természetkárosítás;Balatonboglár;lombkorona-ösvény;

2021-01-24 09:10:55

Még nem építhetnek lombkorona ösvényt a védett balatoni területen

Egy szemfüles alkalmazott és a Pécsi Törvényszék közbeszólt.

Már a 383 milliós állami támogatás és a Somogy Megyei Kormányhivatal engedélye is megvolt arra a beruházásra, amit Balatonboglár fideszes vezetése álmodott meg a Várdombra, a Gömbkilátó közelébe. Ám a Magyar Természetvédők Szövetsége egy bejelentést követően megkereste az EMLA Egyesületet (bemutatkozásuk szerint közérdekű környezetvédelmi jogi tanácsadással és jogi képviselettel foglalkoznak - a szerk.) amely bíróságon harcolta ki, hogy előzetes környezeti hatásvizsgálat nélkül ne lehessen lombkorona ösvényt építeni a természetvédelmi területen – írja a 24.hu. A portál egyéb érdekességet is megtudott: miután az illetékes kormányhivatal áldását adta a védett területen történő építkezésre,

A portál szerint az acélszerkezetes lombkorona sétány 15 darab tartóoszlopból állna, 240 méter hosszan húzódna, és az ösvény 1,4 méter széles lenne, két végén fel- és lejáró lépcsőkkel. A kormányhivatal határozatából az is kiderült, hogy az oszlopok alapozása 8–10 méter mély, és maximum 30 centiméter átmérőjű, 50 centiméter vastag vasalt fejlemezzel összefogva. Az állami szerv azt is megállapította, hogy a beruházással a természeti terület jellege és használata is megváltozik, de olyan előírásokat tett, amelyek betartásával a használatból fakadó környezeti hatások elkerülhetők, mérsékelhetők.

Noha az önkormányzat részletesen leírta, milyen szakértőkkel egyeztetett, a jelek szerint mindez kevés volt, ugyanis külsős szakértők fognak dönteni a terület sorsáról.