Kína;robbanás;bánya;

2021-01-25 14:48:09

Tíz ember holttestét emelték ki a Kelet-Kínában berobbant aranybányából

Egy bányászt továbbra is keresnek.

Holttesteket emeltek ki a kelet-kínai Santung tartományban bő két hete berobbant aranybányából hétfőn, egy nappal az után, hogy tizenegy bányászt élve mentettek ki a mélyből – jelentette a helyi hatóságok közlésére hivatkozva a kínai sajtó.

A Jentaj város közigazgatási területén található aranybányában január 10-én történt a robbanás, amelynek következtében 22 bányász rekedt a föld alatt. A helyszínen dolgozó mentőcsapatok több csatornát fúrtak a mélybe, melyeken keresztül először egy héttel a balesetet követően sikerült kapcsolatot létesíteni a lent rekedt bányászok egy csoportjával, nekik élelmet, ruhákat és egyéb felszereléseket juttattak le. Őket, illetve a mentési munkák során véletlenül előkerült további egy bányászt hozták fel vasárnap, kínai sajtójelentések szerint egy embert súlyos állapotban, további kettőt sérülésekkel szállítottak kórházba.

A bányát tulajdonló Shandong Wucailong befektetési vállalat ellen

A kínai törvények szerint az ilyen jellegű balesetekről egy órán belül kell értesíteni a helyi kormányzatot. A bánya működtetéséért felelős tisztségviselőket előállították, a robbanás okát pedig még vizsgálják.