Bioritmus;Facebook;függőség;közösségi média;kütyü;

2021-01-27 15:04:48

Öt évet is elvehet az életünkből a közösségi média

2,5 óra naponta, ami árt a szellemi egészségnek, az emberi kapcsolatoknak és a teljesítménynek is. Szorongást, depressziót okozhat, ördögi körbe juttathat és függővé tehet.

Naponta átlagosan 2,5 órát töltenek a közösségi oldalak böngészésével a 16-64 éves internetezők. Ez az egész életük során 5 elpazarolt évet jelent. Ráadásul a felhasználók, noha a legtöbb platformon 13 év a korhatár, egyre fiatalabb korban szoknak rá az ilyen oldalak használatára - derült ki mindez a We Are Social és a Hootsuite social media vállalatok legfrissebb közös kutatásából. A felmérés szerint a Föld lakosságának 60 százaléka, azaz 4,66 milliárd ember rendelkezik internetkapcsolattal, akik közül 4,14 milliárdan (53 százalék) használják aktívan a közösségi médiát.

Jutalmaz és büntet

„A szociális média használatakor aktiválódnak az agy fontos dopamintermelő területein működő neuronok és hasonló kémiai reakció indul be, mint kábítószer- és nikotinhasználat vagy szerencsejáték közben. Ennek következtében a tevékenységhez pozitív megerősítéssel társul, örömet, izgalmat érzünk, és egyfajta jutalmat kapunk, mindez pedig folyamatos használatra készteti a függőségekre hajlamos személyeket. Ez, az értesítésekből, illetve kedvelési és megosztási számokból álló jutalomrendszer az egyik kulcsfontosságú stimulánsa a közösségi platformoknak. Ráadásul ezeken a felületeken magunk döntjük el, hogy milyen képet közvetítünk önmagunkról, megteremtve az alapot a pozitív értékeléseknek vagy éppen az együttérző reakcióknak akkor, amikor ezekre szükségünk van. A »való életben« ehhez képest jóval sokszínűbb információt kap rólunk környezetünk, beleértve a jó és rossz tulajdonságainkat is – mondta Palásti Flóra, a Budai Egészségközpont klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusa.

Ezeknek a felületeknek „büntető” funkciója is van, ha ugyanis nem használjuk őket, lehet olyan érzésünk, hogy lemaradunk valamilyen fontos történésről vagy társas eseményről, ami megzavarhatja a kapcsolódási vágyunk evolúciós szükségletét, így a közösségi médiumok hiánya könnyen fenyegetővé válhat.

A céltalan görgetés információáradatot jelent az agy számára, ami úgy tűnhet, jó ellenszere az unalomnak. Ezért nemcsak az lehet függő, aki látványosan jelen van és folyamatosan posztol, hanem az is, aki „látszólag” nem csinál semmit a közösségi médiában, csak állandóan figyelemmel követi az eseményeket. Árulkodó jel, ha valaki már attól frusztrált lesz, ha az új üzeneteit nem tudja azonnal elolvasni, „muszáj” mindent eldobnia, hogy megnézhesse, miért jelzett a telefonja – mondta a szakember.

Ördögi kör

Tanulmányok bizonyítják, hogy a közösségi média sokszor negatív hatással van a szellemi egészségre, sokaknak mégis nehéz lemondania erről az örömforrásról. A szociális média folyamatos használata több problémát is okozhat, például a személyes emberi kapcsolatok, a munka vagy az iskolai kötelezettségek elhanyagolása ronthatja az egyén életminőségét. Ráadásul a túlzásba vitt közösségimédia-használat miatt felerősödhet az elkeseredettség, irigység, levertség, sikertelenség érzése, teljesítmény- és megfelelési kényszer léphet fel, súlyosabb esetben pedig akár szorongás és depresszió is. Innen pedig már csak egy lépés, hogy kialakuljon az ördögi kör: a felhasználó a rossz hangulata, szorongása miatt és a problémák, kudarcok elől hajlamos ismét a közösségi média világába menekülni – figyelmeztetett a szakpszichológus. 

A közösségi felületek káros hatással vannak a testi egészségre is. A digitalizációval együtt kialakult például a „tech neck” jelenség, vagyis a folyamatos lefelé nézés és előre görnyedő vállak miatt jelentkező nyakfájás. A túlzott esti mobil- és tablethasználat alvásproblémákhoz vezethet, mivel a kijelzőkből áradó

kékfény becsapja az agyat: elhiteti velünk, hogy még mindig nappal van, ezért csökken a melatonin termelése, ami miatt nehezen tudunk elaludni. A járművezetés közbeni mobilozás pedig akár halálos balesetet is okozhat.

Mikortól függőség?

A közösségi média lehetővé teszi, hogy belelássunk mások mindennapjaiba, olyan közelséget élhessünk át távolabb lévő emberekkel is, amelyre egyébként nincs lehetőségünk. Kevesebb energiabefektetéssel élhetjük át azt, hogy kapcsolódhatunk másokhoz és könnyebben alkothatunk véleményt róluk, mint az „élő” kapcsolatok kialakítása és fenntartása során. Ez azonban csak látszólag van így, ugyanis azoknak, akik mindennapi társas közegükben kevésbé jutnak támogatáshoz, egy-egy lájk megszerzése önbizalmat, közösség-érzetet nyújthat, ennek fenntartásához azonban az eseménynek újra és újra meg kell történnie, ami gyakori használatra késztet. Az is gyakori, hogy ha nem gyűlik össze elég lájk, az adott személy értéktelennek érzi magát, a többieket pedig érdektelennek tartja, noha lehet, hogy csak nem néztek a telefonjukra egy ideje. Az érzelmi stabilitás tehát rendkívül fontos ahhoz, hogy ne váljunk fogékonyakká a közösségi oldalak jutalmazó és büntető ingereire, így az ezektől való függőségre – mondta Palásti Flóra.   

„Ha felmerül a túlzott közösségimédia-használat vagy a függőség gyanúja, legelső lépésként kapcsoljuk ki az összes értesítést, ami nem létfontosságú, és tudatosan figyeljünk, hogy célzottan töltsük el időnket a felületen. Érdemes digitális méregtelenítést tartani, amit kezdhetünk azzal, hogy kijelölünk egy olyan idősávot, amikor ezeket a csatornákat használjuk, de a nap többi részében nem lógunk fölöslegesen rajtuk. Léteznek már olyan applikációk is, amelyek figyelmeztetnek, ha átlépünk egy bizonyos időkeretet. Később emelhetjük a tétet, és kipróbálhatjuk azt, hogy egy megjelölt ideig, például egy hónapig nem használjuk az egyik közösségi oldalt. Ha úgy érezzük, hogy egyedül nem boldogulunk, vagy a közösségimédia-használat csökkentésével levertnek, feszültnek, a mindennapos kapcsolatainkban továbbra is visszahúzódónak érezzük magunkat, akkor ne habozzunk segítséget kérni szakembertől” – hangsúlyozta a pszichológus.