Előfizetés

„Mostantól inkább hagyjanak élni minket!”

Doros Judit
Publikálás dátuma
2021.01.20. 08:00

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Fél év telt el azóta, hogy a gyöngyöspatai iskola egykori roma diákjai közül hatvanan kártérítést kaptak a magyar államtól az évekig elszenvedett szegregáció miatt. A helyszínen járva kiderült: legtöbben házfelújításra költöttek, de volt, aki autóvezetői tanfolyamra is beiratkozott.
Cudarul fúj a szél, fényesre csiszolja az árokpartra fagyott havat Gyöngyöspatán a Kecskekő-domb aljában, a falu utolsó utcájában. Itt laknak a legszegényebbek, zömmel cigányok, sokan köztük olyanok, akik tavaly nyáron, hosszú évek pereskedése után megkapták - a 350 ezer és 3,5 millió forint közötti - kártérítésüket a magyar államtól, amiért 2004 és 2012 között a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában etnikai alapon szegregálták őket. A pénz kifizetése óta fél év telt el, így felkerekedtünk, hogy megnézzük: történt-e látványos változás a gyöngyöspatai romák életében, hiszen sokaknak mesés bevételt jelentett az összeg. Az alacsonyabb színvonalú oktatásban részesített gyöngyöspatai roma gyerekeket képviselve az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) 2015-ben indított pert a helyi önkormányzat és az állami tankerület ellen, arra hivatkozva: egész életre szóló hátrány érte a roma gyerekeket, így jogosan illeti meg őket kártérítés. Ennek összegét az érintett közel hatvan diák esetében első fokon összesen 89 millió forintban állapította meg a bíróság, másodfokon pedig még emeltek is rajta, így az valamivel a 100 millió forintot is meghaladta. Az állam és az önkormányzat a jogerős bírósági ítélet ellenére még hónapokig húzta az időt, mígnem végül tavaly nyáron két részletben mindenki megkapta a neki járó pénzt, ami átlagosan egy és kétmillió forint között mozgott fejenként. - Elverik, eljátsszák, odaadják uzsorásnak, hülyeségekre költik – hallatszottak akkor az aggodalmaskodó hangok, zömmel a kormányoldalról, amelynek képviselői folyamatosan azt sulykolták, hogy idegen nyelvi vagy számítógépes tanfolyamra kellene inkább beíratni a romákat ahelyett, hogy készpénzt kapnak. - Mi se nézegetünk bele másnak a pénztárcájába, a kártérítés az kártérítés, és mindenki arra költi, amire akarja – reagáltak erre akkoriban az érintettek lapunknak. Hozzátették: immár felnőtt, huszonéves fiatalokról beszélünk, többségük családos, gyerekei vannak, aki szerencsésebb, annak van munkahelye is, egyáltalán nem életszerű, hogy újból beüljenek az iskolapadba. Ráadásul értelmét sem látják, mert ilyen tanfolyamokat amúgy is ingyenesen elvégezhetnek az álláskeresési időszak alatt. Ráadásul azt tapasztalták, hogy hiába van valakinek négy OKJ-s papírja a targoncavezetéstől a fakivágásig, rendes szakmunkát romaként nemigen kap. Ebben a faluban a legszegényebbeknek jellemzően a havi ötvennégyezer forintot fizető közmunka jut, ennek híján pedig marad a 22 ezer forintos álláskeresési járadék, mint egyetlen bevétel.
