„Én biztos vagyok benne, hogy én nem kapom meg, és ezért nem félek. Mert most van két beteg Nyíregyházán. Van kétezer halott Pekingben…, nem..., Vuhanban. Egy egymilliárd lakosú országban. Hasra esésben többen meghalnak! Ez az egész annyira túl van lihegve.” Ezzel a bölcselkedéssel vétette észre magát örökifjú, örökbecsű, szeretett médiafejedelmünk, Szilágyi János a Civil a pályán című műsorban, 2020 februárjának végén. Csaknem egy évvel később, ugyanebben a műsorban már máson kesergett: „Én regisztráltam oltásra. Online. És akkor most mi lesz velem? Fogok kapni egy e-mailt? Nem tudom, mikor hívnak be, hova, és szerintem ők se tudják, akiknek ezt az e-mailt meg kéne írniuk.”
Mindez talán érzékeltet valamit abból a folyamatból, ahogy olykor gyötrelmesen hosszú hónapok során változott a COVID-járványhoz való viszonyunk. Nekünk, polgároknak is, és képviselőinknek is a médiában. Túl vagyunk a spekulatív hozzáálláson, egyre inkább „csak” józan, gyakorlati kérdésekkel foglalkozunk. Valamikor arról lefetyeltünk, van-e vírus. Ma már azt találgatjuk, melyik vakcina a jobb, hogyan lehet minél gyorsabban oltáshoz jutni. Nem tudni, mibe gabalyodunk még, de pillanatnyilag világosnak tűnik, mivel nézünk szembe, melyek a lehetséges védekezési módok, milyen elven működnek a kifejlesztett védőoltások.
Nem volt túl felemelő, ahogy eljutottunk idáig. Pontosabban, ismét a szokásos pályát jártuk végig. Az első szakaszban még csak a sötétben tapogatódzhattunk. Az újságírók, riporterek, hiába próbáltak pontos információkat szerezni, gyakorlatilag csak a fertőzöttek és a halottak számára, a terjedés intenzitására lehetett támaszkodni. Törvényszerű, hogy ilyenkor önjelölt véleményformálók is elkezdik harsányan fejteni a titkokat. Mondok egy durranósat. Miért ne? Szilágyi első idézett eszmefuttatása is ebbe a sorba illeszkedik.
A legnehezebb időszak talán a második hullám kezdete volt. Homályban maradt, miért volt olyan enyhe az első, és ha nyáron már lazulni is lehetett, miért fenyegetőbb az újabb támadás. Így maszk, úgy szigorítás, ilyen modell, olyan modell, szkepszis. Ezekben a bizonytalan, kételyekkel teli hetekben került sor a Csatt éles reakciókat kiváltó adására, amelyben Falus Ferenc és Boldogkői Zsolt ütközött meg a vírus-realisták képviselőivel, Gődény György gyógyszerész-youtuberrel és Tamasi József természetgyógyásszal. Nem sült el szerencsésen a vita, Falusék többször elvesztették a türelmüket a másik oldalt hidegen hagyó érveléseik során, a néző totális káoszt érezhetett a fejében. Ingerült bejegyzések születtek, hogy az efféle beszélgetések inkább ártanak, mint használnak. Amit aztán az Öt csapata a véleménynyilvánítási szabadság, a szabad tudományos eszmecsere elleni támadássá lihegett. Hont András forgatta leghetykébben a védelem kardját: „Gődény doktor lemosta az urbánus értelmiség egészségügyi fétisét, Falus Ferencet. Egész egyszerűen meginog ennek a körnek a saját intelligenciájába, kiválóságába, felsőbbrendűség érzésébe vetett hite, ha kiderül az, hogy egy általuk ikonnak tekintett ürgét valahol szétvernek.” Kissé szélsőséges és rosszindulatú összegzése volt ez a látottaknak, nem éppen bölcsességgel ízesítve, de belefért a műsor dinamikájába, amelynek varázsa a szabad szellemi-érzelmi kilengésekben rejlik.
Azóta egyébként Hont András is lehiggadt, az Öt egy héttel ezelőtti adásában már a magyar járványügy tekintélyét védte. Újabb jele annak, hogy átláthatóbbá vált a helyzet, látszik a kivezető út. Kár, hogy bizonytalanság, bizalmatlanság gerjedt közben körülöttünk, hogy a vakcinák megjelenésének sem tudtunk igazán örülni. Valamikor hatalmas szalagcímekkel köszöntötte volna őket a sajtó. De hát minek enged örülni idehaza a mai politikai kontextus? Vége lehet az egésznek? Van oltóanyag? Igen, de mit, mennyit, honnan veszünk? Így adják be? Úgy nem adják be? A sokszor jogosan felmerülő kérdésekre pedig jön az aljas válasz, hogy az ellenzék oltásellenes. Igyekszik lassítani az oltási folyamatot.
Szerencse, hogy a kutatók és a tudományos szakértők nem hagytak cserben. Csak bennük lehetett bízni a médiában is. Sikerült a hónapok során hangadóvá válniuk, meg tudták nyugtatni az embereket, képesek voltak világos képet adni a járványhelyzet alakulásáról. Ha egy beszélgetőműsorban megszólaltak, a többi résztvevő a műsorvezetővel együtt elcsendesült. Elhitették, hogy a tudományos világ képes megoldani a problémát, amit az eredmények egyelőre igazolnak is.
Megindult hát a médiában a letisztulás, a járványhelyzettel kapcsolatos témák világos tagolása. Jó példája volt ennek a netes Partizán csatorna kétórás műsora az oltási programról. A beszélgetésekben végre egyértelműen elváltak egymástól a tudományos, a járványkezelési-szervezési, a társadalmi és az esetleges politikai aspektusok. Nem maradt tere a csúsztatásnak, az összevissza dumának. Így persze elmaradtak a bombasztikusan önmutogató kijelentések, botrányos, indulatokat kavaró vádaskodások. De értelmesen, korrekt módon is volt miről beszélni a járvány kapcsán. És sajnos, még lesz is egy ideig.
