Előfizetés

Erdogant beoltották a kínai vakcinával

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.14. 21:51

Fotó: Emin Sansar / Anadolu Agency via AFP
A török vezetés 50 millió adagot rendelt a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó gyengített vírusokon alapuló CoronaVac nevű védőoltásából.
Törökországban csütörtökön a kínai CoronaVac vakcina vészhelyzeti alkalmazásával megkezdődött a lakosságnak az új koronavírus elleni tömeges beoltása – jelentette a török sajtó. A kis-ázsiai országban első körben az egészségügyi dolgozókat, majd a 65 évnél idősebbeket oltják be. A védőoltást előzetes regisztrációt követően akár a házi orvosnál, de indokolt esetben otthon is be lehet adatni. A török egészségügyi ellátásban mintegy 1,1 millióan dolgoznak. A várakozások szerint egy hónapon belül minden olyan egészségügyi dolgozó megkapja az oltóanyagot, aki nem a közelmúltban esett át a fertőzésen. A török vezetés 50 millió adagot rendelt a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó gyengített vírusokon alapuló CoronaVac nevű védőoltásából. Az első hárommillió adag december végén érkezett meg a 83 millió lakosú országba. A hatóságok bevizsgálták a szállítmányt, a török gyógyszerfelügyelet pedig szerdán engedélyezte a vakcina vészhelyzeti alkalmazását. A bejelentés után elsőként Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter oltatta be magát élő televíziós adásban az egyik ankarai kórházban. Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtök este ugyanabban a kórházban kapta meg a védőoltást. A török vezető ezt követően három fényképet tett közzé a pillanatokról a Twitter-fiókján. Mikroblog-bejegyzésében azt írta, hogy ő is csatlakozni akart azokhoz az egészségügyi dolgozókhoz, akik már részt vettek a sikeresen zajló oltási programban. Erdogan hozzátette: 
az a céljuk, hogy nagyon rövid időn belül minden állampolgárt beoltsanak.

A török egészségügyi minisztérium által indított számláló szerint a tömeges oltás első mintegy 12 órájában több mint 260 ezer embernek adták be a kínai oltóanyagot. A CoronaVac klinikai tesztelésének harmadik szakaszában, amely továbbra is folyik, Törökország mellett Brazília és Indonézia vesz részt. A vakcina alkalmazását először Indonéziában hagyták jóvá hétfőn. Ott szerdán kezdődött meg a tömeges oltás. Decemberben a török hatóságok egy részleges vizsgálatból 91,25 százalékos hatékonysági rátát állapítottak meg, míg Indonéziában 65,3 százalékosnak bizonyult az oltóanyag hatékonysága. Az illetékes brazil egészségügyi intézmény kedden arról számolt be, hogy náluk mindössze 50,38 százalékos hatékonyságúnak mutatkozott a CoronaVac. (Ebből a vakcinából tervez egymillió adagot vásárolni Magyarország Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentés szerint.) A kínai védőoltást két részletben, 28 nap eltéréssel kell az emberi szervezetbe juttatni. Törökország a CoronaVac alkalmazásán felül tárgyalásokat folytat egyebek mellett a Pfizer-BioNTech-, valamint a Szputnyik V-oltás beszerzéséről is. Az egészségügyi dolgozókat és a 65 év felettieket az 50 évnél idősebb, és legalább egy krónikus betegségben szenvedők, továbbá a társadalom működéséhez szükséges szektorokban dolgozók beoltása követi. A harmadik csoport az 50 évnél fiatalabb krónikus betegeket, a fiatal felnőtteket, illetve az egyéb szektorokban dolgozókat foglalja magába, míg a negyedik mindazokat, akikre az első három nem vonatkozik. A török egészségügyi minisztérium szerdai adatai szerint az elmúlt napban újabb 9554 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, a halálos áldozatok száma 173 volt. A 80 milliós Törökországban a járvány kezdete óta 2,3 millió koronavírusos esetet regisztráltak, és több mint 23 ezer ember vesztette életét a fertőzés következtében. 

