Előfizetés

„Inkább menjen csődbe a város, mintsem leálljanak a közszolgáltatások”

Szalai Anna
Publikálás dátuma
2021.01.14. 15:43

Fotó: Népszava
Látványszínházzá alakult az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának mai ülése. A meghívott önkormányzati szervezetek képviselői gyakorlatilag egy kérdésre sem kaptak választ.
A meghívott önkormányzati érdekszövetségek elnökei látványos prezentációt nézhettek meg az államháztartás helyzetéről, ám abban egyetlen szó sem esett arról, hogy a kormány milyen módon kompenzálja a járvány, a válság és a kormányzati elvonások miatt jelentős veszteségeket elkönyvelő települési önkormányzatokat. Majd ezt követően hiába tették fel kérdéseiket az önkormányzati vezetők, egyre sem kaptak érdemi választ. Így nincs válasz arra, hogy a kormány a korábbi elvonások - köztük a gépjárműadó-bevétel és az idegenforgalmi adó elvonása, illetve a parkolás ingyenessé tétele - után mi indokolja a települések jó részének jelentős bevételi forrást jelentő iparűzési adó megfelezését. Arra sem volt válasz, hogy karácsony előtt miért kapott tíz megyei jogú város 1,38 milliárd forintot és a többi miért nem? Arra sem kaptak választ a Belügyminisztériumot képviselő Pogácsás Tibor államtitkártól és a Pénzügyminisztérium képviseletében jelen lévő Berczik Ábel helyettes államtitkártól, hogy a 25 ezer fő fölötti településekkel való egyenkénti tárgyalás menetrendje miképpen alakul. A tárcák képviselői gyakorlatilag egyetlen kérdésre sem adtak választ. Így a települési önkormányzatoknak úgy kell megtervezniük és elfogadniuk az idei költségvetést, hogy a pénzügyi keretekről sincsenek pontos információik – hangsúlyozta Gémesi György a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón. Az önkormányzati érdekképviseletek vezetői még csak arra sem kaptak ígéretet, hogy a kompenzációról szóló egyeztetés folytatódik. Nincs okunk örülni – ismerte el Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere. - A megbeszélésen teljesen világossá vált, hogy a kormánynak nincs terve az önkormányzatokat hátrányos helyzetbe hozó intézkedések kompenzálására. Holott a nehéz helyzetbe került településeken él a magyar lakosság fele. Karácsony szerint erősen vitatható lépés az iparűzési adó megfelezése, hiszen azt a nyereség után fizetik a cégek. Amelyiket súlyosan érintette a válság, az egyébként is kevesebbet fizet, amelyik pedig profitált belőle, annak nincs szüksége kormányzati segítségre. Az önkormányzatok viszont komoly bevételkiesést kénytelenek elkönyvelni emiatt. Budapest és a kerületek tavaly és idén 80 milliárd forintos bevételkieséssel számolhatnak. Az idei évet a főváros úgy indította el, hogy lövésük sincs arról, hogy mit kínál a kormány az elvonásért cserébe. De a főpolgármester attól tart, hogy semmit. A kormány a karácsony előtti pénzosztogatással látványosan két csoportba osztotta a magyar polgárokat, vannak a támogatott elsőrendű és a segítséget nem érdemlő másodrendű magyarok. Budapest főpolgármestere hangsúlyozta, hogy a főváros költségvetése már az iparűzési adó megfelelése előtt is csak a tartalékok terhére volt egyensúlyba hozható, nincs már hová hátrálnia a városnak. Arra a kérdésre, miszerint Gulyás Gergely délelőtt a kormányinfón gazdag városnak titulálta Budapestet, azt válaszolta: „lehet, hogy Budapest gazdag város, de az önkormányzata szegény és éppen Gulyás miniszter úrnak kell tudnia a legjobban, hogy ki tette azzá”. A városvezetés mindent megtesz azért, hogy Budapesten változatlan minőségűek maradjanak a közszolgáltatások, de ha nem változik a kormány hozzáállása, akkor nem garantálható a fővárosi önkormányzat fizetőképessége. De inkább menjen csődbe a várost, mintsem leálljanak a közszolgáltatások - jelentette ki a főpolgármester. Budapest egyelőre nem készül a karácsony előttihez hasonló tiltakozó akcióra, amikor tiltakozásul egy órára lekapcsolták a díszkivilágítást. A jövő héten azonban lakossági tájékoztató kampányba kezdenek. A Népszava kérdésére válaszolva azt mondta, hogy a helyreállítási alap felhasználása is csak szegről-végről került szóba a mai megbeszélésen azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzatoknak milyen formában térítik meg a direkt járványügyi költségeiket. Nagyon bízik benne, hogy a helyreállítási alap révén olyan fejlesztések indulhatnak el, amelyben az önkormányzatok is szerepet kaphatnak. A kormány önkormányzat ellenes politikája ellenére a települési vezetők felajánlották segítségüket az oltási program kidolgozásában és végrehajtásában. Az együttműködés már csak azért is indokolt lenne, mert a kormány számít a házi orvosokra, akik viszont az önkormányzatok szerződéses partnerei. Egyelőre azonban még az intézmények, például az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltásáról sem kapnak előzetes tájékoztatást. A fővárosi fenntartású intézmények lakóinak felét oltották be. 