- Mintha látnék javulást, és nagyobb lenne a nyugalom – mondja egy középkorú, havat sepregető a falu központjában, távolabb a romák lakta utcától. Nagy szó ez a dicséret egy olyan településen, ahol évek óta feszült a légkör romák és nem romák között, s ahol az egyik ábécé mellett elhaladva egy hatéves forma kislány szájából halljuk a mondatot, a nagymamája felé fordulva: „biztos, hogy itt hagyjuk a Škodát, nem fogja ellopni valaki?” Az előítéletek fala mindkét oldalon magas és vastag, ebből már egy téglát leverni is előrelépés. Az asszony szerint a romák közül egyre többen dolgoznak normális munkahelyen, nemcsak éhbérért az önkormányzatnál. Ő úgy látja, leginkább a középkorú asszonyok és a fiatal férfiak helyezkedtek el a környékbeli gyárakban, az ötven-hatvanévesek inkább az alacsonyabb közmunkás bérért dolgoznak. - Sokan vettek autót a kártérítésből, így most már nem harmincéves Ladákkal, hanem húszéves nyugati autókkal közlekednek – jegyezte meg. Sétálunk lejjebb a cigánysoron, a Hegyalja utcában: a hideg miatt legtöbben a párás ablakok mögé húzódnak, aki kint van az utcán, vagy vízért jön a közkútra, vagy az udvaron szedi össze a tűzifát. Minden második házon új ablakkeret, úgy tűnik, a legtöbben abba forgatták a pénz egy részét. Itt a meleg nagy kincs, nem mindegy, hogy az egyetlen fűtött szobában bent marad, vagy kimegy az ablakréseken. Az egyik háznál félig kijavított tető, alatta a házhoz toldott lépcső, másik udvaron új fabudi, odább újnak tetsző kerítés. Sok helyre bekopogunk, becsöngetünk, de szinte sehol sem látnak szívesen. - Túl sokat szerepeltünk már, mostantól inkább hagyjanak élni minket – mondta egy középkorú férfi. Csemer Jánosné az egyetlen, aki behív a házába. A rokkantnyugdíjas asszony nemcsak a gyerekeit, de két unokáját is felnevelte. Ők többször is szerepeltek a tévében, amikor bokszolást imitáltak a kamerák előtt: a kormánypárti média ezzel is azt akarta erősíteni, hogy az itt élő fiatalok balhésak, „veszett fejsze nyele” kártérítésként pénzt adni nekik. A két fiú fejenként nagyjából két-kétmillió forintot kapott. Az idősebbik azóta Budapesten talált munkát, hetente jár dolgozni építkezésekre, hetente kapja a fizetését is. A kisebbik tanfolyamra jár, jogosítványt szerez. A pénzből leburkoltatták a nagyanyjukkal közös ház legnagyobbik helyiségét, de tettek félre fürdőszobára és szigetelésre is – ezeket a munkákat erre az évre tervezik, az erre szánt pénz még ott van a bankszámlájukon, mondja a nagymama. Ő abban reménykedik, hogy a kártérítés késedelmes kifizetése miatt kamatot is kapnak majd, azt ugyanis a fiúk neki ígérték. (Később Farkas Lillától, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kuratóriumi tagjától, korábbi jogi képviselőjétől megtudtuk: nem kértek kamatfizetést, az elmúlt években ugyanis annyira alacsony volt a banki kamat Magyarországon, hogy nem lett volna értelme emiatt külön pert indítani - a szerk.) A faluban hallottunk persze kevésbé sikeres történetet is arról, mi lett a kártérítésre kapott pénzzel. Ez a történet egy fiatal párról szólt, amelyik a falu központjához közelebb, a nagymama házába költözött, miután érkezett az első közös gyerekük, s ott egy külön lakrész hozzátoldására költötték kettejük kártérítési összegét, közel hárommillió forintot. A nagymama egyik gyerekének azonban ez nem tetszett, s az elégedetlenség addig fajult, hogy a fiataloknak végül ki kellett költözniük a házból, mehettek vissza a „cigánysorra". Szerencsére az alapítvány jogi képviselőinek köszönhetően vannak dokumentumaik a házba befektetett pénzről, így – perrel vagy peren kívüli egyezséggel - talán egyszer visszamehetnek, vagy visszakaphatják a pénzüket.

