lista;Vidnyánszky Attila;köztévé;Színház- és Filmművészeti Egyetem;

SZFE: köztévés műsorszerkesztő lesz a dokumentumfilmes osztály vezetője

Bővül az autonómiáját vesztett intézmény új oktatóinak a listája.

Barlay Tamás, aki eddig az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztői tisztét is betöltötte, a dokumentumfilmes osztályt vezeti a  Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) következő félévében – írta a Magyar Hírlap nyomtatott kiadásának szerdai számára hivatkozva a Kreatív.

Hozzáfűzték, hogy Barlay egyben vezetője a közmédia tanácsadói testületeként működő Kós Károly Kollégiumnak is, amely „a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzésével” foglalkozik.

Mint kiderült, ugyancsak új emberként vezeti majd az SZFE rendezői osztályát 

András Ferenc. A Balázs Béla- és Kossuth-díjas rendező két legismertebb filmrendezése a Dögkeselyű és a Veri az ördög a feleségét, míg az utóbbi években nagyrészt portré- és dokumentumfilmeket rendezett. 

Mint a Népszava is megírta, egyre nagyobb botrányt kavar az az elsőként megjelent 26 nevet tartalmazó lista azokról, kik fognak az SZFE-n tanítani. A listán már eddig is több név is szerepelt a közmédiából, de a Hír TV egyik műsorvezetője, Velkovics Vilmos is bekerült az intézmény oktatói közé, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, illetve az SZFE kuratóriumának elnöke pedig osztályt is kap jövőre.