rendőrség;régészet;nyomozás;leletek;

2021-01-24 08:43:53

Régészeti leleteket próbált Nyugat-Európába csempészni egy szerb férfi

A tompai határátkelőhelyen találták meg a csaknem nyolc és félmillió forint értékű kincset.

A rendőrség közleményében az áll: a tompai közúti határátkelőhelyen még 2019. június 9-én éjjel jelentkezett belépésre egy szerb állampolgár egy kisbusz sofőrjeként. Az akkor 36 éves férfi a vámvizsgálat során úgy nyilatkozott, hogy sem tiltott, sem vám- és adóköteles terméket nem szállít. A jármű átvizsgálása során azonban az ülések alól előkerült két papírdoboz, amelyben jelentős mennyiségű, régészeti leletnek látszó tárgy volt, amelyeket a rendőrök haladéktalanul lefoglaltak.

Az esettel összefüggésben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el annak tisztázása érdekében, hogy a tárgyak milyen korból származnak, illetve mekkora értéket képviselhetnek.

Az igazságügyi szakértő véleménye alapján

A szakértő azt is valószínűsítette, hogy a kincsek a Vajdaság területéről származhatnak, és azokra fémkeresés során bukkanhattak rá.

A szerb férfit a nyomozók védett kulturális javak körébe tartozó régészeti leletre elkövetett orgazdaság gyanúja miatt hallgatták ki. Ügyében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.