Szigorított Franciaország: szombattól már este hatkor kezdődik a kijárási tilalom

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.14. 21:19

Fotó: Florian Jannot-Caeilleté / Hans Lucas / AFP
Az intézkedéssel az új vírusvariáns terjedését akarják megfékezni.
Franciaország egész területén szombattól délután 6 órakor fog kezdődni az éjszakai kijárási tilalom legalább két hétig, és a határellenőrzést is megerősíti a kormány a koronavírus korábbinál sokkal fertőzőbb változata terjedésének megfékezésére – jelentette be Jean Castex miniszterelnök.    – A közfeladatokhoz kapcsolódó kivételeket leszámítva minden helynek, üzletnek és embereket fogadó szolgáltató helyeknek 18 órakor be kell zárnia – mondta a kormányfő a járványhelyzetről tartott heti sajtótájékoztatóján csütörtökön. A meghosszabbított kijárási tilalom az ország tíz keleti megyéjében már január elején, további tízben, a délkeleti országrészben pedig ezen a héten lépett életbe, jelenleg az ország területének a 25 százalékát érinti. Az ország többi részén mostanig 8 órakor kezdődött a kijárási tilalom.
– A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy ez az intézkedés egészségügyileg hatékony: abban a 15 megyében, ahol a kijárási tilalom január 2. óta 18 órakor kezdődik, az új esetek növekedése kétszer, sőt van ahol, háromszor kisebb, mint más megyékben

– hangsúlyozta a kormányfő.

Jean Castex jelezte, hogy a szomszédos országokhoz képest a helyzet Franciaországban ellenőrzés alatt áll, de törékeny, és a vírus továbbra is aktívan terjed. A napi esetszám egy magas platón, átlagosan 16 ezer körül van. A koronavírusnak korábbinál sokkal fertőzőbb brit és dél-afrikai változatai terjedésének megfékezésére, illetve azért, hogy a jelenleg a fertőzések egy százalékát adó fertőzőbb variánsok ne váljanak a domináns törzzsé, a kormány a határok ellenőrzésének szigorításáról is döntött. Az Európai Unión kívüli országokból érkezők csak egy negatív PCR-teszt bemutatásával utazhatnak be ezentúl Franciaországba, ahol egyhetes karanténba kell vonulniuk, majd annak a végén egy második PCR-teszten is át kell esniük. A miniszterelnök kiemelte, hogy a jelenlegi járványhelyzet nem indokol újabb általános karantént, de amennyiben jelentősen romlik a járványhelyzet, a kormány haladéktalanul teljes lezárást fog elrendelni. Jean Castex arra is kitért, hogy a kormány mindenképpen nyitva tartja az iskolákat, mert ez alapvető cél. Az elsőéves egyetemisták számára január 25-től kiscsoportban újraindulnak személyes részvétel mellett a szemináriumok.
Hétfőtől az oltást kortól függetlenül minden veszélyeztetett emberre kiterjeszti a kormány, ennek érdekében hétszáz új oltópont nyílik meg.

Eddig csak a 75 éven felettiek és az 50 évesnél idősebb egészségügyi és szociális dolgozók jelentkezhettek oltásra. Eddig mintegy 250 ezren vették fel a koronavírus elleni oltást. A napi esetszám egy hete lassú ütemben emelkedik, az elmúlt napokban 18-20 ezer között mozgott, az elmúlt 24 órában 21 228 új estet jelentettek. A kórházban ápoltak száma továbbra is 25 ezer, közülük 2700-an vannak intenzív osztályon, ami azt jelenti, hogy az intenzív ágyak mintegy felét foglalják el a koronavírussal fertőzöttek. A halálos áldozatok száma az elmúlt héten napi 150 és 380 között mozgott, az elmúlt 24 órában 248-an haltak meg, a járvány kezdete óta 69 313-an vesztették életüket. Franciaország a 2,8 millió igazolt koronavírusos esettel a 6. legfertőzöttebb ország a világ azon területek közül, ahol megjelent a koronavírus.

