Tavaly oly mértékű lett a feszültség Görögország és Törökország között, hogy már-már háború réme fenyegetett a két NATO tagország között. Már korábban is volt példa közöttük különféle incidensekre, 1996-ban például egy török vadászrepülőgép, megsértve a görög légteret, összeütközött egy görög géppel az Égei-tenger felett. Az akkori konfliktust sikerült ugyan elsimítani, de a feszültség tavaly nyáron hágott tetőfokára, amikor török hadihajók kíséretében szeizmikus módszerrel vizsgálta Ankara a Földközi-tengeri talapzatot, ahol jelentős mennyiségű nyersanyag rejtőzik. Szépséghiba: mindez olyan területen történt, amelyet Görögország magáénak tart.
A hétfőn kezdődött megbeszélésekkel kapcsolatos legnagyobb eredmény az, hogy a két ország képviselői egyáltalán közös tárgyalóasztalhoz ültek. Gyors áttörést azonban semmiképpen sem lehet várni, mert még arról sincs egyetértés közöttük, mely témákról cseréljenek eszmét. Görögország csak a vitatott Földközi-tengeri felségterületekről akar tárgyalni, Ankara viszont az Égei-tengeri szigetek demilitarizálását is napirendre kívánja tűzni, amiről Athén hallani sem akar.
Görögország tehát előre meghatározná, mely témákról ne essen szó, ezt a kísérletét azonban aligha koronázza siker, hiszen a térségben minden mindennel összefügg, így ha egy kérdést elkezdenek bolygatni, annak megoldása aligha oldható meg a másik érintése nélkül. Ráadásul Athén Ankarára van utalva a menekültkérdés szempontjából, hiszen Leszboszon és más görög szigeteken 1500 olyan bevándorló tartózkodik, akik menedékkérelmét elutasították a görög hatóságok. Őket a 2016 márciusában, az Európai Unió és Törökország közötti menekültügyi megállapodás értelmében Ankarának vissza kellene fogadnia. Csakhogy az akkori megállapodást Recep Tayyip Erdogan török elnök nem tartja kötelező érvényűnek, s erőteljesen kérdéses, hogy sikerül-e új életet lehelni belé. Bár Erdogan, minden bizonnyal az Egyesült Államokban végbement politikai változások hatására, az utóbbi időben békülékenyebb hangot ütött meg az Európai Unióval szemben, a menekültkérdés továbbra is komoly zsarolási potenciált jelent számára.
Görögország úgy érzi, az Európai Unió, illetve Németország sem áll ki kellőképpen mellette. Bár Berlin közvetíteni próbált a múlt félév második felében a két ország között a német soros uniós elnökség időszakában, nemhogy nem ért el sokat, némiképp Athént is magára haragította. A görög kabinet ugyanis azt állította, Berlin nem csak csődöt mondott, hanem semmiféle szolidaritást sem tanúsított Görögországgal kapcsolatban. A görög sajtóban már-már hasonló szalagcímeket lehetett olvasni, mint 2015 nyarán, amikor Alekszisz Ciprasz volt kormányfő az úgynevezett trojkával (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap hármasa) megkötött hitelmegállapodás felmondását helyezte kilátásba, de az ország kis híján fizetésképtelenné vált. Ekkor a közvélemény Németországot tartotta a főbűnösnek.
Athén ezúttal felszólította Berlint, ne adja át Törökországnak az Ankara által rendelt hat tengeralattjárót, mert azokat Görögországgal és Ciprussal szemben használják majd fel. Törökország azt állítja, azért van szüksége rájuk, hogy „ellássa NATO-beli kötelezettségeit”. Görögország mindemellett úgy véli: elsősorban Németország ellenállásán bukott meg az a kezdeményezése, hogy az Európai Unió keményebben lépjen fel Ankarával szemben. Miközben Emmanuel Macron francia elnök nagyon is kemény Törökország elleni politikát szorgalmaz, Angela Merkel kancellár azonban igen mérsékelt a kérdésben.
A törökök elleni fellépésben Párizs vált Athén legfontosabb szövetségesévé. Ennek új állomása, hogy hétfőn bejelentették: Görögország 18 Dassault Rafale típusú harci repülőgépet vásárol Párizstól. Hírek szerint 2,3 milliárd eurós tranzakcióról van szó. Athén idén, 2020-hoz képest, 380 százalékkal növeli a hadfelszerelésekre szánt kiadásait. Mindez figyelemreméltó annak fényében is, hogy a GDP arányos államadósság megközelíti a 200 százalékot.