„Brüsszelnek” nem tetszik a magyar törvénymódosítás

Az Európai Bizottság (EB) kifogásolta a magyar köznevelési törvény tavalyi módosítását, amely lehetővé teszi, hogy az oktatásban elszenvedett jogsértés – például a szegregáció – miatt pénz helyett csak oktatással, képzéssel kárpótolhatóak az érintettek. A módosítást a gyöngyöspatai ügy nyomán előterjesztő Horváth László fideszes országgyűlési képviselő a napokban arról nyilatkozott a kormánymédiában, hogy az EB az ügyben kérdéseket, észrevételeket tett a magyar kormány felé, egyebek mellett azt kifogásolva, hogy az oktatás és képzés formájában nyújtott kártérítés pusztán „szimbolikus”, nem nyújt elég védettséget a hátrányosan megkülönböztetett diákoknak, és nem jelent megfelelő elrettentő példát az oktatási intézmények számára. A képviselő szerint fontos hangsúlyozni, hogy a törvénymódosításban szereplő természetbeni kompenzációnak nincs sem felső anyagi határa, sem időkorlátja, rugalmas konstrukcióról van szó, és az adott képzés megfelel az érintettek szükségleteinek.

Fagy- és járványveszély között a hajléktalanok

Unyatyinszki György Vas András
Publikálás dátuma
2021.01.20. 07:30

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Van, aki az erdőben, távol az emberektől, mások a hajléktalanokat segítő szervezetek támogatásával próbálják átvészelni a koronavírus és a tél kihívásait.
Átfagyott ujjakkal gitározni, énekelni próbál egy férfi az Örs vezér téri aluljáróban, de hangja elcsuklik és mély köhögésbe fordul – így találkoztunk Rudolffal, aki 20 éve küzd a hajléktalansággal. Sok társa dilemmája egyezik az övével, mióta kitört a koronavírus járvány tudja, hogy segítségre van szüksége, de a tömeg miatt kénytelennek érzi, hogy elkerülje a hajléktalanszállókat, a melegedőket és az éjjeli menedékeket is. – Gyenge a tüdőm, ha bemegyünk egy szállóra meghúzni magunkat, abba belepusztulhatok, de kint maradni is veszélyes a fagyban – beszélt vívódásáról a 62 éves Rudolf. Élettársa, a 45 éves Sári egészséges, de kitart a hidegben a férfi mellett. Sári korábban többször dolgozott a környék bevásárlóközpontjaiban kisegítő munkaerőként, de az elsők között küldték el a járvány alatt, így ez a bevételük is kiesett. Elvezetnek a tért övező üzletsornál lévő kis kuckójukhoz: egy seprű és egy lapát jelzi, ügyelnek a tisztaságra, hogy megtűrjék őket. – Mennénk innen, de miattam nem lehet akárhova. Eddig bírtuk, most várnunk kell – mondta Rudolf, majd elővett egy papírt, miszerint felvették őket a Dózsa György úti szállóba, ahol a lehetőségek szerint jók a körülmények. (A riport elkészültekor már szállóba költözhettek – a szerk.) A járványhelyzetben Rudolfékhoz hasonlóan sokaknak – tucatnyi hajléktalannal beszéltünk – a szolgálatok jelentették a túlélést. A tavaszi hullám idején a kijárási korlátozások és a turizmus visszaesése miatt ugyanis eltűntek az emberek az utcákról, ami a koldulásból élőket csapásként érte. – Kevesebben adnak pénzt, az igaz, de az a néhány ember, aki segít, többet ad – mondta kérdésünkre Endre, akivel hétköznap kora délután a Deák Ferenc téri metrónál találkoztunk. 
Egészsége megóvásának másik módját választotta István, aki közel 30 éve él hajléktalanként a budai hegyekben épített kunyhójában. 65 ezer forintos nyugdíjából igyekszik a legjobbat kihozni. Keveset jár a városban, ha mégis vásárolnia kell, védettebbnek érzi magát, ha valamilyen praktikát is alkalmaz a maszkviselés mellett. – Negró a szájba, és szállhatok is a buszra – mondta. Érdeklődésünkre kifejti, „mondanak ezek az orvosok is mindenfélét, nekem megvannak a módszereim”. – Ha az ember karban tartja magát, nincs az a vírus, ami legyőzi. Minden reggel nyers tojást is iszom – teszi hozzá. – Ahogy a társadalomban is elterjedtek téves ismereten alapuló „népi gyógymódok”, úgy a hajléktalan emberek között is akad ilyen, igaz, sok megoldást a kényszer szült – mondta a terepen szerzett tapasztalatairól lapunknak Biró Péter, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. Hozzátette, hogy nagyon jól sikerült a felvilágosítás, a maszkhasználat különösen jól elterjedt. Folyamatosan osztják a kézfertőtlenítőket, illetve a jó tanácsokat is. A Máltai Szeretetszolgálat Rimaszombati úti intézményének vezetője szerint megnövekedtek a feladataik, a járvány óta sokkal több hajléktalan embert keresnek fel az utcán. – Korábban arra törekedtünk, hogy minél több ellátott bejöjjön hozzánk, mert akkor egy helyen többféle segítséget kaphat, étkezhet, moshat, tisztálkodhat, orvos vagy szociális munkás is foglalkozhat vele, de ez nem volt tartható a járvány miatt – fogalmazott Biró. Tavasszal és ősszel a jogszabályok korlátozták azoknak a számát, akik a nappali melegedőkben vagy éjszakai menedékhelyeken tartózkodhatnak, ennek ellenére igyekeznek minél több embert a szállások felé terelni a távolságtratásra vonatkozó szabályok betartásával. – Nem kérdés, hogy a járványnak megvannak a veszélyei, mégis úgy gondolom, életmentő – és erre lehetőséget is biztosítunk –, hogy a legtöbb ember bejöhessen az utcáról a fagyok elől – mondta Biró Péter. Megjegyezte, az ő intézményében eddig hét fertőzöttet tudtak kiszűrni, tehát a rendszerük működik. 