Már meg is jelent a kormányhatározat az EU-tól független vakcina-beszerzésről

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.14. 15:26

Fotó: Xu Hongyi / AFP
Szijjártó Péter miniszternek kell intézkednie a „lehető legnagyobb mennyiségű biztonságos oltóanyag beszerzése” érdekében.
Csütörtökön megjelent az a kormányhatározat a Magyar Közlönyben, amely megbízza Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy intézkedjen az Európai Unió centralizált beszerzésén kívüli vakcina vásárlásáról. A határozat szerint a kormány  
„egyetért azzal, hogy szükséges az Európai Unió által kezdeményezett, centralizált Covid-19 oltóanyag-beszerzés keretén túl a magyar emberek egészségének megvédése érdekében a lehető legnagyobb mennyiségű biztonságos oltóanyag beszerzése”.

Emellett 
„a rendkívüli keresleti és kínálati viszonyok között célként a biztonságos oltóanyagok minél gyorsabb beszerzését jelöli meg”.

Szijjártó Péternek e két cél érvényesülése érdekében kell intézkednie. Mindehhez Varga Mihály pénzügyminiszternek az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alapból kell forrást biztosítania. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter délelőtt jelentette be, hogy hamarosan Kínából is érkezhet vakcina. Egy kínai gyártóval már lényegében megállapodtak: innen egymillió vakcinát remél a kormány. Közlése szerint a szállítás attól függ, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) milyen gyorsan engedélyezi az oltóanyagot. Arra itt emlékeztetnénk, hogy mindössze 50,38 százalékos hatékonyságúnak bizonyult Brazíliában a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcinája a tesztelés harmadik szakaszában. Az eredményt a kínai oltás vizsgálatáért felelős brazíliai egészségügyi intézmény, az Instituto Butantan jelentette be.  A hivatalos adatok szerint szerda estig 96 101 fő kapott oltást Magyarországon, többségében egészségügyi dolgozók, valamint idősotthonban lakók és dolgozók a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinájával.

Müller Cecília: érkezhetnek az unión kívüli vakcinák

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.14. 14:59

Fotó: AFP
Ezeket Szijjártó Péter fogja felkutatni.
A járvány továbbra is velünk van - közölte az operatív törzs szokásos sajtótájékoztatóján az országos tisztifővorvos. Müller Cecília jelezte, egész Európában, több helyen ismételten megnőtt a fertőzéseknek a száma. Magyarországon a második hullámnak a csúcsát már elértük, egy lefelé menő szakaszban vagyunk. Ugyanakkor a védelmi intézkedések betartása rendkívül továbbra is rendkívül fontos. Meglátása szerint csak akkor lehet ezeken lazítani, ha már kellő számú beoltott van, illetve sokan természetes úton, de átestek a fertőzésen.  Beszámolója szerint a következetes védelmi intézkedések miatt alakul kedvezően a fertőzötteknek az aránya, bizonyos járványügyi adatok sokkal kedvezőbbek, mint két héttel azelőtt. Arról is beszélt, hogy szerda estig 96 101 fő kapta meg a vakcinát. Az oltóhelyek folyamatosan működnek, ugyanakkor csak annyi oltást tudnak beadni, amennyi az országba érkezik. Jellemzően hetente kapnak újabb szállítmányt. Jelenleg a Pfizer és a Moderna terméke áll rendelkezésre. Éppen emiatt szeretnék kibővíteni a rendelkezésre álló vakcinák körét.  Megbízták Szijjártó Pétert azzal, hogy keressen egyéb vakcina-beszerzési forrásokat is az uniós kereten felül.  
"Minden forrást, ami biztonságos, hatékony vakcina-forrást jelenthet Magyarország számára, felkutatunk és beszerzünk."

- fogalmazott Müller Cecília.

Jelezte azt is, hogy az ehhez szükséges anyagi fedezet is a rendelkezésre áll.  Kiss Róbert rendőr alezredes a hatósági intézkedésekről szólva elmondta, 197 emberrel szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában, amiért nem viselt maszkot az utcán. 336 embert a kijárási tilalom megszegése miatt bírságoltak meg. Ebből ketten olyan kutyasétáltatók voltak, akik túlmentek a számukra előírt 500 méteres körön.  Újságírói kérdések - arra való hivatkozással, hogy azokat Gulyás Gergely megválaszolta - nem kerültek sorra. Ugyan a kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt mondta, számtalan olyan részletkérdés érkezett be hozzájuk, ami az operatív törzsre tartozik, ennek ellenére nem hangzott el egy sem tájékoztatón.