Gyöngyöspata;kártérítés;

2021-01-20 08:00:00

„Mostantól inkább hagyjanak élni minket!”

Fél év telt el azóta, hogy a gyöngyöspatai iskola egykori roma diákjai közül hatvanan kártérítést kaptak a magyar államtól az évekig elszenvedett szegregáció miatt. A helyszínen járva kiderült: legtöbben házfelújításra költöttek, de volt, aki autóvezetői tanfolyamra is beiratkozott.

Cudarul fúj a szél, fényesre csiszolja az árokpartra fagyott havat Gyöngyöspatán a Kecskekő-domb aljában, a falu utolsó utcájában. Itt laknak a legszegényebbek, zömmel cigányok, sokan köztük olyanok, akik tavaly nyáron, hosszú évek pereskedése után megkapták - a 350 ezer és 3,5 millió forint közötti - kártérítésüket a magyar államtól, amiért 2004 és 2012 között a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában etnikai alapon szegregálták őket. A pénz kifizetése óta fél év telt el, így felkerekedtünk, hogy megnézzük: történt-e látványos változás a gyöngyöspatai romák életében, hiszen sokaknak mesés bevételt jelentett az összeg.

Az alacsonyabb színvonalú oktatásban részesített gyöngyöspatai roma gyerekeket képviselve az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) 2015-ben indított pert a helyi önkormányzat és az állami tankerület ellen, arra hivatkozva: egész életre szóló hátrány érte a roma gyerekeket, így jogosan illeti meg őket kártérítés. Ennek összegét az érintett közel hatvan diák esetében első fokon összesen 89 millió forintban állapította meg a bíróság, másodfokon pedig még emeltek is rajta, így az valamivel a 100 millió forintot is meghaladta. Az állam és az önkormányzat a jogerős bírósági ítélet ellenére még hónapokig húzta az időt, mígnem végül tavaly nyáron két részletben mindenki megkapta a neki járó pénzt, ami átlagosan egy és kétmillió forint között mozgott fejenként.

- Elverik, eljátsszák, odaadják uzsorásnak, hülyeségekre költik – hallatszottak akkor az aggodalmaskodó hangok, zömmel a kormányoldalról, amelynek képviselői folyamatosan azt sulykolták, hogy idegen nyelvi vagy számítógépes tanfolyamra kellene inkább beíratni a romákat ahelyett, hogy készpénzt kapnak. - Mi se nézegetünk bele másnak a pénztárcájába, a kártérítés az kártérítés, és mindenki arra költi, amire akarja – reagáltak erre akkoriban az érintettek lapunknak. Hozzátették: immár felnőtt, huszonéves fiatalokról beszélünk, többségük családos, gyerekei vannak, aki szerencsésebb, annak van munkahelye is, egyáltalán nem életszerű, hogy újból beüljenek az iskolapadba. Ráadásul értelmét sem látják, mert ilyen tanfolyamokat amúgy is ingyenesen elvégezhetnek az álláskeresési időszak alatt. Ráadásul azt tapasztalták, hogy hiába van valakinek négy OKJ-s papírja a targoncavezetéstől a fakivágásig, rendes szakmunkát romaként nemigen kap.

Ebben a faluban a legszegényebbeknek jellemzően a havi ötvennégyezer forintot fizető közmunka jut, ennek híján pedig marad a 22 ezer forintos álláskeresési járadék, mint egyetlen bevétel.

- Mintha látnék javulást, és nagyobb lenne a nyugalom – mondja egy középkorú, havat sepregető a falu központjában, távolabb a romák lakta utcától. Nagy szó ez a dicséret egy olyan településen, ahol évek óta feszült a légkör romák és nem romák között, s ahol az egyik ábécé mellett elhaladva egy hatéves forma kislány szájából halljuk a mondatot, a nagymamája felé fordulva: „biztos, hogy itt hagyjuk a Škodát, nem fogja ellopni valaki?”

Az előítéletek fala mindkét oldalon magas és vastag, ebből már egy téglát leverni is előrelépés. Az asszony szerint a romák közül egyre többen dolgoznak normális munkahelyen, nemcsak éhbérért az önkormányzatnál. Ő úgy látja, leginkább a középkorú asszonyok és a fiatal férfiak helyezkedtek el a környékbeli gyárakban, az ötven-hatvanévesek inkább az alacsonyabb közmunkás bérért dolgoznak. - Sokan vettek autót a kártérítésből, így most már nem harmincéves Ladákkal, hanem húszéves nyugati autókkal közlekednek – jegyezte meg.

Sétálunk lejjebb a cigánysoron, a Hegyalja utcában: a hideg miatt legtöbben a párás ablakok mögé húzódnak, aki kint van az utcán, vagy vízért jön a közkútra, vagy az udvaron szedi össze a tűzifát. Minden második házon új ablakkeret, úgy tűnik, a legtöbben abba forgatták a pénz egy részét. Itt a meleg nagy kincs, nem mindegy, hogy az egyetlen fűtött szobában bent marad, vagy kimegy az ablakréseken. Az egyik háznál félig kijavított tető, alatta a házhoz toldott lépcső, másik udvaron új fabudi, odább újnak tetsző kerítés. Sok helyre bekopogunk, becsöngetünk, de szinte sehol sem látnak szívesen. - Túl sokat szerepeltünk már, mostantól inkább hagyjanak élni minket – mondta egy középkorú férfi.

Csemer Jánosné az egyetlen, aki behív a házába. A rokkantnyugdíjas asszony nemcsak a gyerekeit, de két unokáját is felnevelte. Ők többször is szerepeltek a tévében, amikor bokszolást imitáltak a kamerák előtt: a kormánypárti média ezzel is azt akarta erősíteni, hogy az itt élő fiatalok balhésak, „veszett fejsze nyele” kártérítésként pénzt adni nekik.

A két fiú fejenként nagyjából két-kétmillió forintot kapott. Az idősebbik azóta Budapesten talált munkát, hetente jár dolgozni építkezésekre, hetente kapja a fizetését is. A kisebbik tanfolyamra jár, jogosítványt szerez. A pénzből leburkoltatták a nagyanyjukkal közös ház legnagyobbik helyiségét, de tettek félre fürdőszobára és szigetelésre is – ezeket a munkákat erre az évre tervezik, az erre szánt pénz még ott van a bankszámlájukon, mondja a nagymama. Ő abban reménykedik, hogy a kártérítés késedelmes kifizetése miatt kamatot is kapnak majd, azt ugyanis a fiúk neki ígérték. (Később Farkas Lillától, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kuratóriumi tagjától, korábbi jogi képviselőjétől megtudtuk: nem kértek kamatfizetést, az elmúlt években ugyanis annyira alacsony volt a banki kamat Magyarországon, hogy nem lett volna értelme emiatt külön pert indítani - a szerk.)

A faluban hallottunk persze kevésbé sikeres történetet is arról, mi lett a kártérítésre kapott pénzzel. Ez a történet egy fiatal párról szólt, amelyik a falu központjához közelebb, a nagymama házába költözött, miután érkezett az első közös gyerekük, s ott egy külön lakrész hozzátoldására költötték kettejük kártérítési összegét, közel hárommillió forintot. A nagymama egyik gyerekének azonban ez nem tetszett, s az elégedetlenség addig fajult, hogy a fiataloknak végül ki kellett költözniük a házból, mehettek vissza a „cigánysorra". Szerencsére az alapítvány jogi képviselőinek köszönhetően vannak dokumentumaik a házba befektetett pénzről, így – perrel vagy peren kívüli egyezséggel - talán egyszer visszamehetnek, vagy visszakaphatják a pénzüket.