Kevesebb hajléktalan, sok ellátott

A Társadalmi Riport 2020 kiadványa szerint a tavalyi évre nagyjából 10 ezer főre csökkent az utcán élő hajléktalanok száma - ez nagyjából kétezer fős csökkenés 2015 óta. Ugyanakkor A Város Mindenkié civil szervezet még 2019-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a hajléktalanság kriminalizálása sok hajléktalant az ellátórendszeren kívülre űzött, ezért az adatokat óvatosan kell kezelni. Ismereteik szerint csaknem 30 ezer ember vesz igénybe valamilyen hajléktalanellátási szolgáltatást, például részesül ételadományból, de ide tartoznak a nem hajléktalan szívességi lakáshasználók is, a lakhatási szegénységgel küzdők is. A magyar állam közel 19 ezer hajléktalanellátási férőhelyet finanszíroz az országban. U. Gy.

Nagykanizsán igluban is lakhatnak a hajléktalanok

- Olyan, mintha egy CT-be mennék aludni, de még így is sokkal jobb, mint a lakhandiban – mutatja Laci előbb az apró fóliasátraknak tűnő kuckót, aztán kérdő tekintetünk láttán a mögöttünk álló, sárga-omladozó falú, zord épület felé int. Az egykor József főhercegről, majd az idők változása nyomán Petőfiről elnevezett hajdani laktanya, vagy ahogyan a helyiek emlegetik, Citrom-sziget, Nagykanizsa nyomortelepe. Itt működik a Vöröskereszt hajléktalanszállója is, a vele átellenes romos épületben pedig olyan fedél nélküliek húzzák meg magukat, akik nem hajlandók beköltözni a szállóra. A zord téli napokon persze fagyoskodtak, Brooklyn-kályhánál próbáltak melegedni, már ha találtak elég hulladék fát, éghető szemetet. Nekik vásárolt egymillió forintos önkormányzati támogatásból tíz mobil iglut a Vöröskereszt, melyek felét állították egyelőre fel, s az utcán élő hajléktalanok közül többen már ki is próbálták. Mint Laci és József. Előbbi 35 éves, október óta él a kanizsai utcákon, akkor szabadult Baracskáról. József hét évvel fiatalabb társánál, viszont egy évvel régebb óta otthontalan: előbb a munkáját, majd szinte rögtön utána a fedelet veszítette el a feje fölül. A szállóra, a közösbe viszont nem vágyott, félt, hogy meglopják, és úgy volt vele, ha már ezt a sorsot dobta neki az élet, akkor ne kelljen szigorú szabályok között élnie. - Ez lesz a harmadik éjszakánk – mondja József. – Kicsit tartottam tőle, hogy szűk lesz, de sokkal jobb, mint abban a lepattant szobában. Ott, ha öt fok volt, örültünk, ebben viszont egész kellemes az idő. A négyrétegű polifoamból készült, belül hőtükörrel borított, félcsőszerű építményben a gyártó adatai szerint a kinti