Nagy tavaszi trumptalanítás

Horváth Gábor
Publikálás dátuma
2021.01.14. 20:41

Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP
Joe Biden programja fontosabb az impeachmentnél, de ami a késik, nem múlik. Washingtont megszállta a Nemzeti Gárda.
A képviselőház szerdán este 232:197 arányban megszavazta a Donald Trump elnök elleni közjogi vádemelést. Ezzel ő lett az első amerikai elnök, akit kétszer is impeachmenttel sújtottak. A demokrata párti többséghez tíz republikánus képviselő is csatlakozott, akik szintén megbocsáthatatlannak tartották, hogy Trump múlt szerdán a törvényhozásra uszította híveit. Bár az elnök ezt utólag igyekszik cáfolni, egyre világosabb, hogy tudatosan próbálta megakadályozni a választási eredmény hitelesítését, vagyis törvénytelenül akart hivatalában maradni. Egy félrement hívásból kiderült, hogy miközben a csőcselék a Capitolium épületében tombolt, Trump ügyvédje, Rudy Giuliani arról győzködte a szenátorokat, hogy ameddig csak lehet, húzzák el az elektori szavazatok formális összesítését. A puccskísérlet azon bukott meg, hogy a törvényhozás őrsége biztos helyre menekítette a honatyákat, amíg a szomszédos Marylandből és Virginiából befutottak a Nemzeti Gárda alakulatai és kiszorították az épületből a lázadókat.
Demokrata párti képviselők nagyobb csoportja vizsgálatot sürget, mert a múlt szerdai ostrom előtti napon Trump hívei „felderítésen” jártak a törvényhozás épületében. A Capitoliumban a járvány miatt látogatási tilalom van, de republikánus képviselők múlt kedden nagy létszámú „turistacsoportokat” léptettek be. Mind több információ lát napvilágot arról, hogy a támadást előre megtervezték, nem véletlenül volt sokaknál verekedésre vagy ablakok, ajtók betörésére alkalmas eszköz, műanyag bilincs és paprika spray. Ha kiderül, hogy egyes honatyák segítettek a csőcseléknek betörni az épületbe, akkor az alkotmány 14., eredetileg a polgárháború nyomán elfogadott kiegészítése alapján akár ki is zárhatják őket a kongresszusból. Trump szerdán este kenetteljes hangú, végig súgógépről olvasott tévéüzenetben fordult a lakossághoz. Azt állította, hogy elítéli az erőszakot és felszólította híveit, hogy maradjanak békések. A békülékenységet nyilvánvalóan a jogkövetkezmények veszélye magyarázza: a legközelebb kedden, egy nappal Biden beiktatása előtt összeülő szenátusban már a Demokrata Párté lesz az ellenőrzés. Nem világos, mikor kerül sorra a Trump elleni utólagos impeachment eljárás, mert Joe Biden programjának első száz napja prioritást élvez – már csak a gyilkos koronavírus-járvány miatt is. Ha előbb nem, tavasszal azonban nyilván újra fel fog bukkanni a kérdés. A második, ítélkező szakasz során 17 republikánusnak kellene együtt szavaznia a demokrata párti szenátorokkal, majd már egyszerű többséggel is ki lehetne mondani az örökös tilalmat minden állami tisztségre. Elképzelhető, hogy a Republikánus Párt vezetői pont így akarnak megszabadulni a terhessé vált Trumptól, hogy 2022-ben legalább a szenátus visszaszerzésére legyen esélyük. Az is intő jel, hogy az előző három impeachment során együtt sem szavazott annyi képviselő a saját pártjából való elnök ellen, mint most. Trump a hírek szerint továbbra is azt hajtogatja, hogy voltaképpen ő nyert az elnökválasztáson és nagyon dühös azokra a republikánus politikusokra, akik ellene fordultak vagy akár csak bírálni merték szerepét a múlt szerdai eseményekben. Washingtonba folyamatosan érkeznek a katonák, a beiktatás napjára már a Nemzeti Gárda több mint 20 ezer tagja fogja biztosítani a Fehér Házat, a legfelsőbb bíróság és a törvényhozás épületét. Párhuzamosan mind az 50 állam fővárosában is megerősítették a közintézmények őrzését, mivel szélsőjobboldali csoportok vasárnapra és szerdára is fegyveres demonstrációkat szerveznek. A Secret Service aggodalmai miatt Joe Bidennek meg kellett változtatnia eredeti tervét, hogy Wilmingtonból szerdán reggel vonattal utazzon fel a fővárosba. Biden szenátorként általában minden nap kétszer tette meg a másfél órás utat, hogy első felesége és lányuk halála után együtt lehessen két fiával.     

Amerika ünneplése

Lady Gaga énekli majd a nemzeti himnuszt és Jennifer Lopez is fellép Joe Biden és Kamala Harris szerdai eskütételén. Mindkét énekesnő aktívan kampányolt a Demokrata Párt jelöltjei mellett. A járvány miatt a helyszínen ezúttal nem lesz közönség, de a beiktatási bizottság zenés műsorral is készül, amelynek házigazdája Tom Hanks lesz. A másfél órás, Amerika ünneplése című összeállításban Demi Lovato, Justin Timberlake, Ant Clemons és Jon Bon Jovi is szerepelni fog.