejlesztései helyett a nagyobb ívű, nyitott és kooperatív, ugyanakkor kellőképpen konkrét együttműködéseket kellene előtérbe helyezni. A Duna például lehetne összekötő kapocs, első körben a Budapest–Pozsony–Bécs relációban. A városok közötti együttműködés megalapozhatná a térség határokon átívelő, szaknyelven cross-border fogyasztásra épülő felívelését. Ennek a tengelynek az infrastruktúrája gyakorlatilag kiépült, és a kerékpáros, hajós, kulturális, wellness, üzleti termékek komplex kínálatával sokféle igényt ki lehetne elégíteni. Hogy egy ilyen csomag sikeres legyen, ahhoz szükség van a kormány támogatására, a szereplők együttműködésének, netán összeolvadásának elfogadására, az erre való felkészítésre és az újfajta élményterek megismertetésére. Csak egy ilyen újfajta megközelítés nyújthat reményt, kiindulási és kitörési pontokat a vállalkozóknak.

Ez abban is segítene, hogy oldódjon a hazai turizmus Budapest központúsága?

A vírusválság előtt a turisztikai kereslet háromnegyede a fővárosban koncentrálódott, a hazánkba érkező külföldiek 70 százaléka kizárólag itt tervezett programot. Ez azt jelenti, hogy Budapest az ország legfontosabb és legtöbb bevételt generáló terméke, aminek a járvány miatt kieső bevételét a belföldi kereslet nem képes pótolni. Orbán Viktor az üres utcákat látva mégis ezt várta Karácsony Gergelytől, amikor egy őszi nyilatkozatában megjegyezte, hogy a főpolgármester jól tenné, ha ráncba szedné a turistafüggő Budapestet. Csakhogy a főváros vidéken való népszerűsítése nem várható el a főpolgármestertől, ehhez még a város hivatalos arculati, turisztikai, kulturális és marketing szervezetének, a Budapest Brand Nonprofit Zrt-nek sincsenek meg a megfelelő eszközei. Ebben a Magyar Turisztikai Ügynökség nyújthatna segítséget, vagyis a két szervezetnek, illetve a kormányzatnak és a fővárosnak össze kellene dolgoznia, megosztania a pénzeszközöket és a marketingfelületeket. A turizmusban ugyanis nem működik az egymásra mutogatás. Ami jó Budapestnek, az jó az országnak, és fordítva.