hőmérsékletnél cirka 15 fokkal van melegebb, köszönhetően az emberi test fűtőerejének, illetve a tökéletes szigetelésnek. Ezt már Szentesi János, az utcán élő hajléktalanokkal foglalkozó szociális munkás meséli, aki egyúttal az igluk ötletgazdája is. - Nem én találtam fel, csak a Kanizsára telepítésüket vetettem fel – jegyzi meg. – Az éjjeli menedékhelyünkön úgy 100-110 fedél nélküli jön be télen, viszont 20-25 ember kint marad az utcán. Évek óta gondolkodtam rajta, hogyan lehetne rajtuk segíteni, míg végül az interneten találtam rá erre a francia találmányra, melyet egy szlovák városban már használtak is. Miután egyeztettünk az önkormányzattal, s kaptunk rá pénzt, felvettem a kapcsolatot a cseh gyártókkal. Lapra szerelve érkeztek meg az igluk, a felállításuk egyszerű, tépőzárakkal lehet rögzíteni őket, teljesen tűz- és vízállóak. Utóbbiak meglehetősen fontosak, hiszen egyrészt nem kell attól tartani, ha behúzódva dohányzik egy hajléktalan, másfelől könnyű a tisztán tartásuk, ami elvileg a használók dolga.
- Bár itt vannak látótávolságban, a szabályaink nem vonatkoznak rájuk – magyarázza Szőke Rózsa, a hajléktalanszálló vezetője. – Ihatnak, dohányozhatnak, akkor jönnek-mennek, fekszenek le, amikor akarnak. - Az alapvető cél, hogy ne fagyjon meg senki az utcán élve – veszi át a szót Szentesi János. – Akkor döntöttük el, hogy beszerezzük az iglukat, amikor néhány hónapja megfagyott, egészen pontosan kihűlt egy hajléktalan. Az első éjjel még csak egyetlen fedél nélküli kuckózott be a fémszínű hengerbe, másnap már hárman jöttek. Lassan tehát terjed a hír a hajléktalanok között az új szálláslehetőségről. - Az egymillió forintból nemcsak tíz iglut tudtunk venni, de egy kamerát is felszereltünk, ami biztonságot ad a használóinak – teszi hozzá Szőke Rózsa –, így itt tudják hagyni nappal is a holmijukat. Ami bármilyen hihetetlen is számunkra, de befér a félhengerekbe, melyek egyik vége zárt, a másikon pedig beilleszthető ajtó biztosítja a magánszférát. - Darabja olcsóbb volt, mintha itthon csak a méretre vágott polifoamot megvettük volna – jegyzi meg Szentesi János. – Persze tudom, ez sem megoldás a hajléktalan problémára, hiszen nem számoljuk fel a jelenséget, hanem csak komfortosabbá tesszük a mindennapjaikat egy valójában életmentő eszközzel. Talán egy apró lépést jelent, hogy a teljesen bizalmatlan emberek látják, hogy nem akarjuk kényszeríteni őket semmire, hanem tényleg segíteni szeretnénk rajtuk. Azokon, akik úgy érzik, már mindenki lemondott róluk. 

