A kocsányos tölgy csemetéinek természetes utánpótlását megakadályozó lisztharmatjárvány-elméletükről publikáltak tanulmányt az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói januárban a Biological Conservation című szakfolyóiratban.
Egy nemzetközi kutatócsoport Demeter László, az ÖK erdőökológusa vezetésével 130 év erdészeti, erdőtörténeti, növénykórtani és ökofiziológiai irodalmának összegzésével, valamint saját terepi tapasztalataik alapján alkotta meg a kocsányos tölgy csemetéinek pusztulását megmagyarázó lisztharmatjárvány-elméletet – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) csütörtöki közleményében. Az ÖK erdőökológusa által vezetett kutatásban szerbiai és magyarországi természetvédelmi szakértők, ökológusok, erdészek mellett egy növénykórtan-szakértő is részt vett.
A kocsányos tölgy (Quercus robur) egy Európa-szerte elterjedt, természetközeli, öreg erdőségeket alkotó fafaj. A kocsányos tölgyes erdőkben az idős fák pusztulófélben vannak, ugyanakkor hiányoznak a fiatal tölgyek generációi, amelyek természetes módon pótolhatnák az öregeket, fenntartva ezzel a tölgyesek folytonosságát. A beszámoló szerint bár léteznek különféle magyarázó elméletek az aggasztó jelenségre, az erdész és az ökológus szakma is tanácstalan volt eddig azzal kapcsolatban, hogy mi lehet az egységes magyarázat a természetes utánpótlás hiányára.
Az a jelenség, hogy egy idegenhonos apró kórokozó érkezése szinte teljesen átalakítja a természetes vagy az agrártájat, nem ismeretlen. A kutatók példaként említik a 19. század végén fellépő filoxéra- vagy szőlőgyökértetű-járványt – amely Európa-szerte átrajzolta a tájképet a szőlők elpusztításával –, valamint a szilfák pusztulását okozó gombás megbetegedést a 20. században. Az 1900-as évek elején ütötte fel a fejét Franciaország tölgyeseiben egy újfajta, járványos lisztharmatbetegség, amely villámgyorsan elterjedt, így 1908-ra már Anglia, Belgium, Hollandia, Svájc, Németország, Ausztria és Magyarország tölgyeseit is megfertőzte. Sokáig tisztázatlan maradt a kórokozó származása és csak száz év múltán bizonyosodott be a járványt okozó gombafajcsoport ázsiai, trópusi eredete. A lisztharmat nagy valószínűséggel egy mangószállítmánnyal érkezhetett Európába.
Az idegenhonos apró gombafajok az avarban telelnek át, minden tavasszal onnan fertőzik meg a friss hajtásokat. Addig fertőznek, amíg a hajtások zsengék. Amint a levelek megerősödnek, már sokkal kevésbé tudnak behatolni azok sejtjeibe. Ha azonban a gombának sikerül bejutnia, onnantól nincs visszaút. A kórokozó többek között elvonja a tápanyag jelentős részét a levelektől, fizikailag roncsolja a sejteket, így végül azok pusztulását okozza. Ezenkívül kitakarja a napfény nagy részét, gátolva ezzel a tápanyag előállítását. A kocsányos tölgy csemetéi évente 2-3 három alkalommal is új hajtásokat növesztenek, amelyek év végére megnövekedhetnek és megerősödhetnek – feltéve, hogy nem fertőződnek meg a lisztharmattal.
A közleményben rámutatnak arra, hogy mielőtt a kórokozó elérte volna Európát, a tölgycsemete még versenyképes tudott lenni más, vele együtt növekedő fafajok (például gyertyán, kőris, hárs) mellett. Az 1900-as évek fordulóján azonban a lisztharmatfajok érkezésével gyökeres változás történt, a tölgymagoncok és -csemeték súlyos hátrányba kerültek. Ha kedvező a tavasz – vagyis elég enyhe az idő a levelek kihajtásához, de nem túl enyhe a gombaspórák kifejlődéséhez és terjedéséhez –, akkor van esély a magonc első hajtásának a megerősödésére. Minden soron következő hajtást azonban már biztosan megfertőz a gomba.
Mint írták, a csemetéknek a növekedéshez napfényre, vízre, tápanyagokra és térre van szükségük, ám ezekért meg kell küzdeniük nemcsak saját fajtársaikkal, de más fajokkal is. Az egyik legkritikusabb forrás esetükben a napfény. Amikor egy vagy néhány idősebb fa kidől, akkor pár évre „lék” keletkezik az egyébként zárt lombkoronán, ilyenkor a növénycsemetéknek lehetőségük nyílik többletfényhez jutni. Ez a „lék” az esetek többségében csak rövid ideig marad nyitva, így a lombaljban lévő csemetéknek nincs sok idejük a gyors növekedésre.
A kocsányos tölgy magoncai az előbbi csoportba tartoznak: elpusztulnak. Demeter László és munkatársai kutatásukkal rámutatnak arra, hogy az emberek által behurcolt apró kórokozók ökoszisztémákat pusztító hatásaira az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítania a kutatók, az erdészek és a természetvédők közösségének.
„Biztató hír ugyanakkor, hogy a Bács-Kiskun megyei Peszéri-erdőben, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló kocsányos tölgyesekben már folynak olyan vizsgálatok, amelyek segítségével a kutatók találhatnak - legalább részbeni - megoldást a tölgy-lisztharmat okozta óriási problémára” – olvasható az ELKH közleményében.
