verekedés;garázdaság;sorban állás;Balatonboglár;

Nem bírta kivárni a sorát, emiatt ámokfutást rendezett egy német nyugdíjas (video)

A 68 éves férfi egy balatonboglári boltnál tombolt.

A járványhelyzet számlájára írható az a bűncselekmény, ami még 2020 júniusában történt a tóparti városban. Egy telefonüzletben csak annyi ügyfél lehetett, ahány ügyintéző éppen dolgozott, emiatt a többieknek az ajtón kívül kellett várakozniuk. Ezt vette zokon az az idős férfi, aki először az üzletvezetővel kezdett kiabálni, majd – amikor egy időpontra érkező ügyfelet előtte szólítottak az ügyintéző pulthoz – még indulatosabbá válva az üzletbe rontva az egyik dolgozóra akart támadni. Utóbbi szerencsére nem történt meg, miután egy illető az ügyintéző védelmére kelt. Helyette őt ütötte pofon a dühös férfi, aki  

csak azzal nem számolt, hogy egy volt rendőrre sikerült rárontania, aki még az egyenruhásként elsajátított önvédelmi fogásokkal a földre vitte őt.

A tomboló nyugdíjast sikerült is megfékeznie, így senki sem sérült meg. 

A Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben garázdaság vétség miatt - áll a hivatalos tájékoztatásban. Az igazságszolgáltatás munkáját nagyban segítette, hogy az üzlet biztonsági kamerája mindent felvett. Mutatjuk a jelenetet: