Nyuszika és a sapkája

Mi tagadás, számomra is kiábrándító, hogy az Európai Bizottság gyakorlatilag elutasította a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, és a javasolt kilenc kisebbségvédelmi pont közül egyikben sem kezdeményez uniós jogalkotást. Mégsem osztom azok véleményét, akik most azt harsogják, lám-lám, a napnál világosabban bebizonyosodott, hogy a nemzeti kisebbségek védelme nem az Európai Unió szívügye, a Bizottság pedig szívtelen bürokraták gyűjtőhelye, az uniós nemzeti kisebbségeknek és nekünk, kárpát-medencei magyaroknak pedig annyi.

A Bizottság ugyan nem kezdeményez uniós jogalkotást, de azt sem állította, hogy e téren minden a legnagyobb rendben lenne. Közleményük, amely felér egy politikai nyilatkozattal ígéri, hogy a testület szorosan figyelemmel fogja kísérni, mi történik e területen. Hogy ez édeskevés, az tény, mint ahogy az is, hogy a „szívtelen” Bizottság a „nyuszika, van sapkád?” helyzetbe került ezzel a kérdéssel. A Bizottságot rendre azért szokták támadni mifelénk, hogy beavatkozik a nemzetállamok belügyeibe, sérti azok szuverenitását. Most meg azért támadják, hogy miért nem avatkozik be az alapszerződések szerint a nemzetállamok hatáskörébe tartozó kisebbségi kérdés jogi szabályozásába, miért nem indít uniós jogalkotási folyamatot, hiszen arra két uniós bírósági döntés is kötelezi.

Ám ez sem teljesen igaz, hiszen az EU Bírósága nem azt mondta ki, hogy a Bizottságnak van határköre, hanem azt, hogy e tárgykör „nem esik nyilvánvalóan a Bizottság hatáskörén kívül”; így semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy pótlólagos jogalkotási javaslatokat tegyen az EU értékek védelmében.

Sajnos idehaza az európai kisebbségvédelmi csomag kérdése igen leegyszerűsödött és félresiklott – magyar kérdés lett belőle, de még inkább magyar-román kérdés, majd egyre inkább Brüsszel-Budapest megméretés is. Magyar kérdés annyiban, hogy bár az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) égisze alatt futott, mégiscsak az RMDSZ kezdeményezte. Magyar-román kérdéssé azzal vált, hogy Románia támadta meg az Európai Bíróságon, Magyarország pedig az FUEN oldalára állt.

Veszítettünk, tény, de a kezdeményezők így is nagy szolgálatot tettek nemcsak az európai kisebbségeknek, hanem az uniós demokráciának is. Újfent rámutattak, hogy az uniós alapszerződéseket meghaladta az idő, a kibővített Európai Unióban a problémák is bővültek, mérgesednek és megoldhatatlanok maradnak, ha a status quót kőbe vésettnek tekintik. A kisebbségi jogok kérdése emberi jogi és jogállamisági kérdés, amit nem lehet a végtelenségig megtartani a nemzetállamok külön bejáratú játszóterének. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy alig néhány héttel a vétóvita után ismét az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása kérdőjeleződik meg az EU területén. A rendezéshez pedig kevés az, hogy a Bizottság pótlólagos jogalkotási javaslatokat tegyen az uniós értékek védelmében. Az Unióban minden megoldható, amire van egységes politikai akarat, és semmi sem oldható meg, míg az alapszerződések érinthetetlenek maradnak.