Toporgás

Ez a feladat, meg kell csinálni, és kész – jelentette ki dicséretes elszántsággal Schmidt Mária 2013 novemberében arra a kérdésre, hogy a megadott határidőig elkészül-e a gondjaira bízott új múzeum és oktatási központ, a vészkorszak áldozataira emlékező Sorsok Háza. Pedig a kormány csak pár hónappal korábban döntött a létrehozásáról, és nem volt sok hátra a nyitás tervezett dátumáig, 2014. április 16-áig, a holokauszt magyarországi emléknapjáig sem.

Kevéssé mutatkozott bizakodónak az előkészítésben szintén résztvevő Gerő András, aki februárban már arról beszélt, hogy a kiállítást „fizikailag és intellektuálisan is lehetetlen” arra az „idióta határidőre” összehozni, amit a kormány megszabott. Reálisabb időpontnak tartotta 2015 januárját, a budapesti gettó felszabadításának évfordulóját.

2015 januárja óta is eltelt hat év. Az emlékközpont mindmáig nem nyílt meg. A Sorsok Háza konfliktusokkal és kínos epizódokkal egyaránt terhelt története bármennyire bővelkedik is fordulatokban, mindezek eredménye csupán az egy helyben toporgás lett.

„Lassan több lesz az embermentő, mint az áldozat” – fakadt ki pár éve az egyik vidéki hitközség (ellenzékinek amúgy véletlenül sem mondható) vezetője. A Szabadság téri történelemhamisító megszállási emlékmű felállítása és megannyi idegborzoló szimbolikus lépés után nehéz elhinni, hogy majd éppen a Sorsok Házában teret kap a tisztességes emlékezetpolitika. Még akkor is, ha a kormány ebben az ügyben hátrébb lépett: a sokat bírált Schmidt Máriát kivonták a frontvonalból, az intézményt – a felelősséggel együtt – átadták a Fidesz által preferált zsidó felekezetnek, az EMIH-nek.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a minap a Népszavának azt nyilatkozta, hogy egy-másfél év múlva most már tényleg elkészül a Sorsok Háza. Annak azonban semmi jele, hogy a konkurens Mazsihisznek is osztanának lapot. Így az a kormányzati kívánalom, hogy az emlékközpont megnyitása előtt nyugvópontra kell jutniuk a vitáknak, aligha teljesülhet.

A többit majd meglátjuk.