önkormányzatok;főpolgármester;Republikon konferencia;ellenzéki városok;

2021-01-21 18:38:02

"A járvány felért egy infarktussal, a kormány elvonásai meg egy agyvérzéssel"

A járvány ellenére jól működő szektorok vállalkozói közül sokan jelzik az ellenzéki polgármestereknek, hogy nem élnek az iparűzési adó megfelezésének lehetőségével, mert segíteni akarnak a településen, ahol dolgoznak - egységesen erről számoltak be a Republikon Intézet „Önkormányzatok a NER szorításában” címmel megrendezett online konferenciájának résztvevői.

Hozzátették ugyanakkor, hogy ez csak helyi szolidaritás, a fideszes városvezetők nem mernek kiállni mellettük, mert féltik saját településüket.

Nyirati Klára, Baja polgármestere úgy értékelte a mostani helyzetet, hogy a Fidesz önkormányzati politikáját a gazdasági érdekek, a megfélemlítés és a zsarolások mozgatják. A Szombathelyt vezető Nemény András szerint a járvány felért egy infarktussal a magyar településeknek, a kormány elvonásai ezt megtoldották egy agyvérzéssel, ami után még mindig az az elvárás, hogy fussanak tovább. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a csütörtöki találkozón egy ellenzéki árnyékkormány megalakítását sürgette, amely megfogalmazná, milyen fékek és ellensúlyok garantálnák a kormányváltás után az önkormányzatiságot és az egységes elbírálást a mostani „maffia rendszer” kirekesztő politikájával szemben.

Karácsony Gergely természetesnek nevezte a kormánypárti polgármesterek óvatosságát, de hozzátette, főpolgármesterként „beteg” dolognak tartja a megkülönböztetést, munkatársai most is több fideszes kerület uniós projektjeinek megmentésén dolgoznak. Úgy látja, a kormányzati válságkezelés a bankokra és az önkormányzatokra tolta a feladatokat, de most, a politikai sikerrel kecsegtető oltások megszervezését már nem bízzák a településekre, mert a Fidesz még ebből is politikai presztizsharcot csinál. A kormány okozta veszteségek és a működőképesség megőrzésére tett önkormányzati lépések bemutatására épp azért indítottak kampányt, hogy az emberek megértsék: a Fidesz uralkodik, az önkormányzatok kormányoznak – tette hozzá.

Cserdiné Németh Angéla, a főváros XV. kerületének polgármestere úgy véli, a kiszámított politikai játszma része, hogy ne maradjon az ellenzéki településeken fejlesztésre fordítható pénz, ne legyen megmutatható siker. Mert – ahogy Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke mondta – a 2022-es választás kampányának középpontjában az a kérdés áll, életben marad-e a kormány egyetlen megmaradt ellensúlyaként az önkormányzati rendszer.