A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Különféle eseményeket, beszélgetéseket, koncerteket rendeznek e napon az ország számos pontján, idén a járványhelyzet miatt azonban elsősorban online formában. Ez alkalommal a Népszavában is rendhagyó módon emlékezünk: alternatív művészeti közegben (is) jelen lévő alkotókat kérdeztünk arról, vajon vannak-e a kultúrának határai. Arra is kíváncsiak voltunk, mit jelent a magyar kultúra fogalma a slammernek és a grafikusnak, hogyan ünnepel a street artist (utcaművész) és a drámaíró.
Hol vannak, vannak-e a kultúrának határai? Akár egy graffiti, videoklip vagy maszk is lehet a kultúra része, vagy kizárólag a klasszikus értelemben vett műalkotás?
0036mark, street artist: Úgy vélem, éppen abból adódhatnak problémák, ha a kultúrának határt akarunk szabni. A kultúrának szabadnak és függetlennek kellene lennie. A graffiti és street art mint szubkultúra ugyanúgy a kultúránk része, ráadásul talán az egyik legszabadabb és függetlenebb módja az önkifejezésnek. Amióta csak létezik Magyarországon ez a szubkultúra, egyik politikai hatalom sem tudta a saját szolgálatába állítani, miközben sok esetben erősen és kendőzetlenül reflektál aktuális társadalmi jelenségekre is. Mindeközben nem akar elitista sem lenni, hiszen nem kell múzeumlátogatónak lenni ahhoz, hogy belefussunk egy-egy alkotásba. Éppen ezért sokkal nyitottabb társadalmi hozzáállásra lenne szükség az utcai művészetek irányában, ahogy egyébként a kortárs művészetek más válfajai iránt is, aztán az idő eldönti, hogy melyik műalkotást fogja egy következő generáció klasszikusnak tekinteni.
Biacsics Renáta grafikus, a „Renyagyár” nevű blog alkotója: A kultúra fogalma nagyon szubjektív, elvégre minden, ami körülvesz minket, a kultúránk része: minden, amit látunk, hallunk és olvasunk. Sőt, mi magunk is alakítjuk a kultúrát, azzal, hogy nap mint nap döntéseket hozunk, és alkotunk. Persze, lehet különbséget tenni magas-, tömeg- és trashkultúra között, azonban ezek a területek egymást is befolyásolják, és egy eklektikus egységet hoznak létre. Másrészt nemcsak a hivatalosan elfogadott alkotások fejeznek ki értéket, hanem az alulról szerveződő kulturális mozgalmak és alkotók is. A közösségi média pedig remek terepet biztosít nekik.
Braun Barna drámaíró, az Óvóhely Kultúrbunker művészeti vezetője: Úgy vélem, a kultúra nemcsak a műalkotások összességét jelenti. Sőt, szerintem a kultúrának nincsenek éles határai, hiszen abba beletartozhat bármi. Az élet bármely területe. A kultúra inkább egyfajta „közös érzékszerv”, egy olyan keretrendszer, amely segít megérteni a másikat.
Kemény Zsófi, író, slammer: Evidensnek tartom, hogy egy maszk vagy egy graffiti lehet a kultúra része. Ilyen értelemben tehát nem látok határokat. Mostanában inkább az a kérdés foglalkoztat, hogy azt miért vesszük evidensnek, hogy egy csomó könyvnek látszó tárgy vagy versnek tűnő szóhalmaz a kultúra része.
Mi jut eszébe a magyar kultúráról?
0036mark: Ha a magyar kultúrára gondolok, akkor elsőnek nem a matyó hímzés, a busójárás vagy a Himnusz jut az eszembe, hanem egy jóval tágabb fogalom, amelyben mindezek mellett ugyanúgy helyet kap a Macskafogó rajzfilm, egy Ferenczy Károly-festmény, a budapesti romkocsmák, vagy akár a Filatorigátnál található graffitifal.
Biacsics Renáta: A magyar kulturális életet hajlamos vagyok kritikus szemmel vizsgálni. A hazánkban hivatalosan elismert művészet ugyanis korlátok közé van szorítva, míg más országokban már régen kitolták ezeket a határokat. Éppen ezért itthon még mindig szókimondónak számít egy-egy merészebb festmény, színházi előadás, film vagy írás. Én speciel gyáva és régimódi hozzáállásnak tartom, hogy egy alkotás csak akkor válhat kulturálisan elfogadottá, ha közérthető, hagyományőrző és gyönyörködteti a közönséget. Úgy érzem, a művészet inkább egy olyan eszköz, amellyel az alkotó a saját hangján szólalhat meg, és állást foglalhat bizonyos ügyekben.
Braun Barna: Úgy látom, a magyar társadalom politikai megosztottsága miatt mindenki mást tekint kultúrának. Nálunk így nemcsak a fociról, a gyereknevelésről vagy a politikáról, de a kultúráról is mindenki jobban tudja másiknál, hogy annak milyennek kellene lennie. Éppen ezért szomorúan tapasztalom, hogy a kulturális élet szereplői az elmúlt évek harcában hajlamosak a valóságot és a művészetet kizárólag a saját szűrőjükön keresztül szemlélni. Ez a hozzáállás rengeteg feszült helyzetet teremt, miközben eltávolít minket attól, hogy megértsük egymást, vagyis, hogy szolidáris és közös kultúránk legyen.
Kemény Zsófi: Hogy az otthonom. És mindnyájunké.
Ön ünnepel január 22-én?
0036mark: A jelenlegi járványhelyzetben nehéz lenne a kulturális összetartozást megünnepelni, szóval kimondottan ünneplést nem tervezek, de talán megnézek egy Magyar népmesék-epizódot, és iszom mellé egy Unicumot.
Biacsics Renáta: Ha éppen elkap a hangulat, akkor megemlékezem egy-egy rajzzal, de konkrétan nem szoktam ünnepelni. Másfelől úgy érzem, hogy a kultúrával kapcsolatos események olyan értékeket fejeznek ki, melyekre nemcsak az évfordulókon kellene figyelmet szentelnünk.
Braun Barna: Nem kifejezetten. Inkább azt várom, hogy újra nyissanak ki azok klubok, műhelyek és más intézmények, ahol mi magunk állíthatjuk elő a kultúrát. Akkor minden nap ünnepnap lesz.
Kemény Zsófi: Abban az értelemben, hogy 22-én reggel pezsgőt bontanék a Magyar Kultúrára, nem. Viszont ezen a napon minden évben vannak olyan rendezvények, amiken részt venni maga a magyar kultúra ünneplése. Idén ezek is az internetre költöznek.
