kamupártok;

2021-01-18 10:46:54

A Fidesz és a kamupártok

 A Fidesz a 2014-es és 2018-as országgyűlési választásokon a demokrácia bővítését nyomatékosan hangsúlyozva és pénzügyileg is jelentősen támogatva ösztönözte a kamupártok választásokon való részvételét. Most pedig a Fidesz - a leendő 2022-es választások előtt - a saját hatalma védelmének érdekében a választási törvényt is módosította, és ezzel az általa inspirált kamupártok indulását, korábbi szólamát feledve, lehetetlenné tette.

Az előző két választáson a Fidesz felismerte, hogy ha van egy centrális erőtér, melynek centrumában Orbán Viktor áll, és a végeredményben érvényes szavazáson a szavazásra jogosultak minél kisebb arányban vesznek részt, valamint viszonylag sok kis kamupárt indul, akkor a szavazásra jogosultak egyre kisebb százalékának támogatásával is kétharmados többséget lehet elérni a parlamentben. Ez viszont – persze állandóan a magyar népre hivatkozva – lehetővé tette, hogy a törvényeket, beleértve az alkotmányt (bocsánat: az alaptörvényt) is rendszeresen a maguk céljaihoz igazítsák, nem a közjó, hanem a Fidesz hatalmi vagy másképpen uralmi érdekében módosítsák. Mindeközben ha Orbánt bírálják, akkor ő mindig a magyar nép mögé bújik, a kritikát a magyar népre értelmezi. (Hiszen ő és kormánya hibátlan.)

Mi változott a két előző választás erőviszonyaihoz, azaz Orbán Viktor uralmához képest? Megszűnt Orbán egyedüli centrális erőtere. Ma már nem tudja a kamupártokat érdekei szerint terelni. Nincs tehát szüksége rájuk a Fidesznek. Nosza, meg kell változtatni a választási törvényt.

Viszont egyre szorosabb és érdemlegesebb a demokratikus ellenzéki pártok együttműködése. Ezzel egy másik, társadalmi szempontból, azaz a közjó felől nézve sokkal értékesebb erőtér alakult ki. Ha a demokratikus ellenzéki pártok a magyar népet szolgáló programot fogadnak el, és ezt kellően hatékonyan mutatják be a választásra jogosultaknak, akkor a választás lehetővé teszi, hogy azt a programot majd meg is valósíthatják.