Emberi Erőforrások Minisztériuma;intézményvezető;egészségyügy;Kásler Miklós;

Kásler Miklós elárulta, mi áll az egészségügy fókuszában

A emberminiszter megint nem szerénykedett.

Megerősítettük az országos hatásköröket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) vezető Kásler Miklós az országos intézményvezetőkkel tartott pénteki megbeszélésén. Az Emmi kormányzati honlapon olvasható közleménye szerint a miniszter kifejtette, hogy az egyes „népegészségügyi jelentőségű betegségek” központjai mögött országos hálózat működik.

„Ez minden egyes országos intézet esetében az alapellátást jelenti, a népegészségügyi betegségekhez a járvánnyal kapcsolatos ellátások is hozzáadódtak, amely további intézkedéseket igényelt és igényel”– tette hozzá.

Kásler Miklós emlékeztetett arra is, hogy minden intézmény elkészítette a nemzeti programját 2018 júniusában, amelyben világosan meghatározták az intézetek saját feladatait, ahol a prevenció szemlélete, az új egészségkultúra áll a fókuszban és szabja meg a struktúrát, az országos tevékenységeket.