kézilabda;Egyiptom;

2021-01-15 08:30:00

"Úgy érzem itt magam, mint a Vadnyugaton"

Nem létező buborékról és óriási járványügyi kockázatokról panaszkodnak az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokság résztvevői.

Közösen tett panaszt a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnél (IHF) az egyiptomi világbajnokságon tapasztalható aggasztó körülmények miatt az osztrák, a dán, a német, a norvég és a svéd csapat. Az együttesek szerint szinte semmi sem valósult meg az előzetesen megígért szigorú járványügyi intézkedésekből. A csapatok egy szállodában laknak, de nincsenek elkülönítve egymástól, közösen étkeznek, a hotelben rengeteg ismeretlen embert is látni maszk nélkül, ráadásul a tesztelések ütemezése is kaotikus. Vannak válogatottak, melyeket két naponta ellenőriznek, de volt csapat, amelynek az első teszt után azt mondták, a másodikra négy-öt nap múlva kerül sor.

„Úgy érzem itt magam, mint a Vadnyugaton - fakadt ki az NTB nemzeti hírügynökségnek adott interjújában Sander Sagosen, a THW Kiel norvég válogatott klasszisa. – A mi emeletünkön van az egyik tesztállomás, folyamatosan kerülgetnünk kell a vizsgálatra váró külföldi játékosokat. Az edzésre két órát buszoztunk a hotelből, nincs itt semmilyen zárt buborék, amit Európában megszoktunk. Csapaton belül mindent megteszünk a fertőzések elkerüléséért, de nem biztos, hogy ez önmagában elég lesz.”

„Óriási hiba ilyen körülmények között megrendezni a világbajnokságot – jelentette ki Heiner Brand, aki játékosként 1978-ban, szövetségi kapitányként 2007-ben lett világbajnok a magyarokkal egy csoportban szereplő német válogatottal. - El kellett volna halasztani nyárra vagy őszre a vb-t, amikor az oltásoknak köszönhetően talán már jobb lesz a vírushelyzet, addig pedig mehettek volna tovább a nemzeti bajnokságok, európai kupák, melyeknek a mérkőzéseit többé-kevésbé gond nélkül meg lehetett rendezni. Szinte alig van itt olyan csapat, amelyből ne hiányoznának játékosok a koronavírus miatt, nem is beszélve a cseheknél és amerikaiaknál előfordult tömeges fertőzésekről. (Mindkét csapat visszalépett a tornától - a szerk.)”

„Rendkívüli helyzetben kreatív megoldásokra van szükség – jelentette Stefan Kretzschmar, korábbi világklasszis játékos, aki szakkommentátorként vesz részt a vb-n. – A halasztás szerintem nem lett volna jó megoldás. Vannak fennakadások, ez vitathatatlan, de a körülmények sem szokványosak. Én türelmesebb és megértőbb lennék a házigazdákkal, bízni kell benne, hogy minden nehézségre találnak majd megoldást.”

A sok kritika és aggodalom ellenére a vb szerda este elkezdődött, a nyitó találkozón a házigazda egyiptomi válogatott 35-29-re legyőzte Chilét. A meccset megelőző rövid ünnepségen Abdel Fattal al-Sziszi nyitotta meg a tornát, az IHF egyiptomi elnöke, Hasszán Musztafa pedig elnézést kért a szurkolóktól, hogy a koronavírus-járvány miatt nem lehetnek ott a csarnokokban a mérkőzéseken. „Remélem, a világbajnokság lesz a fény az alagút végén” – zárta beszédét a 76 éves sportvezető.