Gulyás Gergely;koronavírus;kormányinfó;

2021-01-14 10:20:18

Gulyás Gergely: Egymillió darab kínai vakcina érkezhet

A tárcavezető azt is elárulta, mikorra várhatók enyhítések.

Túl vagyunk a járvány második hullámának csúcsán, a vírus visszaszorulóban van Magyarországon - közölte a kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely közlése szerint hazánk a lehető legszigorúbb mércéknek is megfelel, akár fertőzési, akár halálozási adatokról van szó. Minden információ, amit a kormány közölt, megfelel a valóságnak - hangoztatta. 

Nem vitás, hogy a szabályok betartása szükséges, azért, hogy kisebb legyen a járvány mértéke. Gulyás dicsérte a nemzeti konzultációt, ami világosan megmutatta: az ország munkahelyeit meg kell védeni és az iskolákat nyitva kell tartani. Magyarország európai szinten is a legtöbb munkahelyet védte meg. 

Egy kínai gyártóval már lényegében megállapodtak: innen egymillió vakcinát remél a kormány. Nyomatékosította, nem teszik kötelezővé az oltást még akkor sem, ha alacsony lesz a vakcinázási hajlandóság. 

Szóba került az is, hogy sokan nem kapnak visszajelzést a regisztráció után. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közölte, aki az interneten regisztrál, annak felvillan egy ablak a képernyőjén, hogy sikerrel jár. Aki bepipálta a kapcsolattartási lehetőséget, ő kap információkat, aki nem, az csak akkor kap, ha majd számára is elérhető a vakcina.   

Gulyás Gergely szerint világos rendben indult el az oltás. Szükség esetén napi félmillió embert képesek beoltani, ami azt jelenti, hogy két hét alatt mindenki megkaphatja a vakcinát. Emellett kampányt is fognak indítani annak érdekében, hogy minél többen oltassák be magukat. Akkor leszünk túl a válságon, ha sikerül minél többeknek megadni a védettséget.  Gulyás szólt arról is, összesen eddig 1,3 millió ember regisztrált az oltásra, de jó lenne, ha minél többen tennék ezt meg. A kancelláriaminiszter óvatosságra intett a hírekben megjelenő hatékonysági információkkal kapcsolatban. Fekete-Győr András felvetésére kifejtette, a pártvezetőnek előbb elnézést kellene kérnie, amiért füstgránátokkal dobálta meg a rendőröket. Előbb morális kérdéseket kell tisztázni, „a Momentum félbolond javaslatait” csak ezt követően tudjuk kommentálni – jelentette ki Gulyás. Végül közölte, minimális vagy nullával egyenlő az esélye, hogy magáncégek is vakcinához tudjanak jutni, ezért ha valaki ilyennel találkozik, akkor egy szélhámossal van dolga, forduljon a rendőrséghez.

A vakcinaútlevéllel kapcsolatban a miniszter elmondta, erről uniós szabályozás születik majd, jövőhét csütörtökön lesz egy virtuális csúcs a témában. Gulyás kijelentette, Magyarország a részese kíván lenni egy ilyen rendszernek. A kormány a maszkhasználaton nem kíván szigorítani, mint mondjuk Münchenben, ahol csak FFP2-es maszkkal lehet boltba menni és a tömegközlekedési eszközökön utazni.

 

Újságírói kérdésre kifejtette, a kormány elhalasztotta a hálapénzzel kapcsolatos részletszabályozás bevezetését, mindenkinél biztosítani kell, hogy annál tudjon szülni, akinél szeretne. Keresik azt a lehetőséget, ami nem feszíti szét a hálapénz tilalmát, de honorálni lehessen azt, ha egy orvos éjjel-nappal rendelkezésre áll. A rendőrség pedig ellenőrizni fogja, érvényesül-e, hogy a paraszolvencia tilalma az ágazatban.

Az iparűzési adó csökkentésével kapcsolatban azt mondta, a kormány nyitott a tárgyalásra mind a fővárossal, mind más városokkal. 

– fogalmazott Gulyás Gergely.

Az RTL Klub a regisztrációval kapcsolatban kérdezett, amire már Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő válaszolt. Szerinte Magyarországon gyakorlatilag nincs olyan település, ahol nincs internet, így a mélyszegénységben élők a helyi önkormányzatnál tudnak segítséget kérni.  

Az eheti Kormányinfón szóba került a Biden-kormány hivatalba lépése is, mellyel kapcsolatban Gulyás megjegyezte: az Egyesült Államok hazánk szövetségese, így ebben a szellemben szeretnének együttműködni az új adminisztrációval.

Az eurozónába való belépéssel kapcsolatban elmondta, hogy semmi sem sürget bennünket, s ha megnézzük mi lett az eredménye ennek a déli országokban, akkor érdemes ezt a vitát megnyitni.

A tárcavezető a jövővel kapcsolatban kijelentette, szerinte egyre sűrűbbek lesznek a belpolitikai helyzetbe való beavatkozások. Kijelentette, hogy a magyar ellenzék gyenge, nem tudnánk kormányozni, így ehhez külföldről kérnek és kapnak segítséget. 

A Palkovics László lemondásával kapcsolatos értesülést Gulyás teljesen valótlannak minősítette, szerinte ez csak egy, az újságíróktól elvárható objektivitást nélkülöző álhírnek tekinthető.