Tudomány;kutatás;alvás;

2021-01-22 16:02:00

A mélyalvás „kitakarítja” az agyat

Ecetmuslicák agyi aktivitását és viselkedését tanulmányozva kiderült: a mélyalvás ősi, helyreállító erővel bír, ellensúlyozza a sebezhetőséget.

A mélyalvás egy ősi, helyreállító erővel bír, amely révén „kitakarítja” az agyat – állapították meg az amerikai Északnyugati Egyetem kutatói ecetmuslicák agyi aktivitását és viselkedését tanulmányozva. Szakemberek egy olyan mélyalvási fázist vizsgáltak az ecetmuslicáknál, amely hasonlít az embereknél megfigyelhető mély, lassú hullámú alváshoz. A kutatók megállapították, hogy ebben az alvási szakaszban a rovarok folyamatosan kinyújtják, majd visszahúzzák a szívókájukat. „Ez a pumpáló mozgás valószínűleg folyadékokat juttat a szervhez, amely a vesék megfelelője a muslicáknál” – mondta Ravi Allada, az egyetem professzora, aki a Science Advances című folyóiratban publikált tanulmány egyik szerzője volt. Hozzátette: „a tanulmányunk szerint ez elősegíti a felesleg eltakarítását és a sérülések regenerálódását.”     

Amikor a kutatók megzavarták a muslicák mélyalvását, a rovarok kevésbé tudták kitakarítani a szervezetükből a beléjük fecskendezett nem megemészthető festékanyagot, és hajlamosabbak voltak a sérülésekre. Allada szerint a tanulmány közelebb visz annak megértéséhez, hogy miért van szüksége minden organizmusnak alvásra. Minden állat, különösen a vadon élők, rendkívül sebezhetők, amikor alszanak. A tanulmányok azonban egyre inkább azt mutatják, hogy az alvás jótékony hatásai, köztük a kulcsfontosságú takarítás, ellensúlyozzák ezt a sebezhetőséget. „A megállapításunk, amely szerint a mélyalvás szerepet játszik az agy kitakarításában az ecetmuslicáknál, azt jelzi, hogy evolúciósan rögzült, alapfunkciója az alvásnak” – húzták alá a kutatók.