költségvetés;hiány;költekezés;

2021-01-26 10:10:08

1420 százalékos hiányt hozott össze tavaly a kormány

Alaposan kiköltekezett a kabinet.

A portál összegzése szerint a GDP-hez viszonyított hiány így 9 százalék lesz. Összehasonlításul: az előrejelzés egy százalékkal számolt. A kiadások elszállása nem hungarikum, a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására a világ legtöbb országa szinte nyakló nélkül szórta a pénzt. A magyar kormány 2020 áprilisában főként átcsoportosításokkal és átcímkézésekkel egy nyílt végű gazdaságvédelmi alapot hozott létre a költségvetésben. Az alapból több mint 3600 milliárd forintot csoportosítottak át lassacskán, de ennek a pénznek nagy jóindulattal csak a negyede ment közvetlenül gazdaságvédelemre.

Az írás megjegyzi azt is, hogy nem a járvány miatt borult fel a büdzsé, hanem a sokszor vitatható és féktelen pénzszórás miatt. Mint ahogy lapunk is beszámolt róla, az egyik ilyen az karácsony előtt volt: egy december 21-én megjelent értelmében több milliárd forintot osztottak szét az egyházak és többnyire fideszes vezetésű települések, kerületek között, jellemzően ingatlancélú beruházásokra.