A külföldi diákokat is megviselte az elzártság

Juhász Dániel
Publikálás dátuma
2021.01.20. 07:00

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Németországból és Kínából érkezett hazánkba a legtöbb külföldi egyetemista. Amíg a diákok felét az egyedüllét is megviselte, addig 20 százalékuk előítéletességgel is találkozott.
A 2019/2020-as őszi félévben 38,4 ezer külföldi hallgató kezdte meg tanulmányait magyar egyetemeken – derült ki az Oktatási Hivatal (OH) lapunk megkeresésére küldött adataiból. Ez mintegy háromezerrel több, mint egy évvel korábban, s a hazai felsőoktatásban tanulók mintegy 13 százalékát teszi ki. A legtöbben – 3449-en – Németországból érkeztek, de sok diák jött Kínából (2776) és Iránból (2024) is. Az OH közölte: a statisztikában a magyar állampolgársággal nem rendelkező hallgatók, továbbá a nem Magyarországon született kettős magyar állampolgárok minősülnek külföldinek. Az adattábla a magyarországi felsőoktatási intézmények határon túli képzési helyein tanulmányokat folytató hallgatókat is tartalmazza. A szomszédos országok közül a legtöbben romániai (2593), szerbiai (2209) és szlovákiai (1765) diákok tanultak magyar képzéseken. A 2019/2020-as tanévben a legtöbb Magyarországon tanuló külföldi egyetemista a hazai és nemzetközi oktatási programokat kezelő Tempus Közalapítvány kiadványa szerint Budapesten, valamint a három legnagyobb hallgatói létszámú vidéki egyetemvárosban, Debrecenben, Szegeden és Pécsen járt egyetemre. Az Alapítvány felmérésből az is kiderült, hogy a külföldi hallgatók többsége (59,6 százalék) önköltséges formában tanult, mintegy harmaduk (27 százalék) a Stipendium Hungaricum programban vett részt, 13,3 százalékuk pedig az Erasmus+ program keretében tanult Magyarországon. A 2020/2021-es őszi félévre vonatkozó adatkérésünkre nem kaptunk létszámadatokat a külföldi hallgatókról, az OH azt írta, hogy az erre az időszakra vonatkozó létszámstatisztika még nem zárult le, végleges adatok legkésőbb február második felében lesznek elérhetők – vagyis ekkorra derülhet ki az is, milyen hatással volt a koronavírus-járvány arra a folyamatra, amely eddig a hazánkban tanuló nemzetközi egyetemisták számának emelkedését mutatta. Ugyanakkor a Tempus Közalapítvány azt már nyáron felmérte, a Stipendium Hungaricum programban Magyarországra érkező hallgatók életét, tanulmányait hogyan érintették a tavaly márciusban kezdődő szigorítások, valamint az átállás a távoktatásra. A mintegy nyolcezer hallgató megkérdezésével készült felmérésből kiderült: a válaszadók 63 százaléka szerint többnyire nagy mértékben, meghatározóan befolyásolta a járvány tanulmányaikat. A diákok 40 százaléka jelezte, hogy növekedett a tanulásra fordított idő a távoktatás ideje alatt, ugyanakkor 25 százalékuk kevesebb időt tudott fordítani tanulmányaira. Utóbbiban nagy szerepe volt például annak, hogy az időbeosztás tervezése nehézséget okozott karantén idején, de a tanulásra kijelölt hely megfelelő kialakítása, az önálló tanulás, valamint a motiváció, a figyelem fenntartása is többeknek nehézséget okozott. A hallgatók 65 százaléka számolt be karantén ideje alatti szorongásról és stresszről, mintegy 61 százalékuknak a hazautazással kapcsolatos terveiket is el kellett vetniük. A diákok felét az elzártság és az egyedüllét is megviselte, 20 százalékuk pedig előítéletességgel, diszkriminációval is találkozott. Hasonlóra világított rá az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának vizsgálata is, amely szerint a külföldi hallgatók negatív élményeiből kiemelkedő volt az averzív előítélet, az elkerülés, a koronavírussal való azonosítás. Az egyetemek oktatási, tanulmányi támogatását – például online tananyagokkal – a hallgatók többsége (88 százalék) jónak találta a Tempus felmérése szerint, ugyanakkor még van hova fejlődni: néhány fontos szolgáltatás, mint a pszichológiai (mentális tanácsadás) vagy a nyelvi (információk fordítása) támogatás kevés intézménynél jelent meg kielégítően.